A laikus érdeklődő azt gondolná, hogy egy 1296-ból származó, az utolsó Árpád-házi királyunk, III. Endre által kiadott adományozó okiratot nemhogy megérinteni nem szabad, de még a durvább gondolatoktól is óvni kell. Ehhez képes Dobák úr egészen laza mozdulattal tapogatja meg a középkori pergamen szélét, és engem is erre biztat. A megfelelően kikészített állatbőr és a csertinta kiállta az idők próbáját: a középkori dokumentum alapján tényleg azt gondolhatta a kedvezményezett, hogy jutalma az örökkévalóság végéig bizonyítva marad. De addig mindenképpen, amíg a múzeumok mellett olyan elszánt gyűjtők áldoznak időt és pénzt a régi kéziratok gyűjtésére, mint Dobák Géza.
Épp csak megszokja az ember, hogy a heverőn egy majd nyolcszáz éves okirat hever, a fekete papírdobozok mélyéről máris sorra kerülnek elő az újabb kuriózumok: kulturális örökségünk talán legszemélyesebb darabjai, a különféle kéziratok, levelek, beszámolók. Szédítő időutazásban van része annak, aki betekintést nyerhet a Dobák-gyűjteménybe: a magyar történelem sok száz éve rejtőzik a házigazda lakásának polcain. Deák Ferenc és Kossuth Lajos szállodai számlái Füredről. A fiatal Batthyány még Ludwigként szignózott beírása egy emlékkönyvbe. Görgey ír Kossuthnak, Kossuth ír Görgeynek. Méretét tekintve az 1848-as korszak játszik kiemelkedő szerepet a kollekcióban, pedig tulajdonosa saját bevallása szerint elsősorban a római kor iránt érdeklődik szenvedélyesen. Csak abból a korból kicsit nehezebb gyűjteni.
Minden a könyvekkel kezdődött. Dobák Géza felidézi, hogy gyermekkorában a biedermeier szekrényben jelölve volt, meddig érnek édesanyja ruhái, mert az alatt már a házi könyvtár példányainak járt a hely. Ő is gyűjtötte a könyveket, elsősorban az 1848–49-es eseményeket feldolgozó 19. századi visszaemlékezéseket kereste. Ez több tanulsággal is járt: rájött például, hogy az egy adott történelmi eseményről szóló munkák simán meghazudtolhatják egymást.
Akkoriban – a hetvenes évekről van szó – csak az ÁKV (Állami Könyvterjesztő Vállalat) rendezett aukciókat és nem is túl sűrűn. Az áhított 1848-as témájú könyvről az akkortájt zenetanárként dolgozó Dobák lecsúszott, majd a következő tételt méregből megvette. Egy Türr István (a Garibaldi-felkelés hőse) kéziratról volt szó. Aztán jött még egy kézirat, majd még egy, a negyedik után már nem volt megállás. Évtizedekkel ezelőtt még viszonylag könnyen lehet hozzájutni a régi kéziratokhoz – sok volt belőlük, a gyűjtőikből pedig jóval kevesebb. Azóta ez is üzlet lett.
A „leletek” értéke persze nagyon változó. A nagymama szekrényében talált 19. századi keresztlevél nem igazán ér többet 5000 forintnál, míg egy Mátyás királynak tulajdonított levél értéke 10 millió forint is lehet. Egy Petőfi vers vagy levél ára könnyen elérheti ennek kétszeresét is, míg a lánglelkű költő feleségének (később özvegyének), Szendrey Júliának a nemrég megtalált levele is milliós tételnek számít. Ma már vannak, akik befektetési lehetőséget látnak a kéziratokban. Dobák urat nem igazán szokták vételi szándékkal megkeresni, de hiába is tennék. Egyszer ugyan megkeresték a jelenlegi miniszterelnök köreiből, de az ügy már a gyűjtő nejénél elakadt, aki arról informálta őket, hogy a férje semmi szín alatt nem válik meg egy 1848-as kézirattól.
Érdekes kérdés egyébként, hogy mi számít értékesnek, ha egy gyűjtemény darabjairól beszélünk. Dobák úr természetesen büszke a már említett Árpád-kori pergamenre, és még inkább arra a levélre, amiben Erdődy Simon zágrábi püspök számol be a Mohácsi csata fejleményeiről Campeggio bíboroson keresztül a pápai udvarnak. Ez a kézirat jó példa arra, amikor egy ismertebb történelmi névről van szó, és a levél tartalma is értékes (arról nem is beszélve, hogy a kézirat tulajdonosa rajong a három részre szakadó Magyarország intrikákkal és fordulatokkal teli korszakáért). Dobák Géza szerint ugyanis vannak, akik „neveket” gyűjtenek, vagyis akiknek mindegy, hogy mi áll az iraton, számukra csak az aláírás a lényeg. Ő azonban egyre inkább a tartalomra figyel. Persze egy dokumentum kuriózum-értékét nem csak a „köztörténelmi” jelentősége adhatja: a gyűjteményben található, Deák Ferenc által írt egyik levélnek a tartalma például nem különösebben érdekes, viszont jelen állás szerint az utolsó volt, amit a haza bölcse életében megírt. Báthory András erdélyi fejedelemként aláírt levele szintén a Dobák-gyűjtemény dísze, hiszen írója nagyon rövid ideig viselhette ezt a tisztséget.
Dobák Géza amúgy – ahogy fogalmaz – legjobban a „kis privát leveleket” szereti. Teleki Sándor ezredes levelét említi példának, amit édesanyjához írt: fázik, jó lenne, ha lenne nála bunda meg egy szamovár. Vagy ott van Szemere Bertalan levele Batthyány özvegyéhez, amiben tisztelete jeléül ismeretlenül is felkéri az akkor már Svájcban élő asszonyt, hogy vállalja el most született lánya keresztanyaságát. Dobák szerint az ilyen apró emberi részletek hozzák közel hozzánk a történelemkönyvek oldalain megismert alakokat. A kérdésre, hogy milyen levéllel találkozna még szívesen, hamar érkezik a válasz: mondjuk egy olyanra, amiben Kossuth csak annyit ír Széchenyinek, hogy le vagy ejtve… És ez nem is olyan elképzelhetetlen, hiszen a haza nagyjainak sem kellett a szomszédba menniük egy kis trágárságért.
A legnagyobb fogás, amit életében elszalasztott, ennél azért komolyabb témájú: kezében volt egyszer Brodarics István levele, amiben elmagyarázza I. Ferdinánd királynak, miért is pártolt át Szapolyai Jánoshoz. Túl drága volt – még jó, hogy az Országos Levéltár legalább meg tudta venni. Az ezer darabból álló gyűjtemény egyébként két részre oszlik: a kiemelkedő, már katalogizált darabok – szám szerint 420 irat – savmentessé tett környezetben pihennek, míg a „másod – vagy harmadosztályú” dokumentumokat (például gazdasági iratok a Rákóczi-korból) dossziékban rendezve lehet megtalálni. Kiemelkedő darabnak számít minden Mohács előtt keletkezett irat – ezeket gondolkodás nélkül megvette Dobák úr, amikor még könnyebben megtehette. A kéziratok derékhadát alkotó 1848–49-es iratok mellett a 16. századból gyűjtött össze még össze viszonylag több kincset. Ám egy szenvedélyes gyűjtő nem mindig tudja vasszigorral tartani magát a saját maga által felállított szabályokhoz: bár a képzeletbeli időhatárt a kiegyezés kora (vagyis az 1867 körüli időszak) jelenti, akad itt Horthy-irat is, de azt a képeslapot sem volt szíve otthagyni, amin egy 1913-as németországi szociáldemokrata konferenciáról küldi üdvözletét többek között Karl Liebknecht és Clara Zetkin.
Ma már a cserélgetés jelenti a gyűjtemény bővítésének legfőbb csapásirányát: az egyik cél minden magyar királytól szerezni iratot – a Mohács utáni korszak már teljesítve. És persze a kollekció nem csak Dobák úrnak szerez örömet: eddig tizenkilenc komoly kiállításhoz járult hozzá értékes gyűjteményének darabjaival.
Sorozatunk további részeit itt találják.
