Van, amikor Budapest tényleg csodás

A százéves házak ünnepe egy kis meghitt sziget a fővárosi káoszban.

Még a tavalyi, első Budapest100 előtt beszélgettem először az ötletgazda-főszervezővel, Tamási Miklóssal. Akkor még fogalma sem lehetett, hogy ekkora siker lesz a Budapest100. Sőt, komoly kételyei voltak, hogy képes lesz-e ez a kezdeményezés arra, hogy megmozgasson embereket, lakóközösségeket. Főleg a bizalmatlanság, személytelenség, na meg az érdektelenség miatt.

Nyitott kapuk – nem kell hozzá sokkal több, mint egy kis lelkesedés

Fotó: Tóth Tibor

Ezek olyannyira hozzátartoznak az alapértelmezett budapesti mindennapokhoz, hogy szürreálisnak tűnhetnek olyan apróságok is, mint hogy egy lakóközösség együtt csináljon valamit, ne muszájból, hanem önként, a saját és mások örömére, vagy hogy egy napra tárva-nyitva álljon egy társasház kapuja, és vadidegen vendégeket fogadjanak a lakók. Nem beszélve arról, hogy tavaly is, idén is számos közintézmény épülete is századik születésnapot ünnepelt. És egy hivatal vagy egy iskola még egy lakóháznál is könnyebben juthat arra a következtetésre, hogy nincs ideje, nem érdekli, nem szeretné hétvégén behívni az alkalmazottakat, nem kell a macera, a soron kívüli takarítás, nem mennek el pogácsáért, és punktum.

Nem így lett, és ezért az elmúlt év talán legszebb, legelőremutatóbb kulturális-közösségi eseménye a Budapest100. Azon kevés kezdeményezések egyike, amelyekből kiderül, hogy van remény. Ahhoz képest, hogy mekkora eseménnyé nőtte ki magát idénre, egyáltalán nem kellett hozzá olyan sok minden. Még pénz sem igazán, csak valamennyi lelkesedés.

Pincétől a padlásig bejárhattuk a száz éves házakat

Fotó: Tóth Tibor

A sétát a Gyáli úton, a Puskás Tivadar Távközlési Technikumban kezdtünk, nehogy végleg beszippantson a belváros. Ez a veszély amúgy is fennáll, mert egy belvárosi bérház építésének pontos ideje egyszerűbben visszakövethető, mint például egy kertvárosi villáé, ezért is vannak többségben a programban a bérházak. A százéves épületek összegyűjtését a szervezők, az OSA Archívum és a Kortárs Építészeti Központ vállalta fel, és ők értesítették a lakókat is arról, hogy születésnapja van a házuknak, amit április közepén egy nyitott hétvégével ünnepelhetnek. Szervezhetnek kulturális programot, süthetnek süteményt, és megmutathatják a vendégeknek, ami érdekes a házban. Így sok olyasmit is megtudhatunk, amivel máskor nem foglalkoztunk volna, annyira nem vág az életünkbe.

A Puskás Tivadar Technikum például aligha került volna fel a térképemre, és ezzel valószínűleg más is így van. A Budapest100 programjában viszont különleges ajánlat volt az övék, amiért érdemes volt átkavarodni a vasúti sínek túloldalára. A technikumban Muhari István rádióamatőr szellemi atyáskodásával összedobtak egy műholdfigyelő rendszert, amellyel nyomon követhető a magyar műhold, a Masat-1 ténykedése is. Maszatka egyébként nincs kétszer akkora, mint egy Rubik-kocka, mégis óriási nemzetközi sikernek számít, mert – ellentétben a hozzá hasonló kisműholdakkal – működik is.

Van, aki még emlékszik, hogy milyen volt a ház hetven évvel ezelőtt. Múltidézés az egykori légópincében.

Fotó: Tóth Tibor

A Gyáli út után mindenképpen érdemes volt útba ejteni az Üllői utat, nem csak azért, mert közel van, hanem mert egy különlegesen szép ház ünnepelte itt a századik születésnapját. Az Üllői út 121. lakáskomplexuma tisztviselők számára épült, ma százhatvannál is több lakás van benne. A lakóknak megvannak a fényképeik az első beköltöző családokról, és a második világháború előtti csodaszép tetőről, ami sajnos a homlokzat címerével együtt veszett oda. A vetítés után süteményt és kávét kínáltak, és könyvekkel felszerelkezve érkeztek azok a lakók, akik a házi irodalmi est megszervezését vállalták. Az itt töltött idő a lassan klasszikussá váló Budapest100 élményt kínálta: kedves, összefogott, a saját értékei kutatására időt áldozó lakóközösség, akik nem esnek pánikba a tömeges vendégjárástól sem.

Játék az Üllői úti udvaron

Fotó: Tóth Tibor

Ezzel nem csak nekik kellett megküzdeniük, hanem a Külügyminisztérium épületének is: Martonyi János külügyminiszter azt mondta, még soha nem volt ennyire népszerű rendezvény ebben a házban. Az épület három etapban nyerte el mai formáját, a legrégebbi tömbje volt a születésnapos, a tervező pedig nem más, mint Bálint Zoltán, a Radnóti Színház igazgatójának, Bálint Andrásnak a nagyapja. Adta magát, hogy meghívják a színházigazgatót, és Térey János költőt, aki legutóbbi verses regényében egy diplomatát tett meg főhősnek. A beszélgetés során az igazi külügyesek próbáltak valahogy viszonyulni a róluk mintázott irodalmi figurához.