Voltak azért különbségek. A frontember például nem Destroy vagy No Future feliratú kitűzőt viselt a hajtókáján, hanem a częstochowai Fekete Madonna ikonját. Talán nem véletlen, hogy a Nobel-békedíjat végül nem Johnny Rotten, hanem Lech Wałęsa kapta meg. Persze akadtak hivatásos punkok is északi barátainknál, csak éppen az angol vagy amerikai társaikhoz képest kicsit szélesebb néptömegekkel kellett osztozniuk a lázadásban és a királynőnél kicsit nyersebb elnyomók ellen. A téma olyannyira nem érdektelen, hogy gyors egymásutánban dokumentumfilm (Beats of Freedom – Zew wolności, 2009), valamint egy igen igényes és kimondottan szerethető játékfilm is készült belőle Wszystko, co kocham (magyarul Minden, mit szerettem) címmel. A tegnapi bemutató után a filmet már magyar felirattal is meg lehet tekinteni a budapesti Toldiban és néhány vidéki moziban.
A későkamasz Janek szeret zenélni, erősen tetszik neki Basia, és úgy általában szeretné már megízlelni a másik nemet meg belekóstolni a sikerbe. Ezért bandájával, mely a Wszystko, co kocham nevet viseli, jelentkezik egy fesztiválra. Közben elcsattan az első csók, túl vannak az első fellépésen, úgyhogy még a meleg sör és az olcsó vodka is édes mannának tűnik ettől kezdve.
Csakhogy. Jaruzelski tábornok, aki különös fejéből ítélve egy idegen civilizáció küldötte, de legalábbis a ruszkiké mindenképpen, megelégeli, hogy milliónyi lengyel kóstolgatja a rendszert meg a szabadság ízét. Bevezeti a hadiállapotot, ami egyelőre véget vet annak az illúziónak, hogy a munkások, karöltve az értelmiséggel és az egyházzal, végre tényleg a maguk urai lehetnek. Igaz, később mégiscsak ebből a dacos próbálkozásból kerekedik ki az a híres asztal, amely a rendszerváltások jelképe lesz.
Ráadásul Jacek apja tengerésztiszt, tehát elvileg a hatalom végrehajtója, Basia papája meg „másképp gondolkodó”. De hogy valójában ki mit is gondol és valójában hova áll, az nem is olyan egyértelmű. Botrányosan sikerült iskolai koncert, egzisztenciális fenyegetettség, emigráció, bővérű szomszédasszony, bosszút álló kommunista férj – az élet nem csak tinikomédia volt a nyolcvanas évek Lengyelországában, bár a filmben akad szórakoztató momentum épp elég.
Adja magát a párhuzam a mi Moszkva terünkkel. Ahogy Török Ferenc filmjében, úgy itt is a szórakozni vágyó kamaszok szemszögéből nyerünk betekintést a politikai változások kusza viszonyaiba. Csakhogy míg a magyar film egyik hőse azt kérdezi, hogy „Ki a csöcs az a Nagy Imre”, addig a lengyel film fiatal hősei nagyon is tisztában vannak azzal, hogy mi a döntések következménye. Hogy szüleikkel együtt olyan harc résztvevői, aminek a tétje nem kevesebb, mint hogy legyen jövő.
(Minden, amit szerettem. Színes, feliratos, lengyel filmdráma, 95 perc, 2009. Rendezte: Jacek Borcuch. Forgalmazó: Anjou Lafayette.)
origo.hu
Veszélyes betegség fenyegeti a fiatal lányokat
