Elhunyt Balogh István

Debrecen, a cívisek világa, a város történelmének, szellemiségének tudósa volt az 1912-ben született Balogh István muzeológus, néprajzkutató, történész. Mintegy 400 publikáció (könyvek, tanulmányok, írások, előadások), olyan életmű, amely fölött ott van a mulandóság ellen örökre védő, az igazi értékekből épült tető. Munkáiban a néprajzkutató szemlélete ötvöződött a történészével. Így váltak a Debrecenről, a Hajdúságról, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történelméről, a magyar pásztor- és paraszti világról írt könyvei, tanulmányai sajátos egyedi, egyszeri és megismételhetetlen szellemi produktumokká. Rácz István történészprofesszor pontosan így jellemezte tudósi karakterét: „Nála nincs sok értelme azt vitatni, hogy valójában történetíró-e vagy néprajztudós. Ő láthatólag nem ismeri a kettő közötti éles határvonalat, mert a tudomány nagy egységben gondolkodik.” Talán ez a magyarázata annak, hogy Balogh István munkássága nem egy évszázadhoz, nem egy eseményhez, egy városhoz kapcsolható, hanem szinte egész nemzeti történelmünkhöz.
Balogh István első publikációja 1935-ben jelent meg, s még élete utolsó éveiben is teljes szellemi frissességben élt és dolgozott. Pályája kezdetén Debrecen tudományos életének két óriása, Ecsedi István és Zoltai Lajos volt rá hatással. De már a 40-es években kialakult önálló tudósi szemlélete, vagyis vizsgálódásait két tudomány, a néprajz és a történelem szintézisében végezte. A magyar pásztorvilág hagyományait kutatta. Később Debrecen, a nagyon sajátos fejlődésű, protestáns, paraszt-polgár város társadalmi, történelmi haladását vizsgálva rajzolta meg a cívisvilág valóságát, határozta meg a debreceniséget. A város legfontosabb történelmi forrásainak, a magisztrátusi jegyzőkönyveknek a feldolgozását is elvégezte. Egyik szerzője az ötkötetes Debrecen-monográfiának. Mindezzel párhuzamosan, a kuruc szabadságharcok – Thököly és Rákóczi korának – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei történetét kutatta. Megszámlálhatatlan mennyiségű írásos forrást elemzett, dolgozott fel és publikált.
Valamennyi munkájában ideológiai és politikai dogmáktól mentesen fogalmazta meg gondolatait, a tudományos igazság keresése, a források tisztelete volt munkájának mutatója. Balogh Istvánt élete végéig elkísérte hűsége az igazsághoz, a tájhoz, ahol született, ahhoz a világhoz, amelyből kiemelkedve elért a tudomány csúcsára. Aligha van olyan történetíró hazánkban, aki munkássága során annyira kötődött volna ahhoz az országrészhez, ahol élt. A tudományok doktora. Sokoldalú és gazdag történetíró munkásságából most csupán néhány, szülővárosával kapcsolatos könyvét említünk: Debrecen története, A Hajdúság, A cívisek világa.
Nem volt könnyű életútja. A szépen induló pályakezdést a második világháború szakította meg. 1944 decembere és 1948 között a Nemzeti Parasztpárt ismert politikusa volt. Szatmár, Hajdú megye, majd Debrecen főispánja. A történelem parancsa volt szerepvállalása. 1947-től már menekülni próbált a politikától, a kék cédulás választás napján heves összeütközése volt Rajk belügyminiszterrel. Felmentését kérte. Az ő szilárd erkölcsi-etikai tartása nem engedte meg, hogy a diktatúra eszközévé váljon. Viszszavonult a politikától, és a Déri Múzeum igazgatója lett. Az ő munkája eredményeként nyílt meg újra a múzeum, folytathatta néprajzi, történelmi kutatásait – a bizalmatlanság ellenséges légkörében.
A Szabó István történészprofesszor által szerkesztett, 1948-ban megjelent, A szabadságharc fővárosa című kötetben írt, A város és népe című tanulmánya miatt otromba politikai támadás indult ellene. Csendes rezignációval tűrte az alantas politikai akciót. Visszahúzódott a közélettől. 1956-ban aggódva figyelte a forradalmi eseményeket, de gyakorlatilag nem vett részt azokban. Ennek ellenére 1957-ben meghurcolták és leváltották, „száműzték” a városból. Nyíregyházán dolgozott nyugdíjazásáig, a múzeumban, majd a levéltárban. Ő hozta létre, teremtette meg a Szabolcs-Szatmár Megyei Levéltárat, amelynek igazgatója volt. Számára Nyíregyháza a béke és a nyugalom szigetévé vált. Szülővárosa a rendszerváltozás után szolgáltatott erkölcsi elégtételt Balogh Istvánnak: díszpolgárává választotta.
Balogh István rendkívül szerény, tiszta ember volt. Nem vonzották a látványok, mindig a dolgok mély, sokoldalú összefüggéseit kereste. Ezért válik életműve Debrecen szellemi élete egyik csúcsteljesítményévé és a magyar történettudomány megkerülhetetlen részévé.