Hogy feszengve érkeztem, az nem kérdés. Nem vagyunk elkényeztetve könyvbemutatók terén, maximum egy jobb kávéház, esetleg pogácsa, beszélgetünk, átmegyünk egy rossz kocsmába, berúgunk, hazamegyünk, ennyi. Most meg… Még jó, hogy elárultam magam. Ha nem szólok, hogy én itt egy kissé feszengek ám, akkor nem tudom meg, hogy a könyvkiadó munkatársai is feszengnek. Szóval nekik is szokatlan. Szecesszió, hatalmas, kör alakú asztalok. Mi ez, esküvő? Az. Nem. Keresztelő. Cserna-Szabó András és Fehér Béla közös gyermeke, az Ede a levesben – Gasztrokrimik című könyv keresztelője. A szülők azonban nem feszengtek, ha ők már főztek is az étterem konyhájában a séffel, akkor úgy könnyű. Márpedig főztek. Tehát könnyű.
Szóval ez azért felfokozta a megszokott honi könyvbemutatós alaphangulatot. De ahogy Sándor György a mikrofonhoz lépett, röpke gasztro stand upjával el is fújta a feszengést, nyugalom. Cserna-Szabó András és Fehér Béla ilyen szerencsés helyzetben ült le a főasztalhoz, Király Leventével, a könyv szerkesztőjével együtt, aki most moderálta a szerzőket, tulajdonképpen hasonló feladat. – Ki az az Ede? – tette fel a kérdést Király Levente. – Ede hosszas tépelődés eredménye – mondta Cserna-Szabó –, hiszen eredetileg Magyar etyepetye lett volna a könyv címe, ugyanis Mikszáth korában az etyepetye még étvágyat jelentett, de a félreérthetőség okán végül Ujházi Ede került a levesbe.
Mikszáthnak nyilván központi szerepe van ebben a történetben, ő írta a könyv előszavát, a szerzők is az ő hasából bújtak elő, szóval ugyanúgy utólag került bele a könyvbe, mint Ede a saját levesébe. De hogy egyet beljebb lépjünk, meg kell tudnunk azt is, mit jelent a könyv Gasztrokrimik alcíme.
– A könyvben található húsz esszé egy-egy krimi sztorija is egyben – mondta Fehér Béla –, hiszen a magyar konyhában rengeteg a megválaszolatlan kérdés. Mi sem tudunk mindenre válaszolni, sőt a legtöbb esszének nincs is konkrét megoldása, szóval nyomozás folyik. Elég, ha csak azt mondom, hogy ma már az Ujházi-leves sem az, ami volt, hiszen eredetileg debreceni kakasból készült.
Kakasból. Aztán meg porból. A tyúkhúsleves. Hát így néz ki a magyar gasztrotörténelem, címszavaink vannak, meg mendemondáink. Persze a lehetséges témák töredéke fért csupán a kötetbe, ugyanis a téma feltárása igencsak elhanyagolt állapotban leledzik, ráadásul a rengeteg fals információ szívós, visszatérő vándornak bizonyul a magyar konyhákban. Így lehet például, hogy Magyar Elek Ínyesmester zseniális irodalmi stílusát sokáig azzal magyarázták, hogy költőnek indult. Közben meg nem: csak összekeverték egy Magyar Endre nevű költővel. Sztorizni amúgy is napestig lehetne, hogy Ujházi Ede nem akkor halt meg, amikor, vagy hogy Dobos C. József amellett, hogy feltalálta a dobostortát – és számos német nyelvű szakácskönyvét nem fordították még le! –, csemegekereskedő is volt, de ezeket elolvasni érdemesebb, mint elmesélni. Meg azt a 122 receptet is, ami benne van ugyan a könyvben, de korántsem biztos, hogy mondjuk mindegyik recepthez találunk hozzávalót. Azért tanulságos mind. A szövegek melletti archív fotókat pedig ne olvassuk, inkább csak nézzük. Rengeteg van belőlük ugyanis a könyvben, főleg magángyűjteményekből, és nagyjából senki nem látta még őket, a nyilvánosság köreiből, persze.
A szerzőpáros kocsmai beszélgetéseiben egyre több szó esett a gasztronómiáról, egészen addig mentek el, hogy már többet beszéltek erről, mint az irodalomról, aztán már e-mailen is gasztronómiai felfedezésekről leveleztek, s így a könyv ötlete is könnyen jött. Nekünk meg, látva a munkásságukat, ez egyáltalán nem meglepő. Ellenben az, hogy a szerzők kínálta könyvkóstoló végére már azt sem éreztem, hol vagyunk, már bizony meglepett. Feloldódtam, hiszen ez is csak egy étterem. A főasztal melletti kivetítőn mindeközben fotók futottak, amiken Fehér Béla és Cserna-Szabó András éppen azt főzte a Gundel konyhájában, amit végül Dolák-Saly Róbert rendhagyó receptjeinek felolvasása után tálaltak fel. Palóc leves Gundel János kívánalmai alapján és túrós rétes.
De hogy legyen, ami a könyvkeresztelőt is képes tovább fűszerezni: a határozott, konyhában jártas szerzőket Merczi Gábor séf vezényelte, és a paprika bizony – Cserna-Szabó és Fehér furcsállásának közepette – a hús után került a levesbe. Csak úgy, ahogy Ede. Meg Mikszáth. Szóval nem láttuk mi ezt az egészet előre, hiszen itt minden utólag történt. De éppen ettől lett jobb, mint volt.
