A rendezvénysort Kiss Csaba Kun László című drámájának ősbemutatójával indította a házigazda Csokonai Színház. A darabot a helyi lap kritikusának fanyalgása és az országos sajtó süket csendje fogadta. Pedig a hétköznapok által perifériára szorított nemzettudat pislákoló fényecskéit értékes táplálékkal láthatná el a mű, ami értékes, bár kétségkívül nem hibátlan. A politikai játszmáknak kiszolgáltatott, önmagát kényszerűen és/vagy önként vezetőként, vezérként megélő személyiség belső küzdelmeit, az egyén és a körülmények egyenlőtlen harcának időtlen problematikáját viszont jól fogja meg Kiss Csaba. Nem érezzük hús-vér embernek a három életkorban, három színésszel megszemélyesített kun vezért, a Vatikánnal kokettáló püspököt, az örök Éva képében csábító Éduát is csak itt-ott. Nagyon is életteli, valós emberi tulajdonságokat, viselkedéseket mutat viszont az anyakirálynő alakja. Erzsébet szerepére Ráckevei Anna igazi telitalálat: kitűnően megfogja a fiáért aggódó, ugyanakkor cinikus, bosszúálló, ám a természetes ember jogaihoz naivan ragaszkodó, vérbő aszszony figuráját. Hasonlóan kiemelhető ifjú Vidnyászky Attila teljesítménye, a szerep határai között szépen formált és hiteles Édua Egres Katinka tolmácsolásában, és van magával ragadó ereje, lendülete a Kádas József által alakított ifjú királynak is. A kitűnő, intellektuális karakterek megformálására predesztinált Trill Zsolt némiképp adós marad a hiteles élménnyel a felnőtt Kun László alakításakor, Miske László viszont nagyot alakít Csák Mátyus figurájában.
A fesztiválon bemutatott előadások közül kiemelkedik Parti Nagy Lajos Ibusár című drámája Szegvári Menyhért rendezésében, Nádasy Erika varázslatos közreműködésével. Az eredetileg monodrámaként készült, majd jó tíz éve többszereplős színjátékként Pinczés István rendezésében színre vitt darab az egri Gárdonyi Géza Színház művészének értő tolmácsolásában eredeti formájában, monodrámaként jelenik meg: jutalomjátékként a sokoldalú tehetséggel megáldott Nádasy számára, aki lubickol is a színészi feladatok egész arzenálját kínáló Ibusárban. A tragikomédia cselekménye két síkon fut. Lezajlik előttünk Sárbogárdi Jolán jobb sorsra érdemes ibusári jegyszedőnő magányos vénlányságának, sorsa változatlan nyomorának, szerelmi csalódásának minden tragédiája. Ugyanakkor egy félművelt vidéki nő darabíró törekvéseinek megnyilvánulásaként láthatunk egy pazar operettparódiát.
Nagy élmény volt Szabó Magda Az ajtó című darabja a pesti Magyar Színház tolmácsolásában, és nem okozott csalódást Forgách András A kulcs című műve sem, aminek ürügyén a szerző érdekes életrajzi áthallásoktól sem mentes beszélgetést folytatott a fesztiválon a rendező Ascher Tamással. Kevésbé váltotta be viszont a hozzá fűzött reményeket az idei Rivalda antológia másik darabja, a Magyar Zombi (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház). A szerző, Tasnádi István a fesztivál egyik beszélgetésén úgy nyilatkozott: a drámaírók, közte ő maga is a rendszerváltozás óta nem érez különösebb kihívást arra, hogy társadalmi kérdéseket feszegessen darabjaiban, mert a színház „szelep szerepe” megszűnt, s amint fogalmazott, ma már mindent ki lehet mondani. A mai magyar társadalomban meglévő feszültségek kibeszélhetőségével kapcsolatos, több mint felületes megközelítés gondolati-művészi lapossága egy nyilvános beszélgetésben sem túl szerencsés, ám ennél nagyobb baj, ha a műalkotásban is tetten érhető. A már alapötletében sem eredeti Magyar Zombiban pedig sajnos ezzel kell szembesülni. A húsüzemből kirúgott, undorral megélt sorsa elől az udvari WC magányába menekülő figura mint kulcsszereplő csak egy ötlet, aki nem válik hús-vér emberré, s hozzá hasonlóan minden mélyebb ábrázolást nélkülöznek az őt körülvevő szereplők is. A kielégítetlen feleség, a halálból üzletet csinálni akaró polgármester vagy a showman, énekesnő, pszichiáter vagy éppen szomszéd figurája: jelzésszerű és üres. A darabot összetartó, végiggondolt gondolat, a történéseknek dinamikát adó valós konfliktusok hiányán nem segít a színpadi manír, füst és fényjáték.
A fesztivál utolsó előadása, a szabadkai színház Zárórája különös élménnyel ajándékozta meg a szobaszínházba ellátogató közönséget. A színpadon dzsesszformációként megjelenő színészek ugyanis valóban végigzenélik a darabot – itt-ott jól, máskor kevésbé élvezhetően. Ragyogó színészi-énekesi teljesítményt nyújt viszont G. Erdélyi Hermina, aki Edit Piaf-i figurájával elvarázsolja a közönséget. Magának a darabnak az időszerűsége viszont több mint kérdéses. A kissé szirupos szerelmi melodráma ugyanis gyakorlatilag semmit nem üzen a ma közönségének, figurái egy letűnt kor letűnt stílusának avíttságát idézik még akkor is, ha olyan kitűnő színészek formálják meg őket, mint Szőke Attila, Ralbovszki Csaba vagy Pálfi Ervin.
origo.hu
Köd, eső és fagyos reggelek - ezt tartogatja az időjárás a napokban
