Elment Forrai Sándor

Forrai Sándort, a kilencvenötödik esztendejében járó, május 25-én elhunyt rovásírás-kutatót, tiszteletbeli presbitert vasárnap tizenegy órakor kísérik utolsó útjára a XIII. kerületi Frangepán utcai református templomban.
Sanyi bácsi a huszadik század minden keservét végigélte, a két világháborút, ’56-ot, a Rákosi- és a Kádár-rendszert, életműve a rovásírás-kutatás területén jelentős és megkerülhetetlen. Munkácsi születésű lévén pontosan értette, mit jelentett Trianon, s élete végére látnia kellett, mennyire felemásra sikerült az évtizedeken át annyira várt rendszerváltás. Mégsem adta fel a reményt, utolsó aktív éveiben is a magyar múlt, a rovásírás terjesztésén fáradozott, számtalan tanulmánykötete mellett elkészítette a rovásírás tankönyvét, azt a hiánypótló kiadványt, amelynek segítségével bárki az alapoktól kezdve könnyen eljuthat akár a rovásemlékek megfejtéséig is. Gyorsírói múltja miatt észrevette az összefüggéseket a rovásírás és a gyorsírás szabályai között, s ezzel rendkívül hatékony pedagógiai munkát végzett. Célja az volt, hogy nemzeti örökségünk ismét elfoglalhassa méltó helyét a fiatalok értékrendjében.
A mai napig nem akadt olyan kutató, aki ezen a téren a nyomába léphetne. Lényegében megalapozta a tudományágat, lefektette alapjait, és megfejtést adott szinte az összes megtalált rovásemlékre. Azt is neki köszönhetjük, hogy az agyonhallgatás évtizedei után a rovásírás újra ismertté vált. Könyveiben pontosan elhelyezte ősi írásunkat a világ írástörténetében, kijelölve ezzel az irányt az őstörténeti kutatásoknak is.
Akik ismertük, sosem felejtjük lenyűgöző személyiségét és hatalmas tudását. Jó szándékú, kedves ember volt, igazi példakép egy olyan világból, amikor még létezett érték, erkölcs, hit a közgondolkodásban. Ebben a megbolondult, morális válságba jutott időszakban különösen hiányzik majd nyugodt, derűs mosolya, amint magyarázza, tanítja az évszázadok óta feledésbe merült tudást.
Sanyi bácsi, amíg magyar él a földön, mindig velünk marad!