Magyar néptánc po polsku

Bort még nem lehet szüretelni magyar mintára a gyakran hideg Poznań városában, de több mint harminc éve ropják itt lelkes lengyel diákok és felnőttek a magyar táncokat.

Képzeljük el, hogy egy debreceni általános iskola első osztályosainak felajánlják a hetvenes években, hogy lengyel néptáncot tanulhatnak. Nem biztos, hogy évtizedekre szóló sikertörténet lenne a dologból. A hasonlat persze sántít, a lengyel néptánc korántsem olyan erős kulturális exportcikk, mint a magyar. Ettől függetlenül az emberen olyan megdöbbenés lesz úrrá a poznańi 64. számú Általános Iskolában járva, mintha egy elveszett magyar törzsre bukkanna. Különösen azért, mert ebben a városban statisztikailag kimutathatatlan számú a magyarok aránya, és magyar turista is csak elvétve keveredik ide.

Poznań a Wielkopolska néven ismert lengyel régió központja. A nagy kiterjedésű ország legfejlettebb területét kis túlzással a lengyel Katalóniának is lehetne nevezni – fejlett az ipar, élénk a kereskedelem, Berlin meg úgy két köpésnyire. Poznań, avagy Posen máig őriz valamit a német birodalmi időkből. Itt található például Európa utolsó császári vára, amin meglátszanak Hitler belsőépítészeti gerjedelmének nyomai is. A helyiek tökösek, a magyar forradalmat néhány hónappal megelőzve a város lakói már utcára vonultak 1956-ban. Ugyanakkor a decens poznańiak józan és gyakorlatias szemléletét mi sem példázza jobban, mint az, hogy a város egyik parkjában nagyméretű szobrot állítottak az itteni konyha legfőbb szereplőjének, a krumplinak. Amúgy meg a krakkói vagy prágai kirándulásokon elkényeztetett magyar turistaszem is könnyen elkerekedhet a város bájos, reneszánsz stílusban újjáépített főterén.

Mindez hamar feledésbe merül a 64. számú Általános Iskola felé villamosozva. A panelházak tömbjeinek egyhangúságát csak ritkán törik meg a nemzetközi bevásárlóközpontok sziluettjei. Hosszú és unalmas az út. Az iskolához érve a szocialista minimalizmus lohasztó esztétikája fogadja a látogatót – az ember nem ebben a betonnégyzetben keresné először egy magyar néptánccsoport nyomait. A kezdeti gyanakvásra csattanós választ adnak a bejáraton kiszűrődő magyar népzene és a koppanó lábak hangjai – javában tart már a péntek esti próba. A lépcsőn felmerészkedő látogatót az első emeleten színházterem fogadja. A falakon tükrök, bennük sokszorozódik meg a látvány: libbenő szoknyák, copfok. Csupa lány. Csak egy szem lengyel legény ropja, arany élete lehet. A magyar néptánc kicsit túlságosan férfiközpontú – ezt már a mellettem ülő magyar szakos lengyel egyetemista jelenti ki, aki azért jött, hogy átsegítsen az esetleges nyelvi problémákon. Lehet, de itt igazi feminista táncegylet van ma: mindkét fél mozdulatait lányok adják elő. A nagyobbak – későkamaszok és korahúszasok – már szinte teljesen önállóan gyakorolnak. A kicsikkel Halina asszony foglalkozik, akit apró termete és fiatalos mozgása miatt nem mindig könnyű kiszúrni a 7-8 évesek csoportjában. Láthatóan mindenki lelkes, az apróbbak élvezik a pörgés-forgásokat, a nagyobbak már inkább csak csiszolgatják a technikát. Ha nem hangzanának fel lengyelül a különféle utasítások, akkor azt hinném, valamelyik magyar művelődési ház színháztermében ülök.

A próba véget ér. Halina Pacanowska fürge léptekkel vezet bennünket a két emelettel feljebb található kicsiny birodalmába. Még alig tettem túl magamat az előző csodálkozáson, máris itt a következő: egy szobányi best of Hungary fogad. Az apró szertárszobába falain magyar festmények. A polcokon magyar kerámiák, szőttesek. Unicumos üvegek zöldellő csoportja. Kitüntetések, köztük a Magyar Köztársaság elnökének elismerése. És magyar nyelvű könyvek kazalja. Miközben letelepedünk az asztal köré, Małgorzata és Mateusz tüsténkednek – mindketten részt vesznek az együttes életének szervezésében. Hamarosan rotyog a magyar kotyogós kávéfőző, és egy üveg kiváló magyar vörös bor is kerül a kockás terítőre. Megoldódik a nyelv, Halina mesélni kezd.

Az ugyan nem derül ki, hogy mi volt az oka a későn kelésnek, de szobatársnőjével együtt alaposan lekésték annak idején a bulgáriai építőtáborba történő jelentkezést. A legközelebbi „déli” célpont a Balaton maradt. Így került Halina Pacanowska a hetvenes évek második felében Kiliántelepre. Járt Budapesten is, aztán megszemlélte a siófoki utcafesztivált – utazásai alatt csodálkozva látta, mennyire elfogadott és népszerű a néptánc Magyarországon. Ellátogatott próbákra, előadásokra – és beleszeretett a magyar folklórba. A véletlen egybeesések azután tovább terelték az úton. Munkát kapott abban az általános iskolában, ahol ma is tanít. Kiderült, az intézménynek testvériskolája van Budapesten, a 7. kerületi Rottenbiller utcában. Épültek a kapcsolatok, és nem kellett sok időnek eltelnie, hogy a poznańi 64. számú Általános Iskola saját magyar néptánccsoporttal dicsekedhessen. Az együttes egyébként egy Zamárdiban lévő csárdáról kapta a nevét.---- Oldal címe ----

– Azért eleinte inkább csak arról volt szó, hogy magyar zenére táncoltunk „lengyelesen” – mondja Pacanowska asszony. Ám a kezdeti bizonytalankodás nem tartott sokáig. Hamarosan Magyarországon is felfigyeltek a Piroskára, és az akkori kulturális minisztérium kazettákkal és videofelvételekkel segítette az önképzést. Aminek sikerét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Magyarország minden tájegysége képviselteti magát az együttes repertoárjában. A csináld magad hozzáállás egyébként a mai napig megmaradt, annak ellenére, hogy nagyon jó magyarországi kapcsolatokat ápolnak. A ruhákat is maguk varrják, igaz, eredeti minta alapján. Évtizedek óta szoros a viszonyuk a tiszakécskei Kécske együttessel – nyaranta hol a magyarok táboroznak kint Poznańban, hol a Piroska tagjai vendégeskednek az Alföldön. Innen hoztak eredeti népi öltözetet is, és ezt mintául véve varrják a szorgos anyai kezek a fellépő ruhákat.

Mennyire népszerű a magyar tánc Poznańban? Mindegy, hiszen önmagában már az is szép látvány, hogy péntek késő este közel harminc lengyel kisebb-nagyobb lány táncolja a táncainkat. Az elmúlt évtizedek alatt több mint kilencszázan fordultak meg a Piroska soraiban. Gyakran a felnőttek is visszajárnak, vagy éppen egykori tagok hozzák a saját gyerekeiket. Jó alkalom a magyar kultúra népszerűsítésére a Magyar Csárda névre hallgató bemutató decemberben. Ilyenkor a szülők is megcsodálhatják csemetéiket, és a városban tanuló magyar szakos diákokat is rendszeresen elhozzák tanáraik, hogy beleszippantsanak a magyar etnoérzésbe. Számos sikeres fellépés van már a Piroska mögött. Idén márciusban például a Poznańba látogató magyar köztársasági elnök is megcsodálhatta, mit tudnak a lengyelek, ha a magyar néptáncról van szó.

Persze ma már többet kell tenni a figyelem felkeltéséért, mint harminc éve. Régen népesebb volt az együttes, és akadtak fiúk is. Az igazán komoly változást a rendszerváltás hozta el. Előtte ugyanis semmilyen egyéb lehetőség nem volt találkozni más országok kultúrájával. Azóta viszont az iskolában népszerű a hiphop, nagy az érdeklődés a modern táncok iránt. Ráadásul a lengyel televíziózás nagy sikertörténetének számít a Taniec z Gwiazdami (Tánc a sztárokkal) című műsör – hazai megfelelője nálunk is futott egy ideig –, ami a fiúk körében is népszerűbbé tette a táncokat, csak éppen nem a néptáncot. Ennek ellenére továbbra is jók a Piroska esélyei, és lelkesedésből sincs hiány. Nemsokára újra tagokat toboroznak, és várják őket az újabb fellépések. A marketingmunka terén a magyar néptánc fitness-potenciálját is ki lehet emelni, de talán maga a folklórkincs értéke is reklámértékkel bír.

– Csodálatos és gyönyörű a magyar zene melódiája – mondja Halina Pacanowska –, ez a muzsika magával ragad, és akárhol táncolunk Lengyelországban, az emberek el vannak ragadtatva ettől a zenétől. – Szinte tűzbe jön, amikor arról kérdezem, miért ajánlja a magyar táncot a lengyeleknek. – Nagyon érdekes a magyar tánc koreográfiája! Férfias tánc, izgalmasak a férfi figurák. Kemények. Mindkét félnek külön szerepe van, de ezek néha találkoznak. A magyar tánc nem figurális, mint a lengyel, hanem a lépésekről szól. Változatos, hiszen több száz lépés létezik, rengeteg a variáció.

A próba után Halina egy Poznańhoz közeli faluba tér haza. – A házam egy magyar múzeum, ajándékba kapott és Magyarországon vásárolt emlékek gyűjtőhelye – mondja. Nem árulom el neki, de azt is hallottam valakitől, hogy Pacanowska asszony a bortermelés meghonosításán is dolgozik évek óta. Ez a gyakran kemény mínuszokkal járó poznańi telet látva nem kis kihívás, de talán azt sem sokan hitték volna több mint harminc éve, hogy a város egyik különlegessége egy magyar néptánccsoport lesz majd.

(A cikk létrejöttében segítséget nyújtott Natalia Nojek.)