A hányatott sorsú hangszer az idők során teljesen tönkrement, sípjait, alkatrészeit széthordták, az orgonaszekrényt minden elérhető felületen összekarcolták. A nemes vonalú, barokk orgonaház a templom restaurálása óta üresen áll a karzaton, a hangszer szerkezetének megmaradt roncsai sokáig az oltár alatt vártak jobb sorsra. 2003-ban Homolya Dávid Svájcban élő magyar orgonaművész, nemzetközi orgonaszakértő javaslatára az akkori plébános, Varga Béla atya és Fórika Balázs kézdivásárhelyi kántor a hangszer roncsait konzerválta, s szervezőmunkájukkal elindult a gyűjtés az orgona rekonstruálására. A jelenlegi plébános, Bereczi István továbbvitte a hangszer ügyét, és 2011 tavaszán megbízták Bors László újtusnádi orgonaépítőt a felújítással. A munkálatok szakmai koordinációjára Homolya Dávidot kérték föl. A megújult orgonát november 5-én, Szent Imre napján szólaltatja meg a művész – a templom búcsúján, ünnepélyes keretek között először.
A klón
A gelencei orgona jelentősége – bár kis orgonáról van szó – óriási. A hangszer csaknem teljesen elpusztult, az orgonaszekrényen, a csonka szélládán és a síptőkéken kívül nem maradt meg belőle semmi. A még meglévő, de tönkrement maradványokat sem lehetett újból a hangszerbe építeni. Hasonló esetekben új hangszert szoktak építeni, ezek pedig általában minden stiláris jellegzetességet nélkülöznek, és beállnak a jellegtelen, kompromisszumos tucatorgonák végtelen hosszú sorába. Építőik és építtetőik általában a „mai igényekre” hivatkoznak. Nyugat-Európa ezt a gyakorlatot egyre inkább elvetni látszik, és igyekszik az évszázadok és a háborúk által eltékozolt, elveszett kincseket a puszta emlékeiből is felkutatni, rekonstruálni.
Ez történt meg most végre az erdélyi Gelencén is, ahol magyar viszonylatban elsőként beszélhetünk egy historikus hangszer teljes, tudományos igényű rekonstrukciójáról. Bors László, Hermann Binder és Homolya Dávid kutatómunkájának köszönhetően sikerült minden szükséges technikai adatot megtudni a hangszerkirálynőről, s ezek alapján igen nagy pontossággal tudták helyreállítani, leginkább a klónozáshoz hasonlítható a folyamat egésze – vélekedik Homolya.
Kétes Keserű kézírása
A roncsok és az üres orgonaszekrény alapján eleinte kilátástalannak tűnt felderíteni a hangszer eredetét. Az egyetlen támpontot az úgynevezett szelepkamrába ragasztott, latin nyelvű levéltöredék nyújtotta, melyen Keserű Ferenc nyújtódi plébános aláírása látható. Keserű 1788 és 1795 között vezette az egyházközséget a közeli településen. Az orgonaház azonban már a stílusa alapján is nyilvánvalóan korábbi, következésképp a levéltöredék nem a hangszer építéséről, hanem egy nagyobb szabású javításról árulkodik. Vagy egy esetleges áttelepítésről; az orgona ugyanis egyes nyomok alapján eredetileg nem a jelenlegi helyén állt. Keserű atya levele tehát nem segített, további támpont után kellett nézni.
Igen bájos a hangja
A hangszer egyik különlegessége a dupla homlokzat. Ez azt jelenti, hogy az orgona hátulsó oldalán is homlokzati sípok álltak. Ilyen kettős homlokzatok az erdélyi orgonavilágban leginkább a segesvári szász mesterre, Johannes Baumgartnerre (1714–1758) jellemzőek. Az orgonaház faragványai szintén rokonságot mutatnak néhány fennmaradt Baumgartner-mű díszeivel. A homlokzati síptőke furatai alapján kikalkulált fémsípmenzúrák szintén teljesen megegyeznek a Baumgartner hangszerein mértekkel. Baumgartner ma Kolozsváron álló hangszerének dokumentálásakor készült fasípsoralaprajz a furatok alapján változtatás nélkül illik a gelencei orgona fasíptőkéire. Ezek alapján orgonánk nagy biztonsággal Johannes Baumgartner műve! Így már közelebbről meghatározható a keletkezési ideje is: a mester fennmaradt munkái az 1750-es évekből származnak. Orgonaépítői tevékenységének 1758-ban bekövetkezett halála vetett véget, vagyis az orgona az 1750-es években épülhetett. Egy 1823-as látogatás egy 1766-ból származó, hétregiszteres gelencei orgonáról tudósít. Ez vagy hibás adat – esetleg az évet jegyezték le rosszul –, vagy az orgona áttelepítésére utal.
A következő lépés az analóg hangszerek vizsgálata volt. Baumgartnernek öt orgonája maradt fenn, egyetlen kivétellel mind „kicsik”, szaknyelven pozitívok. Munkái órásmester precizitásával készült minőségi remekművek, valóságos zenélő ékszerdobozok. A mester erénye a jó minőség és a precizitás, valamint a rendkívül bájos orgonahang. Konzervatív stílusára jellemző, hogy művei optikailag a Nyugat-Európában akkor divatos, érett, későbarokk és rokokó helyett inkább a XVII. századi reneszánsz és kora-barokk világát idézik. Legjobb példa erre a homlokzati sípok gazdag, gravírozott díszítése. Legjelentősebb fennmaradt műve az erzsébetvárosi örmény katolikus gyülekezetnek 1752-ben épített processzióorgonája, ami ma a kolozsvári történeti múzeumban áll. A hangszert a nagyszebeni orgonaépítő-mester, Hermann Binder restaurálta. Baumgartner orgonái technikailag alig térnek el egymástól, a fennmaradt hangszerek analóg példaként szolgáltak a gelencei orgona rekonstruálásában.
Kenterbe veri öreg testvéreit
A történelmi hangszerek nagy többségét az évszázadok során többször átalakították kisebb-nagyobb mértékben, így Baumgartner műremekeit is. Az átalakításoknak persze hangzásbeli következményei is vannak. Egy jól elkészített rekonstrukció ezzel szemben az eredeti állapotot tükrözi, sőt hangzásban akár hitelesebb is lehet, mint átalakított öreg testvérei. Reményeink szerint így lesz ez Gelencén is: a példásan restaurált Árpád-kori templom már nemcsak freskóival és ellenállhatatlan atmoszférájával, hanem újraszületett orgonájának hangjával is évszázadokkal visszaröpíti a látogatót.
origo.hu
Kocsis Máté: Ruszin-Szendi Romulusz az ukránok kezére játszott
