Tizennégy év után itt jártak a New York-i Filharmonikusok. A világ egyik legnagyszerűbb és legidősebb zenekarát láthattuk vendégül. Mostanában már viszonylag sűrűn hallhatunk kiváló együtteseket Budapesten, a New York-iak vendégjátéka mégis különleges, hiszen az a tökéletesség, ami a játékukból sugárzik, nem mindennapi élményt ad. Persze egyszerű a titkuk: a zenekar tagjai szólóban is megállják a helyüket a világ nagy színpadain. Erre bizonyíték volt a pénteki koncert is, ahol a szólistákat maga a zenekar adta: Glenn Dicterow, a koncertmester és Carter Brey, a cselló szólamvezetője szólókarrierje is igen fényes. Emellett ez egy rendkívül összeszokott együttes. A többség innen megy nyugdíjba, így a tizennégy évvel ezelőtti zenészeik többsége most is itt volt.
A New York-iak haladnak a korral, és kihasználják az internet adta lehetőségeket: letölthető koncerteket kínálnak nyphil.org honlapjukról, amelyen virtuálisan az európai körutat is követhetjük. Sok a fiataloknak szóló projektjük, és ezzel tudnak nyitni újabb csoportok felé, megoldva azt a problémát, amellyel a hazai zenekarok többsége küzd, vagyis hogy nincs közönség-utánpótlás.
A szombati est szólistája Julia Fischer volt. Julia első látásra egy kedves fiatal lány, de amikor meghúzza a vonót, hihetetlen erő árad a játékából. Még csak huszonnégy éves, nevét máris a nagyokéval együtt emlegetik. Ő Lorin Maazel felfedezettje, aki egy évtizede vette észre a csodagyerek kiváló képességeit. Ezt a gyümölcsöző kapcsolatot a karmester – aki maga is hegedűművészként indult, s ma is gyakran veszi elő a hangszerét – hosszú távra tervezi. Julia Fischer ezen a turnén először Magyarországon lépett színpadra, talán ezért is hosszabban próbált a zenekarral. Csodálatos képességeit mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a záróakkord végén spontán kitörő tapsot és sűrű, gratuláló kézfogást kap a zenekar tagjaitól.
Az együttes most elsősorban Brahmshoz kötődő műsorokat állított össze, amelyeket egy-egy Bartók-, Beethoven-, Ravel-, Sztravinszkij-, illetve Dvorák-művel egészítettek ki. Brahms persze nem véletlen: nagyon erős a kötődésük a zeneszerzőhöz, akinek újvilági bemutatói éppen New Yorkban voltak. A körút egyik estéje sem hasonlít a másikhoz: több műsorprogramot állítottak össze, s ezek valamelyest személyre szabottak az egyes városokban. Így nálunk például az első este a Concerto szólt.
Amikor Brahms V. magyar tánca hangzott fel a próbán, feltűnő volt az a lelkesedés, amellyel Lorin Maazel vezényelt. Talán szokatlanok azok a dinamikai és tempóbeli szélsőségek, amiket alkalmaz, de semmiképpen nem idegenek a zene szövetétől. Maazel egyébként a magyar cigányzenét is szereti, azt is elmesélte, hogy egyszer vonópárbajra kelt a Gundelben egy prímással. Meggyőződése, hogy a zenekarban vannak magyarok, illetve magyar származásúak, hiszen hazánk olyan sokat adott a világnak a zene területén. Ezzel Bartókra is gondol természetesen, s úgy tartja, az ő műveiből tanulta szinte a legtöbbet. Budapesten többször vezényelt már Bartókot, de most az, hogy a zeneszerzőről elnevezett, legendásan kiváló akusztikájú hangversenyteremben állhatott a karmesteri dobogóra a Concertóval, különösen öröm volt számára.
Már el is mentek a New York-iak, de reméljük, nem kell újabb tizennégy évet várnunk rájuk. Addig is itt hagyták legújabb Richard Strauss-lemezüket, honlapjukról továbbra is letölthetők koncertjeik, s a remek hangversenyek emléke is tovább él bennünk.
origo.hu
Megfosztották mandátumától Fekete-Győr Andrást
