A Brit-szigettől az orosz síkságig, az Alpoktól Erdélyig találunk eldugott sarkokat a vén kontinensen, ahol összeütközött a technológiai progresszió igénye a lokális kultúra színtereivel – és ahol jellemzően az előbbi győzött. A fejlődés kényszere sokszor az egykor élő helyek elpusztulásával járt, és nem csak a vasfüggönytől keletre. A víz alá merült templomok legtöbbször egy-egy falut is jelképeztek, a közösségek valaha volt élettere ma már mesterséges tavak mélyén fekszik.
1. Az olasz Alpokban fekvő Dél-Tirol egyik völgyében, az osztrák határtól alig pár kilométerre, több mint ezerméteres magasságban fekszik a Reschen-tó, gyomrában az egykori Graun falu 14. századi templomtornyával. A tó gátját 1940-ben kezdték el építeni, de a helyiek tiltakozása miatt csak 1950-re készült el svájci tőkeinjekcióval az építmény. (Népszavazással is leszavazták a megépítését – hiába.) A gáttal létrejött a 163 lakóházat és 523 hektárnyi megművelt földet ellepő mesterséges tó. Az egykori faluvédők utódai ma is felindultan írnak a vidéket átalakító projektről, amelyet a fasiszta Olaszország és a háború utáni svájci tőke közös pusztításának tartanak. A már minden díszétől és orgonájától is megfosztott középkori grauni templomban 1950. július 9-én tartották az utolsó misét, majd utoljára megkondult az 1505-ből származó harang is. A víz aztán ellepte a falut, a torony viszont még mindig meglepően jó állapotban mered ki a vízből, s télen a jégen gyalog is el lehet jutni a falakhoz.
2. Egy fokkal civilizáltabb körülmények közé mentették meg az utókornak az angliai Normanton templomát. A Rutland Water nevű víztározó tó 1970-es feltöltésekor eredetileg lebontották volna a 19. század elején épült, harmonikus angol klasszicista stílusú templomot, de a helyi közvélemény itt is hangosan tiltakozott a tervek ellen. A templom alját így végül beépítették a gátba, s az épület most különös látomásként áll ki a tóból, fotósok és esküvőre készülő párocskák nagy örömére.
3. Angliától térben és fejlettségben igen messze, a Balkán kies völgyeiben is találunk példákat elsüllyedt templomokra: a macedóniai Mavrovo 1850-ben épült temploma 1953-ban merült el a kommunizmus fénykorában feltöltött víztározóban, míg 2003-ban a nagy szárazság miatt elő nem bukkant újra a víz alól.
4. Oroszország a túlélés vagy egyszerűen az élet érdekében gyakran bánt mostohán a múlt emlékeivel: így járt az Onyega-tó közelében álló Krokhina temploma is. A 15. századi templom romjai egy vízerőmű építése miatt ma már a vízből állnak ki düledezve.
5. Még látványosabb maradvány a felduzzasztott Volga folyóban eltűnt, egykori kaljazini Szent Miklós-kolostorból egyedül fennmaradt, 18. század végéről származó klasszicista harangtorony, amely fehéren pompázva, tűként áll a folyóvízben a hajók és vitorlások között. Az elsüllyedt cári Oroszország szimbólumaként is értelmezhető harangtorony körül ma már kis szigetet alakítottak ki mólóval, és egyházi szertartásokat is tartanak alkalmanként az oszlopok között.
6. Nekünk magyaroknak is van egy elsüllyedt templomtornyunk, igaz, az anyaország mai határain túl, Erdélyben, az egykor Bözödújfalu helyén hullámzó tó közepén. A Ceausescu hírhedt falurombolása idején sokak által megismert települést 1994-re öntötte el szinte teljesen a mesterséges tó, miközben annak vízerejét azóta sem használják semmire. A vízállástól függően hol vízben, hol szárazon álló katolikus és unitárius templomokat a természet elemei és a tó környékén élő emberek rombolják ma is napról napra, amíg a közösség egykori megszentelt terei végleg alá nem merülnek a feledésbe.
„A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görög katolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma.”
