Nader és Simin Oscart hozhat Iránnak + Videó

Hollywood gyakran illeti kritikával a filmkészítést fojtogató teheráni kormányt, a Nader és Simin – Egy elválás története című produkció azonban akár Oscar-díjat is hozhat Iránnak.

Aszgar Farhadi filmje a tavalyi Berlinalén Arany Medve-díjat kapott, és számos más nemzetközi filmfesztiválon is ünnepelték. A napjainkban játszódó, két teheráni család életét ábrázoló drámát a napokban kezdték vetíteni Észak-Amerikában, ahol akár a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart és Golden Globe-díjat is elnyerheti. Az amerikai sikerben közrejátszhat, hogy a Rotten Tomatoes filmes honlap az iráni alkotást 2011 legjobb filmjei közé sorolta.

A fényes kilátásokkal kapcsolatban a rendező elmondta: nagy megelégedésére szolgál filmje nyugati fogadtatása, és azt reméli, hogy az előtte megcsillant Oscar-esély a világ más tájain élő filmeseket is ösztönözhet. „Nehéz körülmények között is lehet filmet csinálni. Ha az én hazám filmesei el tudnak jutni az Oscarig, az fontos üzenet lehet más filmeseknek is” – jelentette ki.

Farhadi munkája csaknem másfél évtizede az első iráni Oscar-esélyes produkció lehet, ha január 26-án bekerül az öt Oscar-jelölt közé. Korábban A mennyország gyermekei című iráni film jutott idáig 1998-ban.

Három hónapja a hollywoodi filmesek – forgatókönyvírók, rendezők, színészek és az Oscar szervezői – éles hangú nyilatkozatban álltak ki a bebörtönzött iráni filmesek – többek között a házi őrizetben tartott Dzsafár Panahi filmrendező és egy börtönbe zárt színésznő, Marzieh Vafamehr – mellett.

Farhadi eddig azért nem szúrt szemet a teheráni rezsimnek, mivel családi drámákba csomagolta politikai mondanivalóját is. Mint a rendező kifejtette: az iráni filmesek elsajátították a technikát, hogy mondanivalójuk a felhangokból rajzolódjon ki. És bár Farhadi tagadta, hogy ilyesmihez folyamodott volna az Egy elválás történetében, sok kritikus ezt másképp értékelte.

A film Nader és Simin válását meséli el. Simin külföldön akar élni, Nader viszont nem akarja magára hagyni Alzheimer-kóros apját. Az idős ember mellé felvesz egy nőt segítségül. Egy vita hevében azonban gondatlansággal vádolja és kikergeti a házból. A nő később elvetél, és bíróság előtt vonja felelősségre Nadert.

Egyes kritikusok úgy vélték, Farhadi az osztálykülönbségekre mutatott rá a filmmel, mások az iráni igazságszolgáltatás kritikájaként fogták fel, és akadtak, akik szerint a modernitás és a tradíciók összecsapása jelenik meg az alkotásban. Maga a rendező úgy gondolja, inkább kérdéseket vetett fel, és nem válaszokat adott. Talán éppen ezért nem került szembe a cenzúrával.

A nemzetközi hírnév azonban visszaüthet. Egy évvel korábban, amikor Elly története című filmjéért vett át egy díjat, szolidaritását fejezte ki Panahi iránt. Ennek következtében két hétre leállították a Nader és Simin forgatását. Ennek ellenére pár hónappal később Berlinben azt szorgalmazta, hogy engedjék Iránba hazatérni az Elly történetének egy száműzött színésznőjét. Kötelességének érzi, hogy felemelje szavát, hiszen – mint fogalmazott – „mindannyian egy közösséghez tartozunk”.

Nem gondol önkéntes száműzetésre – jelentette ki a rendező. Továbbra is kitart amellett, hogy Iránban akarja forgatni filmjeit. „Ismerjük ezt a kultúrát, amíg lehet, ez a legjobb, ahol dolgozhatunk” – hangsúlyozta.