A németek nem mertek írni róla

A kötet kiadója merész döntést hozott, amikor egy lengyel sikerszerző bestselleréhez nyúlt.

Egy „populáris” regényen nem kérhető számon, ha a borító flörtölésbe kezd az olvasóval, és a Bikini cím bizony kellemesen sokat sejtet. De talán mégse csökkenti az olvasás várható élvezetét, ha eláruljuk, a címnek egy valós helyszínhez, és nem az intim földrajzhoz van köze. De nem is a ma divatos nyaralós–lamúros limonádékhoz, melyek az elmúlt években letarolták a magyar könyvpiacot. A romantikus szerelem párája persze ott gomolyog a könyv lapjain, de a románcra a náci párt sötét titkai és egy a mai napig kibeszéletlen német trauma árnyéka vetül.

A kötet bemutatója kapcsán szervezett tanulságos beszélgetésen többek között ez is szóba került. Pálfalvi Lajos irodalomtörténész, számos lengyel regény fordítója szerint ugyanis rendkívül meglepő, hogy Drezda szétbombázásáról, valamint arról, hogy a németek is lehetnek áldozatok, éppen egy lengyel szerző írt, hiszen a két ország között mai napig komoly feszültség tapasztalható a világháborús sérelmek következtében. Janusz L. Wiśniewski egyébként már jó húsz éve Németországban él, de ez még egészen szokványos fordulatnak számít az életében. Az író életrajza olyan, mintha egy fantáziadús ponyvaszerző fejében született volna meg: távoli tengeri halász, fizikus, informatikus doktor, a kémia habilitált doktora, és az általa fejlesztett számítógépes programot használja a világ kémiai cégeinek nagy része. Egy ideje pedig csak az írásnak szenteli az idejét.

Szekeres Dóra, a Litera szerkesztője szerint a Bikini egyik érdekessége, hogy szerzője szinte a női magazinokra jellemző könnyedséggel ír például Hitler személyiségéről vagy a náci párt belső harcairól. Annyira könnyedén, hogy időnként nehéz elhinni, mindez tényleg megtörtént. Németh Orsolya, a szöveg fordítója is hasonló élményekről számolt be, kiemelte például, hogy a könyv kapcsán időnként meglepő többlettudás birtokába jutott, ennek alátámasztására a heroin és az egyik vezető német gyógyszergyár kapcsolatát említette.

Wiśniewski tehát hazájában és nemzetközileg is sikerszerzőnek számít, és ahogy az a beszélgetés során elhangzott: Lengyelországban nem számít megbélyegzésnek a populáris irodalom kifejezés, igazán értelme sincsen. Pálfalvi szerint ennek elsősorban az az oka, hogy ott az irodalom eltartása nem állami feladat, az írók is adottnak veszik, hogy a piacról kell megélni.

A szerzők tíz százalékot kapnak az eladott példányok után, és sok, egyébként nagyon elismert író kényszerül napi nyolcórás munkát vállalni a nálunk elterjedt ösztöndíjvadászat gyakorlata helyett. De éppen ezért a könyvsikereket nem is nézi le senki, inkább elismerést vált ki, ha egy könyvre ráharapnak az olvasók. Az írók bevétele kint egyébként könnyen hozzáférhető, és akad olyan lengyel szerző, aki éves szinten százmillió forintot is meghaladó összeget tesz zsebre. Ráadásul a „komolyabb” írók sem szégyellik, ha a könnyebb műfajokban is kipróbálják magukat, sőt ez egyfajta törekvésnek is tekinthető. Kérdés persze, hogy milyen esélye van nálunk a Bikininek. Nem véletlen ugyanis, hogy a lengyel népszerű irodalom nincs jelen Magyarországon, ahogy a cseh, a román, de még a francia sem igazán. Ács Eleonóra, a könyv szerkesztője a kiadó oldaláról közelítette meg a kérdést. Szerinte ennek az az oka, hogy az angolszász befolyás miatt például New Yorkot még akkor is otthonosabbnak érezheti a magyar olvasó, ha sohasem járt ott, mint a nem túl távoli Varsót. Elmondta azt is: nem kedvez a könyv esélyeinek, hogy nálunk még mindig lenézéssel kezelik a népszerű irodalmat, és a kritika hajlamos magas és alacsony irodalomról beszélni, ráadásul a magyar szerzők többsége nem hajlandó úgy tekinteni a munkájára, mint aminek – tetszik vagy nem – egy eladható terméket kell eredményeznie.

(Janusz L. Wisniewski: Bikini. A végzet szigete. K.u.K. Kiadó, 2012. Fordította: Németh Orsolya)