Kezdjük a jó hírekkel: az Esti mesék, Michel Ocelot 3D-s animációja látható lesz a 2! Frankofón Filmnapokon (a filmnapok felvezetője itt nézhető meg). Árnyfigurák, egy elhagyatott moziban megelevenedő történetek, fantáziák − egy mű, ami ötletes, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt nézhető, valljuk be, nem túl gyakori a mozikban.
Továbbá: a libanoni Nadine Labaki csillaga, aki keserédes vígjátékával, a Karamell-lel 2008-ban hazánkban is vendégeskedett első filmesként, felmenő ágban van. Múlt év szeptemberében új vígjáték-drámája, az És most merre? a torontói fesztivál fődíját nyerte el a közönségszavazatok alapján, olyan esélyesnek tartott filmek elől, mint a George Clooney nevével fémjelzett Utódok vagy A hatalom árnyékában. Szóval tudhat valamit ez a film is, amelynek miliője a Labaki által testközelből jól ismert Libanon, annak is egy aprócska faluja, ahol a keresztény és a muszlim feleségek és anyák együttes erővel igyekeznek az erőszaktól elszakítani férjeiket, fiaikat. A halál helyett válaszd az életet – lehetne akár mottója is e filmnek, amely a 2! Frankofón Filmnapok nyitánya lesz csütörtökön este az Uránia Filmszínházban. Egyébként ennek a két filmnek egyelőre nincs magyar forgalmazója.
Az És most merre? eredeti trélere:
Március 2-áig a fesztivál tizenegy frankofón ország huszonhárom olyan filmjét mutatja be, amelyet magyar közönség még nem láthatott, és a többsége 2011-nél nem régebbi. A válogatásból március 31-ig nyolc film eljut Szegedre, Szolnokra, Debrecenbe, Pécsre és Miskolcra is, többet a magyar filmforgalmazók fognak műsoron tartani. Ilyen lesz többek közt A legszebb dolog, Rémi Bezançon vígjáték-drámája a gyermekvárás buktatóiról – a rendező a fesztivál vendége lesz, akárcsak az egyiptomi rendező, Kaled Juszef (Khaled Youssef) és a tunéziai aktivista, Lina Ben Mhenni.
Az Arab tavasz szekcióba a témaválasztásaival – nemi erőszak, homoszexualitás, politikai korrupció − hírnévre tett Juszef játékfilmjei mellé egy tunéziai (Többé már nem félünk) és egy egyiptomi (Tahrír 2011) dokumentumfilm, plusz egy vígjáték fért be: Szameh Abdel Aziz Hiábavalója nem fest hurráoptimista képet az egyiptomi változásokról. A marokkói Ayouch dokumentumfilmje, a My Land idős palesztin menekültek visszaemlékezéseire épül: kamerába mesélik, hogyan űzték el őket 1948-ban szülőföldjükről, majd ezeket a visszaemlékezéseket olyan izraeli fiataloknak vetítik le, akik az egykori palesztin telepeken élnek.
A My Land trélere itt nézhető meg:
Igazi műmájerek is lesznek a filmnapokon. Említést érdemel közülük a „tabudöntögetés” útját járó, perverziókban utazó Bernard Bonello – a Titanic fesztiválon volt szerencsénk hozzá. Bonello az élethazugságok propagálásának sorát A pornófilmessel kezdte, amelynek felvetése: hogyan lehet a szerelem romantikáját ábrázolni a szexualitást lealacsonyító művekkel. Az elrabolt, imádott, majd megvakított transzvesztita drámája, a Tiresia után most itt a Bordélyház. E film ismertetője szerint Bonello a filmjének nézőit festői képekkel vezeti el „a szomorú, feslett szépségek és az illékony gyönyörök világába” – tanítani való, patetikus megfogalmazással, hogyan kenjük el a lényeget: Bonello – giccsbe hajló képi világgal – esztétizálja az intimitás aprópénzre váltását és a megalázottságot. Ma ez a trendi, de nem válik senki egészségére.
Íme a tréler:
