A Téka szinte a kezdetektől jelen volt a táncházmozgalomban. Maga a mozgalom is sokat változott harminc év alatt, s ezzel párhuzamosan a zenekaruk is más ma, mint harminc éve, elég, ha csak a repertoárt nézzük. Mit emelne ki ebből a harminc évből?
– Az első 15 év azzal telt, hogy mit, hogyan és honnan tanuljunk meg. Népzenegyűjtéssel töltöttük az időnket, falura jártunk, és a falusi zenészektől tanultunk. Emellett felmerült az igény, hogy amit már jól tudtunk, azt tanítsuk is. Ezt kellett gyorsan intézményesíteni, ez töltötte ki az első másfél évtizedet. A változások ezután következtek be Vizeli Balázzsal, az új prímással, akinek a repertoárja gazdagabb volt, mint a korábbi prímásunké. Innentől kezdve tudtunk tradicionális, autentikus népzenét játszani. Azelőtt azért feldolgozásokat készítettünk: ha egy dallamhoz nem találtunk a faluban szöveget, akkor kerestünk máshonnan egy odaillő szótagszámút. Az is problémát jelentett a kezdeti években, hogy a vezető táncházas zenekarok közül többen inkább világzenei módon muzsikáltak, mégis magyar népzenének hívták, s voltak olyanok is, akik meg csak a tiszta forráshoz ragaszkodtak. Nekünk, fiatal zenészeknek nehéz volt eldönteni, hogy melyik utat válaszszuk. Azért döntöttünk az autentikus népzene mellett, mert ez tetszett jobban. És úgy érezzük, több tennivaló van még a népzene területén.
– Ezzel párhuzamosan beindult és elterjedt az intézményesített népzeneoktatás, s ennek következtében a mai fiatalok már leginkább a zeneiskolai tantermekben tanulják a népzenét. Önök is tanítanak; hogy látják, mennyire küzd meg az új generáció a saját repertoárjáért? Gyakran járnak a fiatalok falura?
– A mai fiataloknak azért nehezebb, mert egyre kevesebb az olyan zenész, aki példaképnek tekinthető. Ennek ellenére mindenképpen ajánlom, hogy ne hagyják ki a saját gyűjtést, mert bár nagy segítség az a sok kiadvány, ami az évek során megjelent – gondolok itt akár az Utolsó óra sorozatra vagy a kottás füzetekre –, az élményanyag azonban pótolhatatlan. Ha nem tudja az ember megmutatni a saját élményeit, akkor a zene is fellépés- vagy munkaszagúvá válik. A falura ki kell menni, már csak azért is, mert látni kell, hogy nézett ki az a hely, amiről énekelnek. Ezek a dalok tele vannak szimbólumokkal, amelyek csak ott, az adott környezetben érthetők meg.
– Önök mennyit járnak még a hagyományőrzőkhöz?
– Régen elmentünk péntek éjjel, vasárnap éjjel visszajöttünk, és fáradtan mentünk dolgozni, ezt ma már nem engedhetjük meg magunkat. Most a zenészek járnak többet, és nem hagyunk ki egy olyan alkalmat sem, ha egy olyan hagyományőrző muzsikál Budapesten vagy akár az ország más pontjain, akit érdemes meghallgatni. Persze itt a környezet nem olyan idillikus, mint falun, de ma már sajnos ott is egyre kevésbé találni olyan helyet, ahol az a hangulat köszön vissza, mint amit Korniss Péter vagy Kása Béla fotóin láthatunk.
– A zenekar minden tagja tanít az ország különböző pontjain, emellett Gyimesben a korábbi tánctáborokban érdekes kísérletbe kezdtek: a helyi hegedűs gyermekeknek elkezdték visszatanítani saját zenéjüket, a Tücsök zenekar mára már profi módra játssza a gyimesi népzenét. Máshol is próbálkoznak hasonlóval?
– Szentesre járok tekerőt tanítani, itt is lényegében visszatanítjuk a zenészeknek azt a muzsikát, amit gyerekkorukból még ismernek, csak nincs ott hozzáértő, aki irányítaná őket. Most már mondhatom, hogy Szentesen kiváló tekerőzenekar működik, sőt van egy szólista is, aki rendszeresen indul minősítéseken is. Nemcsak Erdélyben kell ezt a munkát végezni, hanem Magyarországon is.
– Mostanában sok táncház küzd azzal, hogy egyre kisebb a közönségük. Mintha válságba került volna ez a szórakozási forma. Mi ennek az oka, és mit tud ez ellen tenni a Téka?
– Bármelyik zenekar ezt tudja tenni: muzsikál. Ha jól muzsikál, az követendő példa lehet. Elterjedtek a világzenét játszó zenekarok, amelyek bár nagyon igényesek, éppen a fent említett élményt váltják aprópénzre. Úgy látom, leginkább a lelkesedés került válságba, illetve a tánc oldaláról van némi probléma. A közösségek feloszlani látszanak, de részben újra is kovácsolódnak, hiszen sok helyen működik már táncklub. Az a probléma, hogy a fiatal táncosokat, akik elég ügyesek ahhoz, hogy felszippantsák a táncegyüttesek, annyira leterhelik, hogy már nem marad energiájuk a táncházra. Emellett sokszor túl nagy a követelmény, vagyis hogy túl sok tájegységet kell rövid idő alatt megtanulni, s ez el is veszi a kedvüket. Mi most arra törekszünk, hogy új közönséget toborozzunk a táncházainknak, ezért gyakran muzsikálunk táncegyütteseknek. A probléma másik oldala, hogy elterjedtek az úgynevezett folkkocsmák, ahol az élő zene jelen van, de a tánc, főként a tánctanulás már nincs. Egyre több nagyon jó és igényes rendezvény, klub működik, ezért is látszik időnként úgy, hogy eltűnt a közönség, holott csak több helyen oszlik meg ugyanaz a tömeg. Én ezért éppen fordítva látom a helyzetet.
– Mit hallhatunk a Téka három évtizedes munkásságából a jubileumi koncerten?
– Az Őskelet című albumunk tematikáját folytatjuk, kicsit átdolgozva és kiszélesítve. A Bartók-év apropóján Bartók-gyűjtésekből is játszunk. Hét éve folynak a tekerős-dudás táborok a tereskei dudás, Pál Pista bácsi vezetésével, akit szintén elhívtunk a koncertre. Újdonság, hogy Dresch Mihály is jelen lesz, aki velünk eddig még nem muzsikált, ő magyarszováti dallamokat furulyázik. Vizeli Balázs szívesen választ maga mellé prímásokat, vasárnap Koncz Gergő zenél vele együtt, a brácsaszólamba Nagy Zsolt segít be, hiszen a mezőségi zenéhez két brácsa kell, Gáspár Kálmán pedig cimbalmon működik közre. Nem hiányozhat a Magyar Dudazenekar, a Magyar Tekerőzenekar, és ott lesz a Galgamenti Dudazenekar is. A dudások, tekerősök között ott ülnek majd a kollégáink, a tanítványok, akik így a folytonosságot képviselik, illetve a tánc is megjelenik, az Ordasok két pár táncossal lesznek jelen.
origo.hu
Hozzád nyúlt a Péter? Fizikailag bántott - leleplező hangfelvétel Magyar Péterről
