Emlékszem, hogy a The Thing (A dolog) című horror milyen rettegést váltott ki sokakból, magam is csak fél szemmel figyeltem a komor zenei aláfestéssel megvalósult borzalmakat. Csak megjegyzem: az 1982-es, Kurt Russell főszereplésével készült műről van szó. Persze a 2011-es verzió sem rossz, már ha egy modern horrorra szomjazunk. De sterilitása mellett pont az a feketeség és reménytelenség hiányzik belőle, ami az eredeti verziót olyan félelmetessé tette.
Ki ne ismerné az alaptörténetet: kutatók mókáznak egy sarkköri bázison, ahol leginkább kutatnak, kint fáznak, bent meg melegednek. Aztán rájuk szabadul a „dolog”, s onnantól kezdve semmi sem az, aminek látszik.
Legfőképpen az élőlények – jelen esetben embernek látszó dolgok – tudnak kellemetlen meglepetésekkel szolgálni, aminek a vége rendszerint a valóban borzalmas halál. Egyénként – hogy is lehetne másképpen? – a friss verzió is a halált hozza nyerő helyzetbe.
Ahogy a ’82-es mozi, úgy a 2011-es sem ajánlott azoknak, akik nem szerelmesei a műfajnak. A „dolog” egy olyan idegen organizmus, ami az élőlények eredetijét elpusztítja, majd azt tökéletesen lemásolva folytatja a gyilkolást. A lényeg, hogy már a bozontos Russel mesternek (MacReady) is iszonyatos kreatúrákkal kellett szembenéznie. A leszakadó fejek, beszakadó mellkasok és a zsigeri hangok visszaköszönnek; a sokat fejlődött filmes technikának köszönhetően a kutatók borzalmas emberszörnyekkel randiznak a bázison. Természetesen a Mary Elizabeth Winstead által megformált Kate Lloyd paleontológus az egyetlen, aki időben és ép ésszel fölfogja, hogy az űrhajó és a tőle nem messze a jégbe fagyott „valami” maga a borzalom. A modern verzióban túl sok eltérés nincs az eredeti mozitól; hó, hideg és sötét, összezárt emberek, elzárva a külvilágtól, a halál rendkívül undorító formái és a reménytelenség.
A látványmegoldásokkal nagyot dobtak a feldolgozáson, iszonyatos torzókat hoztak létre (igaz, ez már '82-ben is megvalósult). Valóban felfordul az ember gyomra az idegen organizmus precíz megjelenése miatt. Ez nyilván csillagos ötös annak, aki erre izgul. Viszont Matthijs van Heijningen Jr. sikeresen herélte ki a filmet; pont az a nyomasztó félelem, reménytelenségérzés hiányzik a történetből, ami oly komorrá tette Carpenter művét. Történet van, jelenetek vannak, csak az a bizonyos kohézió hiányzik, ami teljes keretbe foglalja a sztorit. Nem sikerült atmoszférát teremteni, üres minden, mint egy műtőszoba légtere. Ki nem emlékezne arra a jelenetre, amikor a még megmaradt kutatókat vérvizsgálatnak vetik alá? A lángszóró takaréklángjával forrósított fémdarabbal birizgálják a levett vért (merthogy az organizmus nem kedveli a hőséget). Ott már a teljes bizalmatlanság és a gyanú ült mindenki lelkében, hiszen senki sem lehetett biztos, ki ember és ki helyett van ott egy halálos replika. Egy ehhez hasonló szitut igyekeztek létrehozni az új verzióban is (itt a fogtöméseket nézték), ám nagyon vérszegényre, izgalommentesre sikerült az a pár perc.
Egyébként a film nem rossz, simán meg lehet nézni egy unalmas szerda este, az összerezdülés sem tiltott. De a stop gomb után egy órával valószínűleg már nem igazán lesz téma.
(The Thing, 2011. Rendező: Matthijs van Heijningen Jr.)
origo.hu
Orbán Viktor is köszöntötte az új pápát
