Az Equust és az Amadeust is jegyző Peter Schaffer 1965-ben írta a Black Comedyt, Puskás Tamás pedig megmaradt ennél az eredeti korszaknál. Ezt hangsúlyozza az előzenekar antréja is. Aztán pillanatok alatt vaksötét uralkodik el a színházban, csak egy nő és egy férfi ideges párbeszédét hallani. A színpadon végül világos lesz, pedig elment az áram. Schaffer helyzetkomikumok garmadájára épülő komédiájában minden pont fordítva történik: amikor a színpadon szereplők elvileg vaksötétben tapogatóznak, a nézők fényárban úszva látnak mindent.
Brindsley Miller (Schmied Zoltán) a kispolgári szobrászművészecske életének nagy lehetősége előtt áll. Sínre kerülhetne végre minden téren: egy milliomos műgyűjtő épp ezen az estén vetne röpke pillantást alkotásaira, de butácska menyasszonyának apja is ekkor kívánja tiszteletét tenni a fiataloknál, hogy áldását adja a gyorsan jött frigyükre.
Ember tervez, isten végez: az áramszünet megoldhatatlannak tűnő helyzeteket szül. Sorra tűnnek fel a nem várt szereplők. Harold (Simon Kornél), a régiségkereskedő szomszéd, akinek lakásának féltve őrzött tárgyait, hogy a milliomost lenyűgözzék, a fiatalok önkényesen áthurcibálják a szedett-vedett lakásba. Aztán betoppan Miss Furnival (Pokorny Lia), a szánalmas életű vénkisasszony, megjelenik Clea, az exnő (Liptai Claudia) is, aki minden megalázkodásra képes, csakhogy Bindsleyt visszaszerezze. Közben Brindsley és Carol próbálják menteni a menthetőt, visszacsempészik az elvett bútorokat.
A sötétben pedig mindenre fény derül: a piperkőc Harold valójában meleg, aki Brindsleyért rajong, a vénkisasszony alkoholmámorba folytja bánatát, gátlásait pillanatok alatt levetkőzi, Brindsley szíve is inkább az ex-nőhöz húz, a tiszteletreméltó Melket ezredes (Blaskó Péter) is könnyen elengedi magát, orrában fesztelenül turkál.
Puskás Tamás ironizáló rendezését Méhes Csaba hajszálpontosan kidolgozott koreográfiája teszi teljessé, utóbbi nélkül persze képtelenség lenne életben tartani az előadást. A színészi játékok egyenetlensége mégis kizökkenti a nézőt. Pont a főszereplők, Schmied Zoltán és Kovács Patrícia karakterei maradnak kidolgozatlanok, elnagyolt jelenlétük sokszor idegesítővé válik. Simon Kornél kifinomult lelkületű, melegecske Haroldja azonban telitalálat: egyszerre érzékeny és dühödt bika. Pokorny Lia ismét bizonyította, hogy mekkora komika. A görnyedt hátú, molyirtószagú, saját démonaival küzdő Furnival kisasszonya az egyik legerősebb tartozéka az előadásnak.
A fajsúlyos, pszichologizáló drámáiról ismert Schaffer azért ennél a műnél sem hazudtolja meg önmagát. A maga nemében kemény kritikát fogalmaz meg a kiüresedett, ártatlanságát elvesztő angol középosztályról, a fogyasztói társadalom értékrombolásáról. Ahogy a féltve őrzött Buddha, úgy hull darabokra a szereplők élete az áramszünet alatt. De pont egy ilyen intermezzo kell ahhoz, hogy életükkel számot vessenek. Megoldás persze nincs, csak a milliomosnak hitt villanyszerelő (Papp János kitűnő alakítása) adja meg a „megvilágosodás” lehetőségét.
