Akár a színpadon állt, akár a filmvásznon volt látható, nem lehetett nem figyelni rá: villogó egyénisége, speciális orgánuma, gesztusai, kisugárzása teljesen lebilincselte a közönséget. A bolond lány Benjaminjaként igazi francia volt a hatvanas években, bő húsz évvel később Az oroszlán télen II. Henrikjeként valódi angol a József Attila Színházban. Nem volt olyan alakítása, amit ne zsigerből játszott volna: ilyen egy őstehetség. A magyar filmtörténet ritkán látott emblematikus figurájaként, Minarik Edeként Sándor Pál 1973-as filmjében, a Régi idők focijában már beírta magát a halhattalanságba. „Kell egy csapat!” – ki ne ismerné e szállóigét az országban?
Vasesztergályos inasként, fogadásból felvételizett a színművészetire, amelynek kapuja elsőre megnyílt előtte. Színinövendékként a filmgyárban kezdte pályáját. Makk Károly hamar felfigyelt tehetségére, meghatározó volt, hogy 1954-es Liliomfijában Schnaps szerepét rá osztotta. Végzősként a Nemzeti Színház szerződtette, ahol ekkortájt a rettegett és tisztelt színházcsináló, Major Tamás volt a direktor. Remek műhely, kiváló színészgárda: Garas e teátrumnak köszönheti Törőcsik Marihoz fűződő mély emberi és szakmai barátságát is. A Madách Színházhoz 1965-ben szerződött, már ekkor Marcel Achard vígjátéka, A bolond lány legendás triászának tagja volt a Madách Kamarában, Márkus László és Domján Edit oldalán. Mint Vonó Ignác − Fejes Endre vígjátékában – a bohócfilozófus karakterének leghitelesebb megformálója volt. A hatvanas évek a filmgyárban is aranykor volt: számos filmje közül feltétlenül említést érdemel Fábri Zoltán 1963-as alkotása, a Két félidő a pokolban − a munkaszolgálatos Steiner szerepében egyszerűen felejthetetlen.
Garas 1976-ban szabadfoglalkozású színésznek állt. Egy évadot töltött el a 25. Színházban, majd következett a Népszínház, Szolnok, a Művész Színház, a Katona, a József Attila, a Víg, végül újra a Nemzeti, de látható volt a Radnótiban is. Amíg a filmekben inkább groteszk, ironikus figurákat alakított (erre egyik legjellemzőbb szerepét 1981-ben a Ripacsokban mutatta meg, de Sándor Pál számos más filmjében is adódott módja rá), a színpadon inkább erős, a környezetükre hatni tudó személyiségeket jelenített meg: többek között a Koldusopera kolduskirályát, a Mester és Margarita mágusát, Az ember tragédiájának Luciferét, vagy Shylockot A velencei kalmárban. A kilencvenes években több darabban Darvas Ivánnal nyújtott emlékezeteset: a Jacobowsky és az ezredes, valamint a Furcsa pár mellett A Godot-ra várva mindent vitt, ez az előadás mentette meg a Művész Színház renoméját is.
Régóta küzdött a betegséggel. Méltósággal viselte. December 20-án lépett utoljára színpadra a Jó estét nyár, jó estét szerelemben, a Nemzetiben. Törőcsik Marival, az igaz baráttal egy színpadon – szép búcsú az élettől.
Garas Dezső halálhíréről bővebben itt olvashatnak.
