Volt gyári munkás, munkásegyleti tag, sztrájkolt, tüntetett. És persze csavargott, élete egyik legmeghatározóbb élménye volt, hogy főleg gyalog jutott el Párizsba. Ebből született a magyar avantgárd legnagyszerűbb irodalmi alkotása, a szabad vers ékes példája, a nagybetűs poéma: A ló meghal, a madarak kirepülnek.
a madarak lenyelték a hangot
a fák azonban tovább énekelnek
ez már az öregség jele
de nem jelent semmit
én KASSÁK LAJOS vagyok
s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár.
1912-ben jelent meg első regénye, a Misilló királysága, két évvel később egyfelvonásosainak kötete, az Isten báránykái. Első verseskötetét 1915-ben adták ki Eposz Wagner maszkjában címmel. Irodalomszervezőként számos lapot indított: A Tett antimilitarista folyóirat volt, a Ma ennek szelídített változata; Bécsben 2×2 címen adott ki lapot, aztán idehaza következett a Dokumentum, majd a Munka.
Kalandozott a politikában is, belépett a szociáldemokrata pártba. A művészet pártossága fölött azonban vitába keveredett Kun Bélával, a polémia eltávolította a hivatalos baloldaltól. A Tanácsköztársaság bukása után börtönben ült, majd feleségével, Simon Jolán előadóművésszel Bécsbe emigrált, 1926-ban tért haza. 1948-ban rövid ideig országgyűlési képviselő lett. 1949-től nem jelenhettek meg művei, 1953-ban a pártból is kizárták, képzőművészeti alkotásai külföldön arattak nagy sikert. 1956 után „rehabilitálták”, s megkezdődött regényeinek életműkiadása. 1965-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Kassák Lajos Budapesten hunyt el 1967. július 22-én.
