Egy beszélgetésünk során Ka-rosi Bálint azt hangsúlyozta, hogy nem tartja szerencsés megoldásnak, ha olyan orgonákat építenek, amelyeken minden kor zenéjét el lehet játszani, hiszen például a barokk művek igazán csak barokk orgonán szólnak jól. Ezek után kíváncsian vártam, ekkora stíluskavalkádot hogyan jelenít meg az a művész, aki frissen végzett komoly historikus tanulmányokat, és aki ősztől egy kifejezetten barokk repertoárra épülő munkát lát majd el a bostoni első evangélikus templom zeneigazgatójaként.
Minden orgonamuzsika origója Bach művészete. Ez most különösen érvényesült, hiszen kezdő műként éppen a zeneszerző G-dúr prelúdium és fúgája szólalt meg, amelyre érezhetően hatott két másik komponista, Georg Böhm és Buxtehude, akiktől szintén elhangzott egy-egy mű. Az már az első ütemeknél kiderült, hogy Karosi Bálintnál nem voltak hiábavalók a barokk tanulmányok, hiszen úgy szólaltak meg ezek a művek, ahogy azt csak a legjobb régizenészek előadásában szoktuk hallani. Minden a helyén volt, mértékkel, pontosan, ugyanakkor – különösen Böhm korálpartitájában – felvonultatva a hangszerek királynőjének csodálatos hangszínlehetőségeit.
A barokk után egy nagy lépéssel máris a huszadik század elején találtuk magunkat. Persze, megkönynyítette a stílusváltást a darabválasztás: Max Reger, akinek d-moll orgonaszonátája I. tételét hallhattuk, nagy tisztelője volt Bachnak, és ez a hatás művein is érezhető. Thalben-Ball folytatta a sort, itt aztán elvérzik az, aki nem kivételesen virtuóz. A Paganini-variációk ugyanis a befejező ütemeket leszámítva pedálszólóra íródtak, és rendkívül magas technikai felkészültséget kívánnak az előadótól – Karosi Bálint ebben is remekelt. Horatio Parker Esz-dúr concertóját első ízben hallhattuk hazánkban, s ez a stílusában leginkább a német későromantikához sorolható mű is meggyőzően szólalt meg.
Az igazi meglepetés azonban Karosi Bálint Consonances című orgonára és zenekarra komponált háromtételes esszéje volt. Az már a koncert első felében kiderült, hogy remek orgonistával van dolgunk, s kiderült: kiváló komponistával is. A Consonances zárótétele – ami lényegében egy toccata – ritmikus minimálzenévé alakul az orgona improvizációjellegű szólója mellett. A tétel vége visszautal a Victimae Pascali dallamára, s tonális megnyugvással zárul, lekerekítve a három tétel egységét.
A Consonancesszal bizonyította a szerző, hogy nemcsak saját hangszerének adottságait ismeri a mélységekig, hanem egy teljes zenekart is képes tökéletesen irányítani. Átgondolt, működő formák, a disszonancia és a konszonancia egyensúlya, hangszínek kavalkádja, kiváló hangfestő és hangszerelő-képesség jellemezte a művet. Mindössze a Kovács László vezényletével muzsikáló Miskolci Szimfonikusokat érezhettük egy kicsit gyengébbnek Karosi Bálint lendületes, energikus, pontos játéka mellett.
(Karosi Bálint orgonaestje. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, június 28., 19.30.)
origo.hu
Szijjártó Péter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara új vezetésével tárgyalt
