Pozsgai Zsoltnak nem az Árpád népe az első történelmi témájú szövegkönyve, amelyet írt, sőt már ezzel a korszakkal is foglalkozott a Boldog Asztrik küldetése című színdarabjában. Azt mondja, könnyebb volt így, hiszen a korral kapcsolatos történelmi tényeket, a feljegyzéseket és a Képes Krónika idevágó részeit is jól ismerte. Hozzáteszi: ezt rendkívül fontosnak tartja, és mindig nagyon vigyáz arra, hogy történelmileg ne lehessen belekötni abba, amit ír. – Nagyon veszélyes, ha az ember maga akarja kitalálni, mik a történelem mozgatórugói. Sokkal érdekesebb maga a történelem. A darab akkor jó, ha a néző ráismer arra, hogy a történet egy valóságos esemény volt, megérzi ennek az ízét, s ettől kezdve másképp nézi a saját valóságát is – fogalmaz.
Az igazi drámaíró azért nyúl történelmi témákhoz, mert a benne lévő fájdalmat egy ilyen eseményben vagy személyben látja tükröződni. Itt már kezd veszélyessé válni az egész, mert ha nem a szerelem fáj az embernek, hanem egy globálisabb kérdés, és amit ír, az igaz, akkor azt sugallja, hogy bizonyos történelmi korok igazságai a mára nézve is igazak. Ebben a pillanatban a darab figurái óhatatlanul a mai kor szereplőivel azonosulnak, akkor is, ha az írónak ez nem szándéka – válaszolja arra a kérdésünkre, hogy miért támogatják kevésbé a történelmi témájú alkotásokat, s miért kapnak kisebb szerepet akár a médiában, akár az iskolai nevelésben. Pozsgai Zsolt egy példát is említ: az 1660-as években játszódó Fekete méz című, Lorántffy Zsuzsannáról szóló darabjának egyik vidéki előadása után az egyik nagy párt vezetői magukra vették a művet, és kikérték maguknak, hogy róluk írjanak drámát, noha ez a párhuzam neki mint írónak eszébe sem jutott.
Az Árpád népe az István király halála utáni időkben játszódik, I. András trónra kerüléséről, Leventének, testvérének tett ígéretéről, a vallásszabadságról és ennek császári és pápai nyomásra történő visszavonásáról szól. Pozsgai Zsolt elmondja: a Képes Krónika részletesen ír a korról, s emellett számos feljegyzést találni, amelyeket utazók és más udvarokból érkezett történetírók készítettek, de az egész magyar kora középkort ellentmondásos források dokumentálják, így tulajdonképpen az alkotón múlik, melyikhez nyúl.
Pozsgai Zsolt nem először dolgozik együtt Szörényi Leventével, az Atilla, Isten kardja című rockoperát úgy kellett átdolgoznia, hogy a zene maradt, a szöveget és a cselekményt pedig teljesen meg kellett változtatnia. Mint mondja, Szörényi Levente olyan alkotó, aki teljesen átalakítja a szöveget, miközben a zenét írja, de ez egy opera esetében teljesen természetes. – Az operákban mindig elsősorban a zeneszerző üzenete jelenik meg, amit Szörényi Levente úgy fogalmazott meg: az Árpád népe az árulásról szól – mondja Pozsgai Zsolt. – Voltak figurák, amelyeket én másképp gondoltam, ő pedig megváltoztatta éppen ennek az üzenetnek az érdekében. Anasztázia, András felesége nálam egy végtelenül szeretni való, fantasztikus asszonymodell volt, igazi keménykezű, gyönyörű ukrán nő, hiszen valóban ilyen karakter lehetett, András halála után még több évig uralkodott kisgyermeke helyett, távol állt tőle mindenféle méregkeverés, félrelépés vagy fúriaság, Szörényi Leventénél mégis ilyen alakká vált. Andrásnak én emberileg megbocsátottam volna, jobban érzem a kompromisszum kényszerűségeit, Szörényi Levente viszont ezt a fajta árulást semmilyen szinten nem tartja megbocsáthatónak – meséli. – Attól függetlenül azonban, hogy nem tudom, végül mit hoz ki belőle a zeneszerző és a rendező, s a darab mit kiált majd, én megbízom bennük, és úgy gondolom, az Árpád népe üzenetével azonosulni lehet, ahogy Szörényivel eddig a kora középkori magyarság történelmének megítélésében mindig is egyként gondolkodtunk – teszi hozzá az író.
origo.hu
Botrányos viselkedése miatt több mint 14 millióra büntették Gyurcsányt
