Azok a gyönyörű Commodore 64-ek

Időutazás a nyolcvanas évekbe, amikor ugyan még Kádár volt a rendszergazda, de már egyre inkább minden a computerekről szólt. Kis Róbert ősszámítógépeket gyűjt.

A geek, a kocka már nem szitokszó. A számítástechnika és a számítógépes játékok hőskora ma komoly érdeklődést vált ki. Nemrég a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szentelt önálló kiállítást a komputerevolúciónak, tavaly pedig hiánypótló könyv jelent meg a témában Pixelhősök címmel. Soron következő gyűjtőnk edzett veterán azokból az időkből, amikor a nyugati játékok még az orosz „Junoszty” kistévék fekete-fehér képernyőjén villództak.

Van egy időkapu az Alföldön, Jászfelsőszentgyörgyön. Az új építésű családi ház alagsorába belépő látogató olyan dózisban kapja a retrót, hogy attól kezdve még a szíve is egy Flipper Öcsi-sláger ütemére ver. Vagy inkább a Last Ninja című klasszikus számítógépes játék prüttyögő gépmelódiájára. A félhomályban „antik” komputerek sorakoznak az asztalokon. Amigák, Commodore-gépek és még régebbi kövületek. Alkatrészek tömege, egy halom joystick.

A rendszerváltás körüli időkben tízezrek rángatták a fekete botkarokat olyan játékok előtt gubbasztva, mint a Barbarian vagy a Pirates!. És akkor még néhány kulcsszó: magnófej-beállítás. Floppy-lemez. ABC Turbo. Defender of the Crown. Computer Karácsony. Hívószavak, amelyekre tekintélyes felnőtt emberek szeme sarkában gyűlni kezd a könny. A nyolcvanas évek második, illetve a kilencvenes évek első fele valószínűleg már örökre a computer geekek aranykora marad.

Az évente megrendezett Computer Karácsonyok (először a Műegyetemen, később a Puskin utcában) például igazi tömegrendezvények voltak, ahol nemcsak életre szóló barátságok kötődtek, hanem ipari méretekben folyt a játékok másolása is. Egyedül a Novotrade forgalmazott akkoriban játékokat, de a laza (vagy értetlen) törvényhozóknak hála sokáig akár országos napilapokban is lehetett hirdetni a játékmásoló szolgáltatásokat.

Rogyadozó térdekkel ugyan, de állt még a szocializmus, amikor megjelentek az első számítógépes szaklapok (Bödőcs Tibor klasszikusával: már volt Commodore gép, de még Kádár volt a rendszergazda). A Spektrum Világot, majd a Commodore Világot gründoló geek-punkok sajtótörténetet írtak. Kijátszották a minisztériumot: mivel nem állt mögöttük társadalmi szervezet, nem adhattak ki újságot. Kiadták hát többkötetes könyvnek álcázva.

Tantrikus programozás

Kis Róbert is együtt nőtt fel a hazai számítógépes szcénával. Az Alföld közepén felcseperedve először tévészerelő akart lenni. Az első számítógéppel, egy Videoton TV Computerrel az iskolai gyereknapon találkozott. Miután végigjátszotta az összes játékot, tudta, hogy ezzel akar foglalkozni. A keresztapja észrevette az érdeklődését, és megajándékozta a Hetedhét Commodore 16 című füzetsorozattal. Róbert állítja, abban már minden fontos ismeret benne volt, ami a számítógépes programozáshoz kellett. Akkor még nem volt számítógépe, hát papíron írogatott programokat – fejben ment a móka, ahogy sakkozókkal is megesik néha. Róbert mindig is utált korán kelni, viszont saját öltözési rekordját állította be akkor, amikor szülei egy reggelen közölték, indulás Pestre gépet venni. A használtan vett géphez rögtön még nem társult magnó vagy floppy, így a programozás továbbra sem az örökkévalóságnak szólt. – Bepötyögtem a kis programjaimat a papírról, aztán kikapcsoltam a gépet, amitől azok örökre elszálltak – emlékszik vissza.

---- Oldal címe ----

Kis Róbert beszáll az ős-internetbe

Nem sok idő telt el, mire a kockáspapíros dimenzióból végleg kilépve két barátjával már valódi és saját játékprogram fejlesztésére vállalkoztak. Vágó István egyik vetélkedője volt a minta – ki kellett választani, hogy a kérdésre adott válaszok közül melyik hamis. A Fele sem igaz című játék egyenesen Vágó szakállába kapaszkodva próbált a csúcsra törni – egy ősdigitalizálóval kiszedték a kvízmester fejét egy politikai beszélgetős műsorból, majd a Commodore paletta bőséges kínálatával élve (16 szín) kiszínezték. A nagy menetelésre a ’93-as Komputer Karácsonyon került sor. Róbert szerint ekkora már az üzlet kezdett rátelepedni a legendás rendezvényre, igaz, ebből ők is kivették a részüket. A játékból elment 200 példány – floppy-lemezen árulták – de az igazi kasza nem ebből lett. Keletkezett egy piaci rés: a látogatók többségének még Commodore 64-e volt otthon, de a kiállításon csak Amigák, Nintendók és Segák voltak kitéve, a jó öreg géphez pedig senki nem kínált játékot. Róbertéket kivéve. Annyian gyűltek össze a standjuknál, hogy az akkor futó PC ABC című televíziós műsor egyik kameráját is elsodorta a tömeg.

Újságot is alapítottak. A Monitor News című, kéthavonta megjelenő lap négy számot ért meg. Mivel a világháló még a scifi kategóriájába tartozott akkor, létrehozták egy „humán transfer protocol” szolgáltatást, egyfajta ős-internetet. Volt egy jó kapcsolatokkal rendelkező importőrük, aki nyugatról behozta a játékokat. A kész címlista alapján ezek elindultak az országban: a lista első helyén álló megrendelő postázta a következőnek, az a következőnek, az utolsó pedig vissza a „cégnek”. Aki akart, az újságból is rendelhetett ezen az elérési útvonalon. A további nagyszabású terveknek az iskolai kötelezettségek és a Commodore-univerzum szétesése vetett véget. Róbert programtervező matematikus szakra jelentkezett, és elég hamar felszívta az ipar – a mai napig üzleti szoftverek fejlesztésével keresi a kenyerét.

A nagy fogás: Amiga 1200

Mindig kellett az új gép, anyagi megfontolásokból ehhez mindig el kellett adni a régi gépet. Ám egyszer elkezdtek hiányozni Róbertnek a régi játékok. Megpróbálkozott ugyan az emulátorokkal, de az élmény nem volt igazi. Először csak egy Amiga 1200-as gépet akart szerezni, de aztán egy padlásról előkerült egy Video TV-komputer. Vagyis a magyar válasz az angolok legendás ZX Spektrum modelljére – ugyanaz a chip, mesteri magyar koppintás ez az iskolai használatra fejlesztett hazai termék. Akkor viszont már kellett Commodore 64 is.

Róbert egyik legnagyobb fogása egy Amiga 1200-es volt olyan processzorral, ami a csúcsmodellnek számító 4000-esben volt csak. Angliából rendelte meg, a tulaj azt állította, hogy a gép nem működik, pedig csak néhány érintkezési hibáról volt szó. Végül úgy döntött, ez a turbókártya a gépben mégsem ér annyit neki, feldobta hát egy amigás fórumon, hogy ki mit ajánlana érte. Nyolc működő és tíz nem működő számítógépet kapott érte cserébe.

Nem sikerült viszont még megszereznie a CD TV-t, vagyis az Amiga 500-as konzol változatát, nálunk szinte nem is létezett. A gyűjtemény legrégebbi darabjai a ZX Spektrumok, amelyekre még Margaret Thatcher is büszke volt. Persze legkönnyebb Commodore 64-et találni, itt már az a szempont, hogy a különböző verziók mindegyikéből legyen: a csokiból (tejeskávé színű géptest, barna billentyűzet), a laposabb változatból, illetve a csoki formáját idézőből, ami már fehér volt.

Az egész gyűjtemény több mint 30 gépből áll, bár ezek egy része nem működik, alkatrészforrás. „Tiptop” gépet nem hajlandó venni, az igazi öröm a gépek javítása és a fehérítés. Ennek receptje: végy 10 liter hidrogén-peroxidot, öntsd a kádba, majd szedd szét csavarokig a gépet, mert csak műanyag mehet a tisztítószerbe. Ugyanez a monitor esetében már macerásabb, olyankor habot kell formálni a vegyszerből és azzal nekiesni a megsárgult készüléknek. Hely szerencsére van a ház alagsorában, a feleség pedig még örül is a hobbinak.