Az OuLiPóhoz, vagyis a Lehetséges Irodalom Műhelyéhez kötődő francia költők felolvasóestjét Frédéric Rauser, a francia nagykövetség attaséja olyan irodalmi találkozónak nevezte, ami „…két nyelv és két ország közé emel hidat a szavak iránti szenvedély jegyében”. És valóban, Halász János alpolgármester köszöntője után egy, a konkrét jelentéstől gyakran elszakadó, a szójátékokra, szórakoztató és mulatságos szabályokra épített sajátos performance következett. Ebben a hang- és képi világban a forma önálló életre kelt, így az alkotások magyarul és franciául is élvezeteseknek bizonyultak, függetlenül attól, hogy a hallgatóság bírja-e egyik vagy másik nyelvet, vagy sem. Szép gesztus volt viszont, hogy számos vers magyar fordítása is elhangzott. A szellemet és érzékeket egyaránt bizsergető hangulatot fokozta, hogy – a nagykövet szavaival élve – mindenre képes művészekkel találta szemben magát a közönség, olyanokkal, mint Roubaud, akit az ironikusan felfogott költői ego nem- ritkán arra csábít, hogy bátran-büszkén, az olvasónak fityiszt mutatva foglalja versbe a triviálist. A nagy öreg, 1932-ben született, s egyébként becsületes foglalkozására nézve matematikus Roubaud bizarr formai megoldásaira kitűnően rímelt Fournel költő, regényíró, színháztörténész és kerékpáros társadalomkritikát sem nélkülöző költészete. A bábszínház, a marionett, a guignol kiváló szakértője ugyanis tapasztalataink szerint szívesen elbíbelődik a való világ kendőzetlen feltárásával, s mindezt úgy, hogy közben a végtelenségig leegyszerűsített formáival zavarba ejti a mit sem sejtő hallgatót-olvasót. Marie-Luise Chapelle-nek tavaly jelent meg első kötete Mettre címen, most a Second című köteten dolgozik. Költészetében, ami ígéretes, ám nem mentes az útkereséstől, hangsúlyos az önmagához, ezen belül is a testiséghez fűződő viszony, a szenvedélyek kiéneklése.
Papp Tibor szintén az idősebb generáció tagja, 1957-ben elhagyta Magyarországot, s előbb Belgiumban, majd Párizsban telepedett le. A Magyar Műhelyt 1962 óta szerkeszti, a hetvenes években D’atelier címen, 1989-től pedig a francia költő barátaival alapított Aliere című fonikus folyóiratot készíti. Ars poeticája szerint „az avantgárd művész mindig… egy adott helyzet tényeit kezdi ki, belső indítéka mindig a megcsontosodott, a közhellyé vált irodalmi tényezők elkerülése, megkontrázása, többnyire úgy, hogy a létezőktől elütő új alkotásokat hoz létre, új módszereket, új formavilágot, új szemléletet fecskendez az irodalomba”. A tegnapi est élményével a hátunk mögött garantáljuk: számítógépen készülő fonikus költeményeivel Papp Tibor tökéletesen eleget tesz a saját maga állította követelményeknek. Az OuLiPo csoport sajtátos ellenpontjaként is értelmezhető Szilágyi Enikő Erdélyben nevelkedett, egy portrégaléria megállapítása szerint viszont Európa szülötteként élő színész-énekesnő sanzonestje. A műfaj klasszikus szabályai szerint megírt dalokat klasszikus stílusban felvonultató est szép élményt nyújtott, bár némi hiányérzet maradt a közönség egy részében. A klasszikus felfogású sanzonnak ugyanis elengedhetetlen tartozéka, éltetője a történet, a szöveg, így a franciául nem vagy kevésbé értő közönség számára az élmény nem lehetett teljes. A magyarságát természetes értékként megélő hallgatóban a kérdés úgy is megfogalmazódott, miért nem énekel egy magyar énekesnő Magyarországon magyar közönségnek magyarul. Nem gondolnánk, hogy francia vendégeinket semmibe véve egész este ezt kellett volna tenni, de néhány dal erejéig bizonyára mindenkinek jólesett volna itthon hazai szót hallani.
origo.hu
Miért ennyire agresszív és nárcisztikus Magyar Péter?
