– Az, hogy írókat fényképez, ráadásul ilyen sokat, manapság olyan különcségnek tűnhet, mintha ritkaságokat gyűjtene. Miért csinálja?
– Úgy gondoltam, hogy az értelmiség jóval kevésbé van szem előtt Magyarországon, mint ahogy az egészséges lenne. A magam eszközeivel olyan embereket szerettem volna előtérbe helyezni, akik megérdemlik a nyilvánosságot.
– Adja magát a kérdés, hogy miért csak a Magyar Írószövetség tagjai szerepelnek ebben a sorozatban.
– Száznál is több írót és költőt fotóztam ez alatt a három év alatt, köztük olyanokat is, akik nem a Magyar Írószövetség tagjai. A kiállítás anyagát most az Írószövetségre fűztem fel.
– Ennek ellenére nyilván a Magyar Írószövetség tagjai közül sincs itt mindenki. Mi alapján válogatott?
– Nem mindenkit tudtam elérni, és volt olyan is, aki nem állt kötélnek. Akit lefotóznak fess fiatalemberként, lehet, hogy nem akarja magát hetven-nyolcvan évesen viszontlátni egy újabb portrén. Persze vannak kivételek, Mészöly Dezsőt például nem sokkal a halála előtt fényképeztem. Később úgy döntöttem, hogy az ilyesmitől inkább eltekintek. Lehet, hogy kevésbé érdemes fotózni azt, aki már kifelé megy az életből.
Mészöly Dezső portréja nem sokkal a halála előtt készült.
A kiállítás ajánlója a fotókkal itt megtekinthető.
Fotó: Bakos Zoltán
– Elég változatosak a fotók helyszínei. Mikor dőlt el, hol fognak készülni a képek?
– Tényleg nagyon sok helyszín van, de igyekeztem inkább az arcokra fókuszálni. A fiatal írók általában szegények, nincs is olyan lakásuk, ahol rendesen lehetne fényképezni, és nem biztos, hogy a lakásukkal jól lehet jellemezni őket: ma itt vannak, holnap ott. Ezért sokszor igyekeztem inkább kapcsolódó helyszíneket találni. Térey Jánost például színházban fényképeztem. Bereményi Gézáról azért készült a kép az Opera színpadán, mert éppen ott és akkor ért rá.
– Ha íróról-költőről készít portrét, befolyásolja-e az is, hogy milyen benyomást tettek Önre a művei?
– Ha kétszer születnék, akkor sem tudnám mindenkinek az életművét végigolvasni, aki itt van. Az, hogy az ember kutat valamennyit az interneten, még nem tudás. Ezért meg sem próbáltam így megközelíteni azokat, akiknek a munkásságát nem ismerem elég jól. Inkább a személyiségüket próbáltam megörökíteni. Felvetettem nekik egy témát, és arról beszélgettünk a fotózás alatt.
– Több mint száz íróval beszélgetett, mialatt elkészült a sorozat. Milyen témák kerültek szóba?
– Kevés magánélet is szerepelt a beszélgetésekben, de sokkal több szó esett közéletről. Nekem nagy tapasztalatot jelentett ez abból a szempontból, hogy a beszélgetések egy kis körképet adtak az értelmiség közérzetéről, és ez nem volt feltétlenül pozitív. Az írók-költők a szegénységgel, a mecenatúra hiányával küzdenek, és sokan úgy vélik: nagyon elromlott minden az elmúlt húsz évben. Ettől függetlenül voltak vidám találkozások is. Több szerzővel, akit korábban nem ismertem – például Szálinger Balázzsal vagy Térey Jánossal – máig tartó szimpátia alakult ki a fotózás alatt.
