Jó lenne azt hinni, hogy az emberi test és a tudomány iránti érdeklődés vonz tömegeket ezekre a kiállításokra, de valamiért attól tart az ember, hogy a nagy részük inkább mégiscsak preparált holttestet szeretne látni. Ellenkező esetben az összes tudomány-népszerűsítő kiállításnak hasonló népszerűsége lenne, a Természettudományi Múzeumot például két hét alatt elsodorná a látogatók vihara.
Cserébe legalább nem hatásvadász a tárlat. A speciális eljárással preparált emberi testek és szervek között sétálgatva nem is érti az ember, hogy 2008-ban, amikor először jártak itt a testek – akkor is a VAM Design Centerben –, miért volt olyannyira vegyes a kiállítás fogadtatása, hogy a mai napig „botrányosként”, „megosztóként” emlegetik.
A Bodies2 (amely változtatásokat, kiegészítéseket is tartalmaz az egyes etaphoz képest, például több szervet, köztük betegségektől megtámadott szerveket vonultat fel), egy jól felépített, igényes tudományos kiállítás, a szakvezetőként felvett orvostanhallgatók szerint is jó minőségű anyagokkal. Se több, se kevesebb. Igaz, a holttestek tényleg valódiak, de ezt lehet intelligens módon is kezelni, a kiállítás is ezt teszi. Egyedül akkor vonhatjuk össze a szemöldökünket, amikor az egyik kis információs tábla arra szólít fel, hogy ajánljuk fel mi is a testünket tudományos célokra. Minden jó ügy népszerűsítését el kell kezdeni valahol, de azért, ami sok, az sok.
A kiállítás egyébként kevés szöveggel dolgozik, tulajdonképpen csak érdekességet ragad ki egy-egy mondatban: hogy fogantatásunk pillanatától egy fél órán át mi is egyetlen sejt vagyunk, hogy a tudomány ma sem tud igazi magyarázatot adni az ásításra, vagy hogy az összes izmunk együttes használatával tíz tonnát tudnánk felemelni.
Az összes többi információt a szakvezetőktől szerezhetjük be, akik valamennyien leendő orvosok: ez nagyon jót tesz az egész kiállításnak, főleg azért, mert a magyar kiállításkultúrában többnyire tengernyi – és mostanában egyre több és több – szöveggel szembesülünk, és mert így nem azt érezzük, hogy magunkra hagytak bennünket egy csomó hullával, hanem azt, hogy beavatnak a tudománynak egy olyan területébe, amely eddig az orvosi egyetemek bonctermeinek zárt ajtaja mögött zajlott.
