Hűtőszekrénybe került Franco

Franco a hűtőszekrényben: a Francisco Franco 1975-ben bekövetkezett halála után született fiatal spanyol művészek nemzedéke több szatirikus művel támadja az 1939–75 közti rendszert a madridi Kortárs Művészeti Szalonon (ARCO).

PR
2012. 02. 17. 6:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Franco továbbra is az újságok címlapján szerepel” – mondta Eugenio Merino, a francóizmus idején eltűntek ügyében vizsgálatot folytató Baltasar Garzón vizsgálóbíró elleni minapi perre utalva. A 36 éves művész állította ki a művészeti vásár leglátványosabb művét: Francót katonai egyenruhában, napszemüvegben egy hűtőszekrényben. A gyantából, szilikonból és valódi hajjal készített alkotást 30 ezer euróért kínálják.

A „Mindig Franco” című mű azt az elgondolást jelképezi, hogy a spanyolok szemében Franco még mindig él – magyarázta az 1975-ben, néhány hónappal a diktátor 82 éves korában bekövetkezett halála után született művész. „Állandóan vitáznak, beszélnek róla. A frizsider olyan hely, ahol a dolgok életben maradnak és frissek” – tette hozzá a művész.

„Az elnyomás oly nagymértékű volt, és a diktatúra olyan sokáig tartott, hogy az emberek végül megszerették, aki szabadon engedte őket. Az én nemzedékem inkább régészi szemmel, kritikusabban látja a dolgokat” – mondta Fernando Sánchez Castillo. A művész tavaly vette meg Franco egykori jachtját, az Azort, amelyet szétvagdalt, és szobrokat készített a darabjaiból. A 41 éves művésznek sikerült beszerezni két szálat a néhai államfő szemöldökéből attól, aki Franco halotti maszkját készítette. Most egy átlátszó nejlonzacskóban egy nagyító mögé vannak a falra kiakasztva. A művész szerint a szobrok és a szemöldökszálak „azt mutatják be, hogyan vált Spanyolország a piacok diktatúrájává, ahol mindent megvesznek és újra eladnak”.

Kissé távolabb egy Franco fejét ábrázoló szobor talpazaton forog felismerhetetlenül gyorsan. „Ez azt mutatja, hogy Franco mindenütt jelen van, mégsem látható” – mondta Castillo arra a nemzeti emlékezettel kapcsolatos 2007-es törvényre utalva, amely elrendelte a Franco tiszteletére állított minden műemlék eltávolítását.

A törvényt az áldozatok rehabilitálására szánták, de a rendszer sebei még ma is fájók. A diktátor örökségének megőrzésére alakult Franco Alapítvány csütörtökön jelentette be, hogy bepereli Eugenio Merinót és a művészeti vásár szervezetőit. „Ez a mű gyűlöletet és összeütközést szít” – jelentette ki Jaime Alonso, az alapítvány alelnöke. „Ez súlyos sértés a volt államfőre nézve, akit paprikajancsivá változtatva karikíroztak” – hangsúlyozta.

Más művészek, mint a 34 éves Paula Rubio Infante a családja szenvedéséből merít inspirációt. „Fogva tartották és megkínozták a nagyszüleimet és a nagybátyáimat” – mondta a művész, aki egy nagyméretű fotót állított ki, amelyen Franco katonái által meggyilkolt emberek tömegsírja látható, alatta három zsák mésszel. „Mi vagyunk az utolsó generáció, amelynek lehetősége van közvetlenül meghallgatni azoknak a tanúvallomását, akit szenvedtek a rezsim alatt, a szüleinkét és a nagyszüleinkét” – mondta Paula Rubio Infante, aki szerint fontos továbbra is ébren tartani a kollektív emlékezetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.