A nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást Adam Hradílek és Jan Dvorák történész állította össze a Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet és a Václav Havel Könyvtár közreműködésével.
Az egykori foglyokkal készített néhány tucatnyi beszélgetésen, visszaemlékezésen kívül a szerzők nagy számú levéltári anyagot, fényképeket és a táborokban használt tárgyakat gyűjtöttek össze, amelyek közül a legérdekesebbek láthatók a kiállításon.
Korábban cseh történészek egy része azt állította, hogy mintegy 100 ezerre tehető azoknak a csehszlovákoknak a száma, akik a második világháború után a szibériai gulagokba kerültek. Mecislav Borák, akik évek óta külön foglalkozik a témával, kiderítette, hogy ez a szám nagyon eltúlzott.
Borák úgy véli, ha az egész egykori Csehszlovákiát (Csehország, Szlovákia, Kárpátalja) számításba vesszük, legfeljebb 37 ezer lehet a gulagokba elhurcoltak száma.
A történész kutatásaiból kiderült, hogy a megtorlások elsősorban a Kárpátalját érintették, amely az első világháború után, 1918-ban került Magyarországtól Csehszlovákiához, majd 1945-ben a Szovjetunió (Ukrajna) része lett. „A levéltári dokumentumok azt mutatják, hogy Kárpátaljáról mintegy 20 ezer embert hurcoltak el a gulagokba„ – állítja Borák.
A második világháború utáni szovjet intézkedések nagymértékben érintették a korábban Csehszlovákiában politikai menedéket talált oroszokat, ukránokat, zsidókat, lengyeleket és más emigránsokat, akiket a kommunista Moszkva ellenségnek tekintett. Több ezer cseh, szlovák és szlovákiai magyar került lágerekbe, köztük százával voltak kommunisták és baloldaliak, akik korábban lelkesedtek az új társadalmi rendért.
A történész nem számítja a gulagra elhurcoltak közé azt a mintegy 70 ezer embert, döntően szudétanémeteket, akiket a csehszlovák határvidék náci megszállása után behívtak a német hadseregbe, majd a háború folyamán szovjet hadifogságba kerültek.
origo.hu
Csak a személyek változnak a baloldalon, a nemzetárulás állandó
