Az öldöklés istene
Roman Polanski tagja annak a nagy filmkészítő nemzedéknek, amelynek tagjai hetvenen túl is aktívak, ráadásul tartósan magas színvonalon képesek foglalkozásukat gyakorolni. A hányatott sorsú rendező különösképpen a személyes ihletettségű 2002-es A zongorista után került ismét középpontba, amellyel három Oscar-díjat nyert, tavalyelőtt a Szellemíróval még Európa-díjat is kapott, így az új évezredre ezekkel az elismerésekkel végre megkapta az őt megillető kiemelt helyet az egyetemes filmtörténetben.
Ezért is érdemel meg minden újabb Polanski-film fokozott figyelmet, ráadásul ebben az esetben Yasmina Reza világhírű színdarabjának adaptációjáról van szó. A kamaradráma két házaspárról szól, akiknek gyerekei összeverekednek, s a szülők találkoznak, hogy megvitassák csemetéik tettét. Az egy lakásban játszódó kamaradráma az elfojtott feszültségek, kitörő indulatok filmje, amely köszönhetően az ambiciózus rendezésnek, valamint a fantasztikus színészi teljesítményeknek, szegényes belső terei ellenére túllép a színdarab keretein. Az öldöklés istene félrevezető címe ellenére a szavak filmje, az emberi kapcsolatok, jellemek összetettségének, az emberi gyarlóság ábrázolásának szép példája. Jodie Foster régen volt ennyire hiteles, Kate Winslet ismét bizonyítja ragyogó kvalitásait, John C. Reilly megint megmutatja, hogy évek óta alulértékelt Hollywoodban, a Becstelen brigantikért Oscart nyerő osztrák Christoph Waltz pedig rácáfolt a kétkedőkre, akik egyszeri ragyogásnak nevezték a Tarantino-filmbeli alakítását. Való igaz, négyesüknek nem volt nagy nehézség lubickolni szerepükben, egy ilyen színpadi alapszituáció igazi jutalom a tehetséges művészeknek. Ha Golden Globe-ot nem is fog kapni, néhány Oscar-jelölés biztosan dukál az ősz hajó mesternek. A hét kötelező kűrje még így is Az öldöklés istene.
Martha Marcy May Marlene
Inkább a nagy lehetőség filmjeként érdemes említeni a Martha Marcy May Marlene-t, amely nagy sikerrel ment a 8. Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában. A főszerepben egy eddig eltitkolt Olsen lány, aki azon túl, hogy nagyban hasonlít sorozatcica nővéreire, abban szerencsére különbözik, hogy belé szorult némi színészi véna is.
Elizabeth Olsen meglehetős hitelességgel alakít egy olyan lányt, aki tinédzserkori tévelygése során egy szektába szegődik. A természetbe kivonuló csoportról hamarosan kiderül, hogy a túlvilági lét evilági leképezését azért nem szimulálja olyan vonzón, ahogy elsőre tűnt, így a lány végül a távozás mellett dönt – de közben folyamatosan retteg attól, hogy újra rátalálnak, s esetleg visszaviszik őt. A Martha Marcy May Marlene a szektatémával kevésbé foglalkozik, mint inkább igyekszik ábrázolni a főszereplő fiatal lány belső zavartságát, s láttatni egy tinédzser lelkivilágának bonyolultságát. Sean Durkin rendező sok jó megoldás mellett egy idő után célt téveszt, zavaró, hogy a lány indítékai nem egyértelműek, s ezért viselkedése inkább antipatikussá, semmint szánni való áldozattá teszik a néző szemében. Azt azért ne hallgassuk el, hogy a független filmgyártás egyik tavalyi kedvencéről van szó, amely egyebek mellett rendezői díjat nyert a Sundance-en. Összességében nagyon nem fogunk mellé, ha esetleg ezt választjuk heti mozgóképdózisnak.
Texas gyilkos földjén
Itt egy film, amelynek témája sikerért kiállt. Megtörtént eset, amely ráadásul sorozatgyilkosságról, brutalitásról szól, s benne nemcsak A helyszínelők nyomozati szakasza kap helyet, de némi szerzőiséget is csepegtetne rendezője. Utóbbi vérvonal szerint őstehetség kellene hogy legyen, ugyanis nem más, mint Michael Mann (Szemtől szemben, A bennfentes, Az utolsó mohikán) lánya, Ami Canaan Mann. Szegény lányt nem lehet irigyelni, ha már egyszer ő is a filmszakmát választotta, hihetetlen megfelelési kényszer nyomaszthatja, amit apja állított akaratlanul is elé.
A Coppolák esete tűélesen rámutat erre, bár a Texas gyilkos földjén alapján az megállapítható, hogy Sofia Coppola azért nem esett olyan messzire a tehetség fájától. Amit Canaan Mann esetében nehéz eldönteni a Texas gyilkos földjén alapján. Adott egy olyan bűnügyi történet, amiben az apa rendszerint lubickol, s mennybe megy vele. Itt a filmben a nyomozók lelkivilágának feltárása, s egyúttal egy vérbeli bűnügyi történetként való egyidejű értelmezés kudarcot vall. Az első óra pedig több mint biztató, de aztán a film célt téveszt, s belesüllyed a középszer tucatfilmjei közé. Pedig izgalmasan indul, hogy a két texasi nyomozó ebben a nagyon sajátos társadalmi közegben hogyan igyekszik az igazságszolgáltatást törvényes (és törvénytelen) eszközökkel képviselni, s hogy próbál egy gyerekprostituált meggyilkolását felgöngyölíteni. Kár érte, a körülmények adottak voltak. Talán ha a produceri szerepet magára vállaló apa rövidebb pórázon tartja a lányát – de ezt már sosem tudhatjuk meg.
