Nem csalnak a videorészletek és az újságbeszámolók: a Cirque du Soleil legsikeresebb előadása, az Alegría valóban felejthetetlen cirkuszi, színházi, valamint pop- és világzenei élményt nyújt, a nézőt képes annyira bevonni az előadásba, hogy a két és fél óra egy pillanatként tűnik tova.
A barokkos, modern operákat idéző pompás jelmezekbe bújt artisták és tornászok mutatványai egyenként is elhitetik: a földön nincs nehézség, nincs gravitáció. Láthatunk szinkron trapéz számot, példát a tökéletes összhangra, a talajba süllyesztett, egymást keresztező trambulinutakon cigánykerekező, szaltózó tornászokat, akik sosem ütköznek össze, könnyed kézen egyensúlyozást, vaskarikában pörgő, táncoló férfit, rituális fáklyatáncot, repülő embert, orosz rúdon duplaszaltózókat.
Az akrobatikus mutatványokat zenei betétek, kisebb mozgásszínházi jelenetek, olykor a közönséget is bekapcsoló bohóctréfák választják el. Ugyan élénk képzelet kell ahhoz, hogy az előadásban felfedezzük, a történet egy királyságban folyó harcról szól – a Cirque du Soleil edzésén ez hangzott el a színfalak mögött −, ám készséggel elhisszük, a darab dramaturgiája ezt a gondolatot követi.
Igazság szerint a sok mutatványt nem lehet rangsorolni. A ritmikus gimnasztikát és a balett szépségét ötvöző szalag- és karikaszámot éppúgy nem lehet szó nélkül hagyni, mint a mongol gumilányok egymást megtartó egyensúlyát, vagy a nyolc légtornász tízméteres magasban bemutatott attrakcióját. Utóbbi szép példája a határtalan bizalomnak. Úgy ugrani hátrafelé a mélységbe, hogy bár nem látjuk, de tudjuk, útközben valaki el fog kapni – ezt átvitt értelemben, itt, a földön kevesen kockáztatják meg.
Még négy alkalommal − most pénteken este nyolctól, szombaton délután négytől és nyolctól, vasárnap délután öttől – látható az Alegría a sportarénában, aztán a Cirque du Soleil veszi a sátorfáját, és Prágába megy. Akinek pénze és ideje engedi, nézze meg az előadást. Nem fog csalódni.
