Kezdjük a díjazottakkal, bár soha nem ez a legfontosabb, mivel ízlés és a zsűri összetételének függvénye elsősorban. Tarantino is szórt valamit az excsajának Cannes-ban, de Jihlavában azért mások az erkölcsi mércék. 2011 legjobb cseh dokumentumfilmje ráadásul úgy jó, ahogy van. Martin Marecek Solar Eclipse című filmje a bírálók indoklása szerint azért szolgált rá az elismerésre, mert meglepően és érzékletesen mutatta be, miként segítenek a csehek a zambiai embereknek. A meghatározás pontos, a mű két közép-európai kalandjait mutatja be szeretettel és viccesen, amint éppen napelemeket javítgatnak egy zambiai faluban. Érdekes karmák ezek, sok jó pont jár értük és rengeteg mosoly.
Afrika persze még mindig izgalmas, holott egyáltalán nem mesebeli, a vonalzóval megrajzolt határok irgalmatlan mennyiségű tragédiát kereteznek bele a kilátástalanságba, köszönhetően az új és újabb gyarmatosításnak. A legjobb nemzetközi dokumentumfilmnek járó díjat is afrikai tematikájú alkotás seperte be a homokból, a belga Pierre-Yves Vandeweerd és a Lost Land, azaz az Elveszett föld. Territoire perdu, ahogy a művelt belga mondja Kongó látszólagos elvesztése után. A film Nyugat-Szaharába kalauzol, ami néhány évnyi felkapottság után nyomtalanul eltűnt a világ nagy híradóinak térképéről és érdeklődési köréből. Már nem szenzáció, úgy maradt. De attól még ugyanaz a pálya : homok, harcok, emberrablások és menekülttáborok. Egy európainak ezek csak borzongató hívószavak a vacsora mellé, de ezrek számára mindennapi valóság. A felfoghatatlan és felkavaró bevonul a moziba, a néző a végén kimegy és iszik egy közepesen rendes sört, a neve Sün. De legalább emlékszik ezekre az emberekre, akik kiváltanak belőle némi filozófiai, erkölcsi és szociális reflexiót, mielőtt belesüppedne a saját jóval kisebb bajába. Életek 8 miliméteren.
A fesztivál Jafar Panahinak ajánlotta a programot. Derék gesztus. Ő az az iráni rendező, aki elsősorban nem a remek filmjei miatt híresült el világszerte, hanem mert a helyi rezsim egy el sem készült film, valamint a teheráni rendszerellenes tüntetések támogatása miatt büntet. Jelen állás szerint hat év börtönnel és húsz év eltiltással. Mármint a filmkészítéstől. És ez ultragáz, a világ egyik leggyávább ítélete, bele is fognak bukni. Mert Irán még szimpatikus lehetne valakinek, mert beszól a világcsendőrnek és a rumlizó pártfogoltjának, de ezzel aztán végzett is magával. Nyilván nem előbb, de utóbb tuti.
Panahi mindenesetre küldött még egy filmet a világnak. Az a címe, hogy Ez nem egy film. Nem is az, de mégis. Sőt. Teheráni otthonában reggelizik, teázgat, etet valami gyíkfélét, telefonál, várja a sorsát. Közben tart egy kis iskolagyakorlatot arról, hogyan vágjunk kínunkban. Így megy ez.
