– Könnyűzene az egyetemen – hogyan képzeljük ezt el?
– A Zen (Zenélő Egyetem – University of Music) három modulra épül. A képzési eleme integráns része az egyetemi struktúrának: a felsőoktatás színterein kurzusok, akkreditált felsőfokú képzések és továbbképzési szakok szintjén jelenik meg. Második eleme az alkotó munkára koncentrál és tutori rendszerben működik, ahol a populáris zenei kultúra minden regisztere megjelenik az artist managementtől a színpadtechnikán át a médiakommunikációig. Szemeszterenként a hallgatók számára projektszemléletű, egyéni képzési, támogatói utat biztosít. Ehhez természetesen nem csupán szakembereket, hanem infrastrukturális hátteret biztosítunk. Arra koncentrálunk tehát, hogy a hozzánk érkező hallgatók saját alkotói elképzeléseiket meg tudják valósítani. A harmadik modul ezeknek a produktumoknak a teljeskörű managementje, egészen pontosan az, hogy a srácok dolgai – legyen az zene, zenei témájú fotóanyag, koncertkritika, filmetűd etc. – nyilvánosságot, teret kapjanak.
– Mennyire hasonlít a Zen a már létező képzésekhez, akár itthoni, akár nemzetközi példákra gondolva?
– A nemzetközi és a magyarországi képzések legtöbbjének az a sajátja, hogy vagy valamely más irányú képzés alprogramjának tekintik a populáris zenei kultúra egyes elemeit – leginkább azokat, amelyek érintkeznek az adott képzéssel, vagy egy-egy részterület szakemberképzését vállalják fel: akár szakképzésként, akár művészeti képzés keretében. A Zen viszont nem menedzserképző, nem újságíró iskola és nem rocksuli.
– Akkor milyen célt szolgál a Zen?
– Elsősorban a kreatív alkotás tere és lehetősége, olyan hely, ahol a hallgatók megvalósíthatják az elképzeléseiket, tapasztalatokat szerezhetnek, kapcsolati bázisuk erősödhet, sokféle tudásra tehetnek szert. Az említett tudás egy része kifejezhető valamilyen végzettségben, más része korántsem. Néha azt érzem, valahogy éppen fordítva gondolom el a dolgokat, mint ahogy azok amolyan közösségi reflexként működnek: nem a formalizálás a dolgok első lépése, hanem inkább a tartalmak felől érdemes indulni, amik aztán megmutatják a működésük természetét. Idétlen metaforával élve már kis srácként észrevettem, hogy vannak az előre lekockázott járdák, meg azok az útvonalak, amerre tényleg gyalogolnak az emberek a buszmegállóba, a boltba, a szomszéd lépcsőházba. Aztán olvastam, hogy valamelyik más országban a lakótelepek megépítésekor először kifigyelik, merre mennek az emberek, és ehhez igazodva készítenek járdát. Valahogy ilyennek látom a Zent: egy közösségi térnek, ahol nekünk az a dolgunk, hogy rugalmas és professzionális módon segítsük az egyetem hallgatóit abban, hogy a saját útjaikat bejárhassák. A tutorok, szakemberek személyes hitele, az így megszerezhető tudások, tapasztalatok, a kapcsolati tőke pedig biztosan segít abban a hallgatóinknak, hogy az egyetemi keretek közül kilépve ebben a szcénában jól tájékozódjanak.
– Mennyire lesz „akadémikus” a képzés?
– Addig, ameddig az új felsőoktatási törvény elfogadása, megjelenése nem történik meg, valamint gyakorlati következményei nem prognosztizálhatók, ostobaság volna a képzések kapcsán bármit is mondani. Egy biztos: a tananyagfejlesztéssel foglalkozó kis oktatói-kutatói csoportban együtt dolgozik esztéta, zenetudós, közgazdász, jogász, kommunikációkutató. Ők azok, akik szakfelelősként vagy tantárgyfelelősként az akkreditációs folyamatban részt vesznek. A tartalmi elemek és a képzési struktúra ideális kialakításán dolgoztunk az elmúlt hónapokban, és azt hiszem, ez a következő szemeszternek is egyik legfőbb tevékenysége lesz.
