Új film a forradalomról

Debrecenben a repülőtéren forgatják az 1956-os forradalomról szóló új magyar filmet, a Liberté ’56-ot, amely a szabadságharc sorstragédiáit, hősi helytállásait és groteszk politikai szituációit sűríti száz percbe. A Csokonai Színház művészeinek részvételével készülő, Eperjes Károly, Kóti Árpád, Cseh Tamás és Hobo nevével fémjelzett filmet Szőcs Géza hasonló című darabja alapján Vidnyánszky Attila rendezi.

A Történelmi Film Alapítvány és a debreceni önkormányzat áldozatvállalása teszi lehetővé, hogy a film a forradalom évfordulójára elkészülhessen. Anyagi korlátok miatt igen rövid a forgatási idő is. Ma éjjel azt a jelenetet forgatják, amelyben Kádár és Andropov a forradalom bukását ünneplik; szombaton Maléter Pál és Nagy Imre kivégzését veszik fel.
*
A külső jeleneteket a tervek szerint hét végéig felveszik, a belsők pedig szeptember elejére maradnak, ám a filmforgatást követően nem lesz pihenő, kezdődnek a Liberté drámaváltozatának próbái a Csokonai Színházban. A bemutatót a forradalom 50. évfordulójára tervezik – tudtuk meg Vidnyánszky Attilától, aki szerint szükséges, hogy műalkotásokkal is felidézzünk olyan történelmi időszakokat, amikre egyenes gerinccel és emelt fővel emlékezhetünk.
A film és a dráma nem adaptációi egymásnak, így izgalmas játékot, kihívást jelent a rendező számára elmozdulni a színpadtól a film, a filmtől a színpad felé – avat be az alkotás titkaiba a rendező, aki elsőfilmesként leginkább azzal küzd, hogy az egy napra tervezett rengeteg feladatot sikerüljön időben elvégezni. – Ez a forgatás elején meghaladta a művészek teherbíró képességét, mostanra viszont túllendültünk a holtponton, valahogy mindenki megértette a lényeget, és ez erőt adott. Úgy próbálunk ugyanis ’56-ról szólni, hogy közben újraértelmezzük önmagunk számára a történelmet, a nemzeti sorstragédia megélésén keresztül pedig önmagunkat.
A Liberté története alkalmas arra, amit Vidnyánszky Attila akar, hiszen nem történelmi tabló, nem tart igényt sem objektivitásra, sem teljességre. Sokkal inkább az igazság egy nagyon is szubjektív darabját kívánja megragadni az angol diáklány, Susan élményein keresztül, aki egy orosz tisztben megtalálta, majd elveszítette szerelmét a magyar forradalom idején – tudjuk meg Szőcs Gézától, aki így vall: „Az egész nemzet okulására írtam, és más nemzetek okulására is. Meg akartam mutatni, hogy a gonosz, bár eluralkodhat, és hatalma tartós is lehet, még sincs más erkölcsös megoldás, mint a lelki megtisztulást, a jó ügyet választani még akkor is, ha a választás az ember életébe kerülhet.”
A görög tragédiákat idéző, katarzist kereső attitűd Pável és Susan szerelmében igazolódik: a megszálló csapatokkal érkező Pável ráeszmél, hogy rossz ügyért harcol. Átáll a forradalom oldalára, tudva, hogy választásában benne van a biztos halál. A történet látomás, egy angol egyetemi klubban kezdődik, ahová berobban Nagy Imre kivégzésének híre, ami sokakat felkavar, majd úgy döntenek, hogy színpadra viszik a hírhozó Susan és magyar nemzettragédia történetét. A film, illetve darab végig Susan szubjektív „szemüvegén” keresztül dolgozza fel az eseményeket, ez igazolja a sztori darabosságát, hiányosságait, bizonyos események értelemszerű elhagyásának jogosságát is. A film azonban messze nem szerelmi dráma történelmi drapériával a háttérben. Erősen jelen vannak ugyanis a kegyetlen tények, a forradalmat elvtársi „bratyizással” eláruló Kádár és Andropov figurájában, Maléter tragikus felismeréseiben Nagy Imre helytállásában és bukásában. A felbukkanó politikus figurák megfogalmazásában ugyanakkor kitapintható egy groteszk látásmód, ami pillanatra sem engedi, hogy e politikusok negatív hősként felmagasztosuljanak.