Ön személyesen ismerte Kodály Zoltánt. Sok száz diákot tanított a legendássá vált Kodály-módszerrel, és erre építve számos énektankönyvet is írt. Ha visszagondol, mire emlékezik a legszívesebben vele kapcsolatban?
– Annak idején, az ötvenes években minden szombaton Kodály Zoltán lakására jártunk énekelni akkori fiatalok, mint például Katanics Mária, Forrai Katalin, Vikár László, a zenei diplomás fiatalság színe-java, akik a tanításban, a népművelésben, a zene szeretetének átadásában sokat tettek. Ezt azért is tartom rendkívül jelentősnek, mert világosan mutatja, hogy Kodály tanár úr azzal, hogy a lakására hívta a felnőtt diákokat, kimutatta, hogy igényelne maga körül egy olyan kis csapatot, amely az ő elképzeléseit valósítja meg. Kommunizmus volt, nyomorúságos időszak, anyagilag és szellemileg is. Az iskolákban színvonaltalan mozgalmi dalokat kellett tanítani, a szovjet és a megalkuvó magyar szerzők csasztuskáit, mint a Sződd a selymet, elvtárs vagy A párttal, a néppel egy az utunk. Ez alól nem lehetett kibújni, csak legfeljebb a kevésbé értékes dallamok és szövegek helyett igyekeztünk tűrhetőbbeket választani a gyerekeknek. Ebben a korban találta ki Kodály tanár úr ezeket az összejöveteleket az ebédlőasztala körül.
– Milyen műveket énekeltek ezeken az alkalmakon?
– Elsősorban a nagy előd, Palestrina sokszólamú, és rendkívül tudatosan remekbe szerkesztett egyszólamú muzsikáját, szent zenét. Ez szándékos választás volt, hiszen ezeket az egyházi vonatkozású műveket egyébként nem nagyon lehetett az iskolákban tanítani. Kodály eszményképe Palestrina volt, őt tartotta alfának és ómegának. Palestrina a kíséret nélküli, a capella éneklés csúcsa. Ha valaki az ő zenei stílusát magáévá teszi, ezáltal Kodály műveit is megérti, hiszen Kodály is ezt a zenei rendszert találta a legértékesebbnek. Ezek a közös éneklések a gregorián énekben és a Palestrina-stílusban alapozták meg jártasságunkat.
– Milyen ember volt Kodály Zoltán, aki az ön generációját példájával életre szólóan a zene, az énekoktatás ügyének elkötelezettjévé tette?
– Kodály az énektanítást léleknevelésnek, missziónak gondolta, amit nem fizetésért tesz az ember. A Kodály-módszer csak ott él, ahol ennek az ügynek elhivatottja a tanár. Egész pályafutásom során boldog voltam, hiszen a legnemesebb muzsikát adhattam át a növendékeimnek. Annak ellenére voltam boldog, hogy sokkal szegényebbek voltunk, mint napjaink fiataljai. Akkoriban senkinek nem volt autója, drága ruhája, még pénze sem. Alig ért véget a háború. Örültünk, hogy túléltük. Nem azon múlik az élet, hogy az ember gazdag-e vagy sem. Kodály tanár úr ebben is példát mutatott nekünk. Puritán ember volt, igazi aszkéta jellem. Ezt sugallta minden lépése. Sosem kereste a kényelmet, a luxust. Ha meg kellett valamit beszélnünk, és eljött az ebéd ideje, leültetett, hogy velük egyek én is, emlékszem, mindig keveset és egyszerű ételeket fogyasztott. Sosem mondta ki, de a példájával azt tanította, hogy menjetek a természetbe, gyalogoljatok, szeressétek a fákat, az erdőt, és közben énekeljetek. Adakozó volt, mindenkinek adott pénzt, aki rászorult, s csak azt kérdezte a hozzá fordulóktól, mennyire van szükségük. Nem csak a tanítványai vagy az őt ismerő kollégái fordultak hozzá segítségért. A háború utáni nehéz időkben igen gyakran adományozott pénzösszeget anyagi nehézséggel küzdő családoknak. Ezeket az adományokat Alfonz atya vitte el a rászorulóknak.
– Alfonz atya emellett Kodály szellemi társa volt.
– Nádasi Alfonz tudós-muzsikus bencés szerzetes volt, Kodálynál egy jó generációval fiatalabb. Mint a latin és az ógörög nyelv kiváló tudója, folyamatos rendszerességgel, hetente többször töltöttek el értékes időt, amikor az eredeti nyelven elérhető ősi szent iratokat olvasták, tanulmányozták, s a gregorián zene puritán gyönyörűségével töltekeztek. Kodály tanár úr jó tudóstársra talált Alfonz atya személyében, aki az egyházi hatóságoktól engedélyt kért és kapott arra, hogy Kodály Zoltánnal hetente többször találkozhassanak, és az ősi keresztény értékek, a capella zenék rendjét elemezzék.
– Ön, mint az egyik Kodály-tanítvány, hogy fogalmazná meg Kodály zenepedagógiai módszerének a lényegét?
– Már az elnevezés is furcsa. Van, ugye, az ismert Orff-módszer, amikor ez az egész jelenség előjött, és nevet kellett neki adni, kézenfekvő volt a Kodály-módszer elnevezés, de azt azért hozzá kell mindjárt tenni, hogy Kodály tanár úr soha életében nem írt módszertankönyvet, s szó szerinti értelemben nincs is módszer. Ez egy szellemiség és egy alapos, kemény munkát igénylő zenei felkészülés, a hallás fejlesztésének, a stílusismeretnek, a kottaírás-olvasás folyamatos kimunkálása. Nem csak arról szól, ahogy egyébként sokan képzelik, hogy jól kell szolmizálni. Egyáltalán, magára a szolmizációra is csak azért van szükség, mert ez egy jó eszköz, és a segítségével bárki megtanulhat tisztán énekelni. A Kodály-módszer lényegét úgy foglalnám össze: a legnemesebb zenét kell tanítani, és nem beszélni, magyarázni kell az énekórán, hanem folyamatosan énekelni, a gyerekek szintjének és mozgásigényének megfelelően játékkal, tapssal kiegészítve. A gyerekek kiskorban utánzás által tanulnak. Éneklés közben értik meg a zene szerkezetét, rendjét, és így jut el hozzájuk a zene öröme. Nagyon sok múlik a dalok kiválasztásán is, hiszen gyakorta a jó hallású gyerek is szinte hamisan énekel, ha a dallam tágassága, ambitusa az ő fizikai képességét túlszárnyalja. Ugyancsak Kodály tanár úr bölcs javaslatát adjuk tovább, ha hosszú ideig pentaton dallamokat tanítunk a kezdőknek, majd később fokozatosan vezetjük be a tágabb ambitusú dallamokat.
– Amíg külföldön egyre elterjedtebb a Kodály-módszer, nálunk egyre kevesebb hangsúlyt kap. Az iskolai énekoktatás a rendszerváltás óta folyamatosan háttérbe szorult, mára már csak heti egy énekóra maradt. Ön hogy látja a helyzetet?
– Az éneklés természetes, ősi ösztön. Nagyon elkeserít, hogy ennyire lecsökkentették az óraszámot. Heti egy órával nem lehet komoly eredményt elérni. Nem értem, hogy ha Magyarországon olyan énekoktatási rendszer működött évtizedeken át, aminek csodájára jártak szerte a világból, miért kell szétverni. Ennek ellenére szerencsére azért még vannak olyan iskolák, amelyeket a világ minden tájáról felkeresnek a muzsikusok, és csodálják a gyerekek tudását, a tanárok felkészültségét. Sokkal több elhivatott tanárra lenne szükség, s mindent meg kell tennünk, hogy a zenei diplomás fiatalok magukévá tegyék ezt a kitűnően kidolgozott tanítási szisztémát.
origo.hu
Orbán Viktor: Régi és kínzó adósságát teljesítette Magyarország
