A kor mestereiről szóló életrajzokhoz pedig Dominique Bona járult hozzá új kötettel. Az író, akinek korábbi biográfiája Berthe Morisot-ról nagy sikert aratott, Deux soeurs (Két nővér) című új kötetében a 19. század végén élt alkotókat összekötő családi szálakat bogozza szét a Lerolle nővérek, Yvonne és Christine pályájának megrajzolásával.
Mint azt a párizsi Le Figarónak elmondta, az ő szerepükkel előző könyvének írása közben ismerkedett meg. A nővérek, akiket Renoir az impresszionista festészet egyik közismert remekén a zongora előtt örökített meg, két Rouart testvérhez ment férjhez. Julie Manet pedig, aki Berthe Morisot és a festő Édouard Manet testvérének házasságából származott, egy harmadik Rouart fivérrel kötötte össze a sorsát. Berthe Morisot fiatalon influenza áldozatává vált, ám halála előtt két barátjának, a költő Mallarménak és a festő Renoir-nak gondjaira bízta a 17 éves Julie-t.
A Lerolle család és a Rouart-ok kulcsszerepet játszottak a 19. és 20. század fordulójának művészeti világában. Szoros kapcsolatban álltak Berthe Morisot-val és Degas-val is, aki úgy tekintett ezekre a fiatalokra, mint saját gyermekeire. A festő gondolata volt a Lerolle lányok összeházasítása a Rouart fiúkkal. A Lerolle-szalonban a kor képzőművész és zenész hírességei közül gyakran megfordult a festő Maurice Denis, Eugene Carriere, Odilon Redon, Bonnard, Vuillard, a zeneszerző Debussy és Ernest Chausson, a költő Paul Valéry, az író André Gide is. Debussy a Lerolle család szalonjában játszotta el először Pelléas halálát, mielőtt operáját bemutatták volna.
Dominique Bona könyvével azt is érzékeltetni akarta: puszta előítélet az a vélemény, hogy a burzsoázia érzéketlen a művészet iránt, hiszen soraiból került ki számos impresszionista művész, Berthe Morisot pedig egy prefektus lánya volt – igaz, Renoir plebejus származású volt. A Lerolle-ok és a Rouart-ok a művészetért rajongó nagypolgárok, akik nem spekuláció céljából vásároltak műalkotásokat. Henri Rouart és Henry Lerolle maga is festő lett.
A szerző cáfolni kívánta azt a hiedelmet is, hogy az impresszionizmus az amerikai vásárlóknak köszönheti sikerét. Igaz, hogy a tengerentúlról érkezettek az új irányzat számos remekét vásárolták meg, de az első komoly vevők franciák voltak, a Rouart és a Lerolle család fantasztikusan biztos érzékkel gyűjtötte az 1870–1880-as években az új iskolák vásznait. Gauguin boldogan látta, hogy képeit e gyűjtők nemcsak megvásárolták, hanem ki is állították.
Amikor Renoir 1897-ben megfestette a két Lerolle lányt, 18, illetve 20 évesek és boldogok voltak. Biztonság, gazdagság, szépség és sok kiemelkedő személyiség vette körül őket: Yvonne Rimszkij-Korszakov négykezesét adta elő hol Gide, hol Debussy oldalán. Maurice Denis az ő figurájukat festette a Theatre des Champs Elysées menyezetére.
A Renoir-kép azonban hamis ígéretet jelentett, a házasságokkal a lányok sorsa zsákutcába jutott. Az akkori társadalomban a szülőktől, majd a férjüktől függtek, és a 19. század fordulóján még a felvilágosult burzsoázia sem volt híve a nők emancipációjának, önálló művészi karrierjének. Yvonne lehetett volna énekesnő vagy zongoraművész, s amikor ezt a család nem nézte jó szemmel, elválhatott volna – de ő ezt nem vállalta, inkább öngyilkos lett.
Dominique Bona számos korabeli levélre, dokumentumra alapozta érdekes könyvét. Egy bánata van: a két nővér egymás közti levelezése elveszett, megsemmisítették. Pedig talán abból lehetett volna a legtöbbet megtudni félbemaradt ambícióik drámájáról.
