Ötven év finn Örkényei
Egy tökéletes kötet azoknak, akik szeretik a groteszket. A Podmaniczky Művészeti Alapítványnak Örkény István századik születésnapja alkalmából ugrott be, hogy itt lenne az ideje az „örkényszerű” finn novellák egybegyűjtésének. A gyűjtemény a Librarius Könyvek sorozatban látott napvilágot, a pénteki fesztivál-napon mutatta be a közönségnek Podmaniczky Szilárd, alapító-főszerkesztő és Olga Huotari, a kötet egyik fordítója.
Kiderült: olyan válogatásról van szó, amely még Finnországban sem létezik. A könyv a második világháború utáni időszaktól napjainkig szemlézi a finn irodalmat, csak a groteszk novellákra koncentrálva: Olga Huotari elmondása szerint csak az elején, különösen az 1950-es évekből volt nehéz válogatni, ekkor ugyanis kevés groteszk mű született, később viszont annyi, hogy alig lehetett közülük választani. A legtöbb novellára szikár nyelvezet és valósághű ábrázolás jellemző, hirtelen groteszk fordulatokkal.
A finnek figyelik egymást, konkrét kérdések helyett a leskelődésből próbálnak meg következtetést levonni, és – ahogy a mondás tartja – Finnországban az irigység a legkimeríthetetlenebb természeti erőforrás. De mindezt legalább diszkréten űzik, nem könyökölnek ki az utcára, és a humoruk sem lóg ki az ablakon, gyakran többször is érdemes elolvasni egy novellát ahhoz, hogy feltáruljanak a mélyebb rétegek. A kortárs novellák pedig természetesen kortárs jelenségeket is kipécéznek, például a fogyasztói társadamat, ahol lassan odáig jutunk, hogy a megfelelő cégtől, fix tarifák alapján rendelheti meg az ember az álomhalált.
Az új science fiction
Harald Voetmann az igazi szelíd-pedáns-kerek szemüveges klasszika-filológus, első látásra a legkevésbé tudjuk elképzelni, hogy ő lesz a science fiction megújítója, pontosabban az új műfaj, a science in fiction egyik képviselője. Pedig erre az elméletre fűzték fel a könyvbemutatóját. A Plinius szerint a világ a Typotex kiadónál jelent meg, és tulajdonképpen szépirodalomba ágyazott tankönyv, akárcsak a fesztiválra szintén meghívott Jostein Gaarder világhírű filozófiatörténeti regénye, a Sofie világa.
Ezúttal Pliniusról, a legnagyobb ókori természettudósról van szó, aki megpróbált egy műbe foglalni mindent, amit a természetről tudott, a rovaroktól a társadalomig. Harald Voetmann azt mondja: legjobban az emberről szóló rész fogta meg a tizenhét kötetes műből. – Plinius misztikus gondolkodó is volt: megrögzött pesszimistaként úgy vélekedett, hogy az embert szenvedésre alkotta a természet, aki egyébként istenség, és rettentő szórakoztatónak találja ezt a vergődést. Az elejétől fogva lenyűgöző volt számomra ez a groteszk világ, a mély pesszimizmus, az együttérzés és a humor keveredése, nem beszélve azokról a különös mitológiai szörnyekről, amelyeknek a létezésben a kortársakhoz hasonlóan Plinius is hitt – sorolta Harald Voetmann a kedvenceit a tizenhét kötetes Naturalis Historiából.
A regény az innen vett idézeteket és ifjabb Plinius leveleit is felhasználja: innen tudjuk meg azt is, hogy a főszereplő a Vezúv kitörésekor halt meg Pompeiben. A beszélgetést vezető Galántai Zoltán jövőkutató szerint ezek a történetekkel tanító, szépirodalmat és tudományt elegyítő kötetek lesznek az „új science fiction”, miután a realista regény és a klasszikus értelemben vett tudományos-fantasztikus irodalom is veszíteni látszik a népszerűségéből.
Egy örök klasszikus, amitől sokan félnek
Ha már a tanítás került szóba, belenéztünk az idén 85 éves Obádovics J. Gyula és Karafiáth Orsolya beszélgetésébe. A költőnő annak apropóján faggatta a közkedvelt matematikust, hogy megjelent klasszikusnak számító Matematika című tankönyvének 19., bővített kiadása. Akik azt hiszik, hogy a matematika távol áll Karafiáth Orsolya egyéniségétől, nem tévednek. De Obádovics tanár úr nem ezen szörnyülködött, hanem azokon az oktatókon, akiket Karafiáth Orsolya lefestett neki.
– Aki nem szereti a matematikát, annak a tanára hibázott – véli Obádovics, akinek a legszembetűnőbb tulajdonsága az elpusztíthatatlan derűje. Hisz az emberben és a pedagógiában, és ezt talán igazolja a tankönyve töretlen népszerűsége, és az is, hogy Karafiáth Orsolya a beszélgetés végére kezdett kedvet kapni a matekhoz. Szó esett arról a három regényről is, amelyeket szabadidejében, álnéven publikált a középiskolás éveiben eredetileg költőnek, majd színésznek készülő matematikus, és a tanítványai életéből merítette hozzá az anyagot. A téma főleg az új generációk szabadsága, amit egyébként nem minden szabadosság nélkül fest le Obádovics J. Gyula.
Testünk része a történelem
Délelőtt egy igazán komoly téma is terítékre került a Millenárison: az Európa Pontban Kollektív emlékezet címmel vitáztak történelemről és jelenről a fesztiválra meghívott írók: Agneta Pleijel, Sigitas Parulskis, Almantas Samalavicius, Sjón, Alessandro Mari, André Gago és Krzyszof Varga, akik nagyon különbözőképpen viszonyulnak a történelemhez. Sjón például ilyen témáról írta legutóbbi kötetét, a főhős a 17. században élt, és üldözött volt a reformációval kapcsolatos nézetei miatt. Neki például a levelei is megvannak, a szerző ezeket is olvasta, és úgy gondolja: a lényeg nem az, hogy a múltban vagy a jelenben játszódik, hanem hogy megragadja-e a szerzőt a történet, és érdemesnek tartja-e arra, hogy másoknak is elmesélje.
Agneta Pleijel is így volt a Lord Sohamár című regényének lengyel hőseivel, de hozzátette: Svédországban él, amely kétszáz éve békés, és idő kellett neki, amíg magáévá tudta tenni a lengyel gondolkodást, és azoknak az embereknek az élményeit, akik egy hányattatott sorsú közép-európai országban éltek. Krysztof Varga magyar gyökerekkel is rendelkező lengyel szerző pedig határozottan kimondta: az északi régióból érkezettek nem érthetik meg a közép-európai viszonyulást a történelemhez: – Nekünk a testünk része a történelem. A múlt traumáinak árnyékában élünk, és csak később jöhet el az a kor, amikor nem folytonosan erről hallunk és gondolkozunk – mondta.
Kérdés, hogy miként kell viszonyulni ehhez a múlthoz: Agneta Pleijel aggasztónak nevezte, hogy a fiatalok milyen keveset tudnak a történelemről, az optimista olasz első kötetes viszont úgy vélte, hogy nem szabad ugyan elfelejteni a traumákat, de itt az ideje a történelem szép pillanatait is gyakrabban felidézni.
A könyvfesztiválra megjelent egy témába vágó kötet is, a Mormogó fal a litván Sigitas Parulskis tollából: a könyvben egy litván család három generációjának hányattatásait és a napjainkban élő főhős útkeresését írja meg a szerző.
