Björk Gudmundsdóttirt nem kell bemutatni azoknak, akik nyitott füllel hallgattak popzenét az elmúlt húsz évben. A „popzene” kategóriát valószínűleg már ki is kérné magának Björk, végtére is egykor punkként indult, innen kapaszkodott fel a kissé szofisztikáltabb öntörvényű művész kategóriába. Ha új lemezt ad ki, jobb mindenre felkészülni.
Nehéz elhinni, de Izland talán leghíresebb szülötte elmúlt 46 éves, egy arasznyit sem adott viszont alább ökotudatos lokálpatriotizmusából. Egyértelműen ő ma az izlandi természeti értékek legharcosabb védőnője. Minden pénzét és befolyását latba veti, hogy Izland ne árusítsa ki erőforrásait. Vagyonából nemrég kockázati alapot hozott létre, amelyből izlandi zöld-technológiai cégekbe invesztálnak tőkét.
Bőven elképzelhető, hogy Björk valójában legszívesebben egy fa lenne, belegyökerezve az izlandi anyaföldbe. Utóbbi lemezein egyre inkább érezhető a természet iránti határtalan szeretet, a legújabb Biophilia pedig nevéhez híven monumentális kísérlet az ember és a természet kölcsönhatásáról.
Nem egy Björk-szerűen előadott biológia-tankönyvre kell gondolni: sokkal érzelmesebben, szeretetre és szerelemre vágyva énekel minden élőlény organikus kapcsolatáról. És ezúttal nem is teszi próbára a türelmünket bizarr kompozíciókkal. Folkos, gyermekdalos dallamok és néhol berobbanó elektronikus zörejek kollázsa a Biophilia, előtérben Björk azonnal felismerhető hangjával. A dalok sokadik hallgatásra is hasonlítanak egymásra: kérdés persze, hogy egy konceptalbum esetében ez erényként vagy a művészi kreativitás hiányaként értékelendő. Egy biztos: hallhattunk már ennél durvább etűdöket is Björktől.
A Biophilia-projekt nem csak dalokból, hanem okostelefonokra írt, természeti jelenségekkel és zenei fogalmakkal játszadozó, interaktív alkalmazásokból is áll. És persze élő koncertekből, meg egy új honlapból.
A dalokon érződik a wagneri léptékű megkomponáltság, hangzásuk mégis minimalista. A Moon hárfákra és akusztikus gitárra írt, folkos óda a Holdhoz. A Thunderbolt orgonás-elektronikus fohász a villámért. A Crystalline-ban a növekedő kristályok ihletik dalra Björköt: a gamelán hangzást és dallamot brutális drum'n'bass tépi szét a végén. A Cosmogony a világ teremtésének mítoszait dolgozza fel, miközben Björk mennyei lények táncát véli felfedezni maga körül. A Dark Matter címéhez méltóan sötét hangulatú figyelmeztetés a kietlen világegyetemre és a magunkban hordozott fényre. Már inkább kortárs komolyzenei mű a Hollow, amely az egymást követő nemzedékekről és a valahová tartozás vágyáról szól. A Virus viszont nevével ellentétben egy játékos, felszabadult szerelmes dal, majd a nyugalmas Sacrifice és a zaklatott Mutual Core után a Solstice-szal (Napforduló) zárul az album, visszatérve az örök változás és újjászületés témájához: „Emlékezz, fényhordozó vagy, másoktól rád hagyott sugárzással...” – sóhajtja még egyszer a legvégén Björk, csak hogy biztosan mindenki értse.
