Ehhez még vodka sem kell

Tévedés, hogy a finnek csak búskomoran vedelnek. Rajzolnak is, ráadásul gyönyörűen. A finn grafika lassan olyan erős exportcikk, mint a metálzene.

Előre bekészített makacs előítéletek nélkül nem érdemes kiállításokra járni, mert akkor hol maradna a kellemes meglepetés elmebalzsamozó hatása? Például akkor, amikor rájövünk, hogy a finn grafika jelen állás szerint kimondottan színes és derűs benyomást kelt, és valahogy mégis sajátja egy olyan íz, ami a finnek és a természeti környezet szoros kölcsönhatásából fakad. Azaz: medvék, halak, sok fa, vodkába fojtott bánat? Ez utóbbi biztosan nem, bár az ihlető források köréből nem mernénk azért kizárni, viszont a többi elem, kiegészülve még a szigetekkel, meg mindenféle növényzettel, szinte minden kiállított képen visszaköszön.

Az első gyors pillantás után még azt nyugtázhatjuk: láttunk már ilyet. Hiszen az illusztráció és az alkalmazott grafika világa is globális homokozó, és sajnos a lapátkészletek között sincs túl nagy eltérés: egy kis retró, egyszerű, de kedvelhető figurális megoldások (a suta báj esztétikája), sok-sok irónia meg esetleg némi képregényes beütés. A finn illusztrátorok munkái – ahogy azt a kiállítás beharangozója ki is hangsúlyozza – nem véletlenül találják meg a helyüket „a legismertebb nemzetközi magazinokban, lemezborítókon, ruhákon, honlapokon és természetesen különböző reklámkampányokban”.

Mégis érdemes közelebb lépni ezekhez a képekhez, egészen odáig, hogy a mellettük levő apró szöveget is elolvassuk. Az alkotók önvallomásai ugyanis kimondottan beszédesek, és szinte kivétel nélkül arról mesélnek, amit fentebb már piszkálgattunk: a finn táj mély gyökerekkel akaszkodik bele az ott élő művészek gondolataiba. Inka Jarvine például rendszeresen kapott az apjától tájképes fotókat, amelyek, úgy látszik, annyira megtermékenyítették a fantáziáját, hogy maga is impozáns és részletgazdag tájképet alkotott. Sanna Mander színpompás képén, ami plakátnak is elmenne, a művész bevallása szerint a különféle vadon termő növényekben és többek között a medve alakjában látja kifejeződni a finn föld szépségeit. Pietari Postit a fekete-fehér nyírfák szépsége ejti rabul, szép színes álomképet készített belőlük. Lotta Nieminen képén szigeteket látunk, nem véletlenül: a mellékelt szöveg szerint a grafikus gyerekként a nagymamájával látogatta meg őket, és az izolációnak az a teljessége, amit ilyenkor tapasztalt, csodálattal töltötte el.

Nem véletlen, hogy a legismertebb nemzetközi magazinokban, lemezborítókon, ruhákon, honlapokon
és természetesen különböző reklámkampányokban is népszerű a finn grafika.

Forrás: karton.hu

Gondolhatnánk, hogy a finn illusztrátorok mind elégedett honleányok és honfiúk, akik megelégednek a természet csodálásával, de azért némi társadalomkritikai él is felüti a fejét itt-ott. Sac Magique például arról ír, hogy a látszólag derűs felszín alatt milyen sok gondot találni az ezer tó országában is, kiállított képén viszont megint csak mintha a derű uralkodna, persze a finn iskolai sapkába bújtatott halálfejet azért feltétlenül illene komolyan venni. Nem is beszélve Rami Niemi olcsó hatásvadászatot kínáló képregényes víziójáról, amin a nácizmust megidéző elemek keverednek mindenféle feliratokkal, de legalább emlékeztet a finn kultúra egyik értékálló exportkincsére is, a metálzenére.

Összességében elmondható: egy kellemes félórára elég muníció akad a kiállításban, sajnos a kortárs illusztráció amúgy sem kényezteti el manapság az alkalmazott grafika szerelmeseit, így az ilyen enyhe egzotikumot kínáló válogatásoknak is lehet örülni.

(Pekka of Finnland – válogatás a kortárs finn illusztrátorok munkáinak legjavából. A Finnagora Finn Kulturális Intézet és a kArton galéria szervezésében. A kiállítás a Helsinki World Design Capital programsorozat hivatalos utazó nagykövete. Megtekinthető: 2012. február 10. – március 23.)