Kassák 1931-ből való regényében, az Egy ember életében hosszan taglalja, milyen revelatív erővel hatott rá a zeneszerző Allegro barbaro című művével való első találkozás: „Bartók zenéje az a művészet, amit Nietzsche a tökéletesség dícséretének nevez”.
A költő – nagyrabecsülése jeléül – rendszeresen elküldte Bartóknak az általa szerkesztett folyóiratokat, a Tettet és a Mát. Ebből a gesztusból személyes barátság lett. „Ismerte verseimet és meghívott beszélgetni lakására. Bárha alig volt hat évvel idősebb nálam, olyan félszegen és tiszteletadón léptem be hozzá, mint akit feltétlenül különbnek, nagyra hivatottabbnak tartok magamnál…” – emlékezik a költő, aki zenei különszámot is kiadott a Ma keretében, amelyben Bartók-kották és a mester művészetét méltató írások is szerepeltek. Ugyancsak játszották Bartók darabjait – Debussy-, Ravel-, Kodály-, Schönberg- és Busoni-opuszok mellett – a Ma folyóirat rendezvényein. Bartók többször is kifejezte megbecsülését Kassák szerkesztői, költői és irodalomszervezői munkáját illetően. Egy román barátjához írott levelében együtt emlegeti a Nyugatot és a Mát. Kassák egyik későbbi lapja, a Munka is figyelemmel követi a zeneköltő alkotói útját.
1963-ban egy éjszakai Bartók-koncert kapcsán veti papírra a már idős Kassák – a II. hegedű-zongoraszonáta meghallgatása után: – „Ime a zene, a világűr és az én csillagom.” Két hónappal később közreadta egyik Bartókot idéző prózaversét az Élet és Irodalomban. Leghíresebb viszont A mérleg serpenyője című korai verse, amelyben a nagy zeneszerzőről emlékezetes képet rajzol: „Olyan vékony, mint a halszálka / olyan fehér, mint egy liliom / de ha leül a zongorához, Sárkánnyá változik át, / csörömpöl, sír és néha ugat / hogy elsötétül az ég s a házak falai beomlanak”.
(Csaplár Ferenc: Bartók Béla, Kassák Lajos. Kassák Múzeum, Budapest, 2006.)
origo.hu
Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított
