Pécs belvárosától húsz perc sétára mintegy negyvenezer négyzetméteren egy kis mesebeli város áll, a Zsolnay Kulturális Negyed. Lenyűgözően szépre sikerült a felújítás – ízlésesre a kortárs építészeti kiegészítés −, ideje volt élettel megtölteni. Az Új Színház egykori igazgatójától, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől, Márta Istvántól nem áll távol a fesztiválszervezés, a helyszín – amit mindenkinek látnia kellene – pedig önmagáért beszél. A Gyugyi-gyűjtemény, a gyártörténeti kiállítás, a rózsaszínporcelán-kiállítás, a látványmanufaktúra önmagában többnapos program is lehet akár. Ehhez jön még a Pécsi Galéria ezer négyzetméteres kiállítótere, az új planetárium, s mintegy kilenc színpad, ideértve a Janus Egyetemi Színház és a Bóbita Bábszínház játszóhelyét is.
Az I. Zsolnay Fesztivál itt és így született meg, mindössze három hónapos előkészület után, amely kánikulai időben mintegy tizenötezer embert vonzott a kultúra közelébe a vízpartokról. A fesztivál mintha kicsit meg is idézte volna a Zsolnayak szellemét: az államosítás után a gyárra jellemző kopottság helyére visszaköltözött a szellemesség. Rögtön a kéménnyel díszített jégverem tövében egy hatalmas, óriásokra méretezett ágy fogadta a Major utca felől érkezőket – a fekhely, a térplasztikák, workshopok és rögtönzött performanszok, de számos gyerekprogram kiötlői is a művészeti főiskolások voltak. Szintén a fiatalok munkája volt, hogy esténként a gyárkéményeket fénnyel festették meg − esténként a fesztivál honlapján bárki kipróbálhatta a Zsolnay Kulturális Negyed fényorgonáját, maga irányítva a kémények megvilágítását −, hozzájuk köthető, hogy a gyárnegyed utcáin dj-k vizuális parádéval szórakoztattak.
Máté Péter képgalériája:
A boltok utcájában kézművesek telepedtek meg: aki beült a mákófalvai Kovács Pali Ferenc jeles népi bútorfestő pultjához, nem csak a kalotaszegi díszítőmotívumokat ismerhette meg, de értő beszámolót kaphatott az erdélyi magyar színjátszásról is. A színház volt az egyik olyan pont, amelyen mérni lehetett, miként terjed szájról szájra a fesztivál híre. Míg a Hargitai Iván által 30 színművészetis részvételével színpadra állított Tranzit című Tasnádi István-darab első előadásán kevesen jelentek meg 28-án, a harmadikra telt ház lett. (Az előadás kifejezetten Pécsre, a Zsolnay Kulturális Negyednek készült.) Palya Bea koncertjén egy nappal később már biztos volt a teltház.
Az énekesnő egyébként fáradhatatlan volt: a fesztivál nyitányaként háromszáz pécsi kórustaggal énekelt a Pirogránit udvar színpadán, 29-én éjfélig muzsikált, majd másnap délután kettőtől gyársétán énekeltette meg a jónépet. Tette ezt jókedvvel, nyűgösség nélkül, kerekedő pocakkal: Palya Bea ugyanis babát vár. A Pirogránit udvarban Lajkó Félix koncertjét még kevesebben hallgatták, míg a Csík koncertjén 29-én egy gombostűt sem lehetett már leejteni. Mintegy háromezren voltak kíváncsiak Csík Janiékra, most már hivatalos: övék a fesztivál nézőrekordja. A Csík koncertjét előzte meg a Kodály Központban a portugál zenei legenda, a Madredeus fellépése: a néhány év szünet után visszatért zenekar portói és lisszaboni bemutatkozása előtt muzsikált Pécsett.
A kulturális fesztiválokhoz képest is erős volt a színházi kínálat. Látható volt a már említett Tranzit, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Szarvassá változott fiú című darabja, Törőcsik Marival és Trill Zsolttal a főszerepben, valamint május 1-jén a budapesti Katona József Színház hat különböző előadása, amelyet Katona Maraton címmel hat különleges helyszínen tartott.
A Zsolnay Fesztivál sikerrel debütált, amelynek „szokatlan” – ám könnyen megszokható – élménye volt még a tisztaság és a normalitás. Jó ugyanis olyan fesztiválra járni, ahol nem kell bokáig szemétben gázolni, részegek között szlalomozva könnyezni az arcunkba fújt füsttől. A kellemetlenségek ugyanis jócskán rontják a művészet befogadásának esélyét.
