Az író, aki néhány hasonlóan tehetséges szerzőtársával együtt kulturális exportcikké tette a dél-amerikai irodalmat. Varázsos és okosan humoros regények szerzője, amiket még a filmes feldolgozások sem tudtak teljesen elrontani. Éles szemű újságíró, aki az ötvenes évek Magyarországának vörösre mázolt paravánja mögé is bekukkanthatott. A név, ami sokaknak egyet jelent a mágikus realizmussal. Egy kivételes életút részletei következnek.
Marquez a banánültetvényeiről híres Aracatacában született. A bogotai egyetem jogi karán „tanult„, illetve inkább olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt, majd 1950-ben végleg az újságírás és az irodalom mellett döntött.
Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Márquez bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. 1956-ban hazatért, feleségül vette gyermekkori szerelmét és két fia született. A család szinte állandóan úton volt: Márquez a kubai Prensa Latina hírügynökség munkatársaként Havannában, később New Yorkban, majd Mexikóban dolgozott, itt készült világhírű regénye, a Száz év magány is. Egy nyaralás során érezte meg, hogy végre rátalált saját hangjára, témájára, és 18 hónapig szobájába zárkózva csak írt és dohányzott. Az 1967-ben elkészült Száz év magány a Buendía család misztikus, csodás története, az úgynevezett mágikus realizmus gyöngyszeme. A regény páratlan sikert aratott, pillanatok alatt szétkapkodták, több tucat nyelvre lefordították, díjak özönével jutalmazták. Márquez egy ideig Spanyolországban, majd a hetvenes évek végétől ismét Mexikóban élt, s egyre aktívabban vett részt a közéletben is. Nyíltan vállalt baloldali nézetei és Fidel Castróval fenntartott barátsága miatt hazájában és az Egyesült Államokban nem volt szívesen látott vendég. 1981-ben megkapta a francia Becsületrendet, ebben az évben jelent meg az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című kisregénye is.
1982-ben neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint „regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait”. Ebben az évben publikálta A guajáva illata című regényét is.
Az ezt követő időszakban az írás mellett utazott, tanított és politizált. 1999-ben nyirokcsomórákot diagnosztizáltak nála, azóta kissé visszavonultabban él. Az írással azonban nem hagyott fel: 2002-ben megjelent memoárja Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel, 2004-ben a Bánatos kurváim emlékezete című regénye, 2010-ben a Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak című kötete. Több művét is (Szerelem a kolera idején, Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája, Bánatos kurváim emlékezete, A szerelemről és más démonokról) megfilmesítették.
2009-ben ügynöke bejelentése nyomán felröppent a hír: García Márquez halálos beteg, nem ír és nem publikál többé, búcsúlevelét az interneten is közölték. Az író a maga heves, déli temperamentumával cáfolta a híreszteléseket, és „mást sem csinálok, mint írok„ kijelentésével próbálta nyugtatni érte és természetesen a művészetéért aggódó publikumot.
Az új kiadvány megjelenése az egyik legjelentősebb esemény, amellyel az író előtt tisztelegnek 2012-ben, éppen harminc évvel azután, hogy átvette az irodalmi Nobel-díjat. A Száz év magány egy család regénye, amely a képzeletbeli Macondo faluban játszódik a XIX. és a XX. században. Bár már 35 nyelvre lefordították, digitális változatban még nem jelent meg. E-könyvként a spanyol Leer-e és Márquez régi kiadója, a Mondadori együttműködése eredményeként vált elérhetővé. A kolumbiai írónak ez a negyedik műve, amely elektronikus formában is kapható, legutóbb az Egy hajótörött története látott digitális formában napvilágot, s az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet is megjelent már e-könyvként.
Az író születésnapjáról Aracatacában is megemlékeznek, de a korábbi évek hagyományaitól eltérően ezúttal kisebb léptékű ünneplést terveznek a híressé vált faluban, amelyről Márquez a regénybeli Macondót mintázta.
