A párizsi Le Figaro mindent láttató beszámolója szerint Szent Márk valóságos tornádóként zuhan alá az egekből, vörös köpenyét szél fújja, isteni fény világítja meg. A földön pedig az általa megmentett rabszolga meztelen, sápadt teste fekszik. A szent szabadító közbelépése által szétszórt kínzószerszámok szanaszét hevernek. A színek kontrasztja, a tömeg hullámzása, a redőződő drapériák adják meg a kompozíció drámai és teátrális jellegét. A nagy velencei festőnek szentelt mustrát nyitó kép valóságos színsokkot vált ki a nézőben.
A Tiziano és Veronese egykori riválisának tekintett 16. századi mestert kortársa, Giorgio Vasari „a festészet valaha is létezett legrettentőbb elméjeként” jellemezte. Tintoretto apja kelmefestő volt – innen az igazából Jacopo Robusti névre keresztelt alkotó beceneve, amelyen művészként elhíresült, a szó „kis kelmefestőt” jelent. A fiú feltehetően apjától örökölte a színek iránti rajongását. A kiállításon bemutatott hatvan alkotás szerzőjének nem volt párja a vallási elragadtatás, az árnyékot eloszlató fény bemutatásában. A testek robusztusak és jól megszerkesztettek, a tartások szoborszerűek, a tömeg mozgása örvénylő, a kompozíciók erőteljesek, a színpadi hatás látványos.
A művészetét bemutató egyik katalógus szerzője, Vittorio Sgarbi egyenesen „a mozi és a televízió előfutárát” véli felfedezni az általa „elképesztő újítónak” nevezett művészben. Külön érdemének tartja, hogy „megszabadította a velencei festészetet egy olyan erőteljes személyiség súlyos örökségétől, mint amilyen Tiziano”.
Tintoretto a vallásos művészet egyik kiemelkedő alkotója volt a tridenti (trentói) zsinat (1545–1563) idején. Külön kiemeli a Le Figaro a kiállítás anyagából Tintorettónak az Utolsó vacsorát ábrázoló két művét. Az ő Angyali üdvözlete a művészettörténet egészében a téma egyik legszebb ábrázolásának számít. Látható a Scuderie-múzeumban a gyermek Jézus előtt tisztelgő mágusokról festett Tintoretto-kép is. A Jézus a hittudósok között című vásznon a tudósok csodálata, a Paradicsom koncentrikus köreiben a kompozíció éteri könnyedsége a megkapó.
A Quirinale kiállítási terébe Tintoretto számos ismert mitológiai és profán témájú műve is eljutott, így a Szent György és a sárkány, a Vénusz és Vulcanus, nem is beszélve a nagyurakat és polgárokat ábrázoló, rendelésre sorozatban festett műveiről, amelyeknek főleg kortörténeti érdekessége vonzó. Kivétel az utóbbiak közül 1589-es, lélekbe markoló önarcképe: az öt évvel a mester halála előtt készült mű gondterhelt öregembert ábrázol, akinek homlokát mélyen barázdálja a lánya elvesztése fölött érzett fájdalom.
