Penderecki, a lengyel csoda

Krzysztof Penderecki, az egyik leghíresebb kortárs zeneszerző dirigálja ma este fél nyolckor a Sinfonietta Cracoviát, a kiváló krakkói kamarazenekart, akik a komponista Concerto grossóját és Mendelssohn Skót szimfóniáját adják elő a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.
Penderecki budapesti látogatása különleges színfolt a hazai zeneéletben. A kilencvenes évek óta karmesterként is működő zeneszerző szívesen nyúl a romantika alkotásaihoz, a Skót szimfóniát, amely Mendelssohn 1829-es skóciai útjának ihletésére készült, nem először vezényli Budapesten. Pendereckinél a műsor összeállítása sohasem véletlenszerű, s nem is az együttes repertoárja alakítja, karmesterként tudatosan mindig olyan, más szerző által komponált művet választ saját darabja mellé, amely azzal együttesen fejezi ki üzenetét a hallgatóság számára.
A Concerto grosso egyedülálló mű a zenetörténetben, hangszerelését illetően mindenképpen: ez a barokk műfajt csak szerkezetében és címében megidéző darab ugyanis három szóló gordonkára és zenekarra készült. Penderecki a művet 2001-ben a három tenor produkciójának mintájára, annak ihletésére komponálta, amelyet még abban az évben Tokióban be is mutattak. Most három kiváló csellista előadásában hallhatjuk első alkalommal Magyarországon, az orosz Tatjana Vasziljeva, a magyar Fenyő László, valamint a zágrábi születésű Monika Leskovar verseng egymással és a zenekar különböző hangszercsoportjaival, a concerto grosso barokk műfaj több évszázados szerkesztési technikáját követve.
Krzysztof Penderecki elsőként ért el világsikert a fiatal lengyel zeneszerzők között, legismertebb művei a Hirosima emlékezetére című gyászóda és a Lengyel requiem, emellett számos egyházzenei kompozíciója is népszerű. Az utóbbi húsz-huszonöt évben a kezdeti avantgárd stílustól fokozatosan egy közérthetőbb zenei nyelvezet felé haladt, amelynek eredményeként műveit ma már a szélesebb közönség is szívesen hallgatja. Ars poeticájában azt fogalmazta meg, hogy nem hajszolja a popularitást, és csak a számára elfogadható mondanivalót hajlandó megosztani a közönséggel.