Évszázados praktikák

Bár minden évben elhatározzuk, hogy nem költjük el a budai Várban az összes pénzünket, valahogy végül mégsem tudunk ellenállni a csábításnak, és nem is bánjuk. A gyönyörű faragott tárolók, a fonott ládák, a boltban kapható márkás pengéknél sokkal tartósabb, élesebb kések, a szaruból készült egyedi sószórók kavalkádjában nehéz választani.

Nincs bóvli a mesterségek ünnepén, hiszen az árusokat szakmai zsűri választja ki. Azt azonban fontos leszögezni, ez nem a népművészet seregszemléje, hanem a hagyományos anyaghasználaté, az évszázados technikáké, a mesterségeké, így aztán a portékák legalább fele kifejezetten a modern, városi célközönségnek (is) szól, és inkább iparművészeti tárgynak mondanánk, mint népi hagyományőrző alkotásnak, bár a kettő sokszor fedi egymást. Nyolcszáz mestert hívnak minden évben, akiket a rendezvényt szervező Népművészeti Egyesületek Szövetségének tagszervezetei választanak ki. Sajnos, megoldatlan a Felvidék képviselete, és úgy általában a határon túli népművészek arányaiban kevés hangsúlyt kapnak. Gondoljunk például a világhírű korondi kerámiákra, amelyek közül kiemelkedők Páll Ágoston lenyűgöző bokályai, mégis hiába kerestük őket a budai Várban. A mesterségek ünnepe a családoké. Erre a szervezők is felkészültek. Évek óta az egyik legkeresettebb helyszín a gyermekfoglalkozásoknak, bábszínházi előadásoknak otthont adó Újvilág kert. Itt található Környei Alice babajátszója is, ahol még a kúszó-mászó apróságokra is gondoltak egy árnyékos sátortető alatt, itt a régi korok gyermekjátékait próbálgathatják a modern kor ifjú szülöttei, akik néhány perc alatt felfedezik, hogy kisautók és elemes bébi játékok nélkül is lehet szórakozni, például csónakázni egy mosóteknőben, amelynek az evezőit is az alkalom szülte: két fakanalat fogtak be erre a célra.
Színpadi műsorokban sem volt hiány, persze lehet, csak mi időzítettük rosszul a látogatásainkat, de feltűnő volt a világzene uralma, és kevés autentikus magyar muzsikát hallottunk, azt is többnyire a CD-árusoktól. Táncházat is csak kettőt hirdettek az idén, péntekre egy magyart és szombatra egy cigányt, a vasárnap este kilátogatókra mintha nem is gondoltak volna.
Az idén a bőrművesség került a középpontba, s ezzel a Nemzeti Galéria falai közé is: a tárlat tematikus rendben, a honfoglalástól napjainkig mutatja be bőrös termékeinket. Olyan aprólékos lószerszámokat is láthatunk, amelyektől óhatatlanul földbe gyökerezik a lábunk legalább néhány pillanatra, annyira gazdagon díszítettek.
Hagyomány, hogy a mesterségek ünnepén adják át a kézműves szakma elismeréseit. Az Év Ifjú Mestere az idén ifjú Vajda László díszműkovács lett, az Év Mestere pedig Haris Mária szövő. Király Zsiga-díjat kapott Orot István csipkekészítő, Hutkai László bőrműves, Freund János fafaragó, Molnárné Forray Marianna, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület elnöke és a Diósgyőri Kézműves Alkotóház igazgatója, valamint Kovács József fafaragó. A Hagyományőrző díjat Varga Zoltánné botpaládi pedagógusnak és szövőnek ítélték, az életmű-elismerést, vagyis az Aranykoszorú díjat pedig ez alkalommal Balda Mihályné hímző vehette át.