És hogy milyen is a lengyel plakát? Mivel nem vagyunk szakfolyóirat, nem kezdenék bele hosszadalmas esztétikai fejtegetésbe. Szerencsére erre már csak azért sincs igazán szükség, mivel a Lengyel Intézet jóvoltából nemrég nyílt Tomasz Boguslawski munkáiból kiállítás, akiről egyértelműen elmondható, hogy a lengyel plakátművészet legszebb hagyományait követve alkot. Ennek a hagyománynak része például az a törekvés, hogy a plakát ne csak információhordozó legyen, hanem maga is önálló „történettel” és gondolatisággal bírjon, például úgy, hogy a hétköznapok jól ismert részleteit új és meghökkentő összefüggésbe hozza egymással. De hogy egy pillanatra egy szakértőnek is átadjuk a szót, lássuk, mit ír erről a híres plakátgyűjtő, Dydo: „A lengyel plakát, akárcsak a svájci, fontos szerepet játszott a plakát modern kori történelmében a második világháború után. Főként az 1956–1963-as, Lengyel Plakátiskola koraként ismert időszakban, amikor a lengyel plakátot, különösen a filmplakátot, a legelső helyen tartották számon világszerte. Abban az időben ugyanis mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában a mozinak ezt a vizuális reklámelemét hamarosan jóval hatásosabb formák váltották fel a nyomtatott sajtóban, a rádióban, és a televízióban. Másképp történt mindez Lengyelországban, ahol a társadalmi-politikai valóságban mélyen gyökerező plakát túllépett a közönséges reklám keretein. A jó plakát egy sor képzettársítást hívott elő, amelyek rendre túlléptek a film címében rejlő utalásokon. Izgatta, nyugtalanná, kíváncsivá tette a nézőt, intellektuális erőfeszítésre kényszerítette.”
Boguslawski igazi intellektuális fricskagyáros, akinek játékossága mögött nagyon is fajsúlyos gondolatokra bukkanhatunk. Széttrancsírozott nyers húsból rajzolódik ki például Shakespeare Titusz Andronikuszának arca. Aztán ott van az a fesztiválplakát, ami a legegyszerűbb eszközzel ér el komikus hatást: a szakadások pimasz arcot kölcsönöznek a papírnak – ez akár magának a plakátművészetnek is lehetne a metaforája. Az üresség hirtelen tartalommal telítődik.
Hasonló „trükkre” épül a mostani kiállítás plakátja is, csak éppen az „elmaradhatatlan” paprika is szerepet kap rajta. Azért elmaradhatatlan, mert míg nálunk az értők a lengyelekkel a plakátra (is) asszociálnak, addig Lengyelországban a magyarok kapcsán igen gyakran ez a fűszernövény ugrik be (vicces példa: a Made in Hungaria című zenés film lengyel címe „Papryka, sex i rock'n'roll”).
Boguslawski láthatóan minden elvont fogalmat képes lefordítani a tárgyak nyelvére: a Migrén című darab plakátján egy női attribútumokkal felruházott ágymelegítő tömlő tűnik fel. De ugyanilyen könnyedséggel oszt szerepet mondjuk egy sajtreszelőre is. A szereposztás amúgy is helyénvaló, ha Boguslawskiról beszélünk, hiszen maga az alkotó is elismeri: szinte színészként tekint ezekre a tárgyakra – arról nem is beszélve, milyen komoly színházi kultúrával bír Lengyelország a mai napig. Vagyis a Boguslawski-féle plakátok nem csak hirdetik a különféle színházi darabokat, hanem maguk is „előadások”, egy-egy gondolat, ötlet megrendezése zajlik a papíron a szemünk előtt. Talán ez is a lengyel grafikus titka: minden egyik plakátja előtt állva egy történet részesei lehetünk.
(Tomasz Boguslawski kiállítása a Lengyel Intézetben. 2012. február 24. – április 27.)
