– Az állatnevek enciklopédiájában nem csupán néprajzi érdekességeket, hanem szinte krimiszerűen izgalmas kultúrtörténeti adalékokat is talál az olvasó. Hol lehet meghúzni a határt egy enciklopédia szerkesztésekor?
– Három éve jelentettük meg Rácz János előző munkáját, A növénynevek enciklopédiáját, ami nemcsak a nevek eredetét mondta el, hanem az élettani hatásukról és gazdasági jelentőségükről is írt. Ezt követően állította össze a gerinces állatok enciklopédiáját. Az állatok nevéről, azok történetéről, azt hiszem, majdnem teljes körű a leírás. Gazdasági szempontból vagy a hiedelmek terén lehetne még hozzátenni, de az már egy másik könyv lenne. És sajnos sok szólásnak, olyanoknak is, amelyek növények, állatok nevét tartalmazzák, nem tudjuk az eredetét. O. Nagy Gábor váratlan halálával ez az úgynevezett „mifántológia” meg is szakadt, azóta nem olyan intenzíven kutatják a szólások eredetét, pedig továbbra is élénk irántuk az érdeklődés.
– Gyakorta elhangzik, hogy gondban van a magyar szakkönyvkiadás. Mit tehet a Tinta Könyvkiadó az egyre szűkülő hazai piacot látva?
– Mindenekelőtt olyan minőségű szótárakat készítünk, melyek jelentősen felülmúlják az internetes szótárakat. Az idei könyvhétre jelentetjük meg például a Régi szavak szótárát, amin nyolc éve három-négy ember dolgozik, és húszezer régi magyar szó jelentését tartalmazza. Ezt a munkát kevesen képesek elvégezni. Természetesen számolni kell a mai pénz- és tőkehiányos valósággal is. A magyarság a maga lélekszámával éppen hogy csak finanszírozni tudja ezeket a nagyon nagy szellemi és anyagi ráfordításokkal készülő szótárakat. Ezen a speciális területen az államnak, jó értelemben véve, be kellene avatkoznia. A könyvszakma adózik, áfát fizet, még ha nagyon kedvező is az, de pályázatok útján, számításaim szerint, nem kapja vissza a szakma azokat az összegeket, amiket adókként befizet.
– Manapság divatos mindennek a társadalmi hasznosságát firtatni, vagy azt, hogy mekkora mértékben járul hozzá egy termék az egyén boldogságához. Mivel lehet érvelni a borsos árú szótárak és enciklopédiák megvásárlása mellett?
– Mondhatjuk, hogy a magyar nyelv a legnagyobb hungarikum. Sokat beszélünk a magyar szókincs nagyságáról és állapotáról, ezért is fontos, hogy minél több oldalról vegyük leltárba a szavainkat. Az értelmező szótár ugyan megadja a szavak jelentését, de foglalkozni kell a szavak eredetével, etimológiájával és a szólásokkal, közmondásokkal is. Sőt, először a magyar szótárak történetében tavasszal megjelentettük Az ellentétes szavak szótárát. A szavak rengeteg irányba elágazhatnak. A kérdés az, hogy mi, nyelvészek, mit mondunk el egy-egy szócsoportról. A szótárak világa nagyon izgalmas, hiszen a szó a világ tükre. Békekölcsön, kitelepítés, padlássöprés – három szót mondtam, és rögtön egy világ tárult fel előttünk. Hamburgeradó, devizahitel, végtörlesztés – ezeket a szavakat például most „leltározzuk”, de lehet, hogy hamarosan eltűnnek, és nem vernek gyökeret a magyar nyelvben.
– A rendkívül gyorsan változó szlenget ismertető szótár esetében például megéri ragaszkodni a papíralapú kiadáshoz?
– Nem vagyunk ellene az internetes szótáraknak, nekünk is van fent a világhálón három szótárunk. A kérdés az, hogy a használó milyen formában fizet a szótár előállításáért. Ma az a fogyasztói hozzáállás, hogy ami az interneten található, az ingyen van. A papíralapú kiadás mellett egyelőre nem látom más lehetőségét annak, hogy a kiadó a befektetett munka ellenértékét visszakapja. Elképzelhetőnek tartanám, hogy az állam valami módon megvásárolja ezeket az adatbázisokat, és azt mondja, hogy innentől kezdve az iskoláknak, közintézményeknek ingyen kell ezeket szolgáltatni. Másképp nem megy, hiszen egy-egy szótár elkészítésébe hol egy kisebb, hol egy nagyobb lakás árát kell beletenni. Nagyon fontos a felvilágosító munka is. Mi például komoly, tizenöt tárlóból álló szótárkiállítással járjuk az országot. Elmondhatom, hogy nem csak kiadóigazgató vagyok, hanem egy vándorcirkusz direktora is, csak ebben a cirkuszban nem hosszú lábú artistanők lépnek föl, hanem szótárak.
– Ráadásul igazságügyi nyelvészként is kap felkéréseket. Mit kell érteni ez alatt?
– Induljunk ki abból, hogy miről is van szó valójában a bírósági tárgyalásokon. Szavakon nyargalásról. Egy ügyvédi irodából egyszer például azzal hívtak fel, hogy meg tudom-e mondani a garantált minőség szókapcsolat pontos jelentését, és tudok-e arról szakvéleményt írni. Az egyik üdítőital-gyártó cég termékeiről akarta leszedetni a fogyasztóvédelem, mivel szerintük ez azt jelenti, hogy rendkívül jó minőség, miközben a cég termékeiről köztudott, hogy azok középkategóriásak. A védelem azzal érvelt, amivel nyelvészként egyetértettem, hogy a szókapcsolat valódi jelentése az állandó, nem feltétlenül kiváló, minőség biztosítása. Máskor azt kellett eldönteni, hogy a címlapsztori csak a címlapon megjelenő anyagra vonatkozik-e, vagy van már egy átvitt értelme is, miszerint olyan fontos egy téma, hogy az címlapra kívánkozik. Egy tévésorozat címeként le akarták védetni a kifejezést, ami nem lehetséges létező szavak esetében, ezért volt szükség a szakvéleményre.
– Nem lett volna elég felütni az ügyvédeknek az értelmező szótárat?
– Nincs naprakész nagy magyar értelmező szótár. Nem csoda, hiszen ez egy százmilliós munkálat. Utoljára 2003-ban jelent meg, de az is egy 1973-as kiadás leporolása. Ezért történhetett meg, hogy az 1998-as Horn–Orbán vitán előbbi a polgár fogalmát felolvasva dekadenciáról meg haszonelvűségről beszélt, vagyis igencsak avítt szemléletmód alapján kritizálta a szó jelentését. Ezért is vitatkozhatnak a bíróságok az előbb említett kifejezéseken. Olaszországban például láttam egy vaskos értelmező szótárt négy euróért. Kérdésemre, hogy miért ilyen olcsó, az eladó azt felelte, mert ez a tavalyi. Az idei is ott volt, az már ötven euróba került. Tehát ahol a vásárlói dinamika működik, ott lehet naprakész szótárakat kiadni. A szakkönyvkiadás fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni. A szaktudományok eredményei egy idő után lefelé szivárognak, a gimnáziumok és általános iskolák felé. Ha magyarul nem fogalmazzák meg a szakterületek új eredményeit, akkor ez a szivárgás megszűnik.
– Szinte állandó vitatéma nyelvőrzés és a nyelvápolás kérdése. Vannak, akik hevesen támadják, és azzal érvelnek, hogy a nyelv alakulása természetes folyamat, és nem szabad regulázni a nyelvhasználókat, míg mások a nyelvi tisztaság és pontosság nevében érvelnek mellette.
– A nyelvművelők és ellenzőik tulajdonképpen világnézeti alapon állnak szemben egymással. A liberálisabb felfogás szerint mindenki beszéljen úgy, ahogy akar, csak a megértés fontos, vagy az se. A konzervatív megközelítés szerint a magyar kultúra legfontosabb hordozója a magyar nyelv, ezért nem mindegy, hogyan használjuk. Ezért nagyon is szükséges a nyelvi ismeretterjesztés.
– Jogosnak tűnik viszont a felvetés, hogy mikori nyelvállapotot tarthatunk ideálisnak vagy követendőnek, ha egyáltalán létezik ilyen állapot a nyelv esetében…
– A nyelvművelésnek mindig is voltak vadhajtásai, és ez a két világháború között mutatkozott meg a legerőteljesebben. Ezekből az időkből nagyon sok tévhit hagyományozódott át a mai napig, de ezt nem a nyelvészek tartják életben, hanem a mondjuk úgy „vad magyarok”. Az idegen szónak például megvan a létjogosultsága bizonyos környezetben, de fontos, hogy ne használjunk nagyon sokat. De a túlzottan liberális felfogás is szélsőséges, például amikor egy nyelvész képviselőnő azzal érvelt, hogy nem szabad kijavítani a gyereket, ha azt mondja, hogy a „padba ülök”, mert akkor szerinte ezzel gyakorlatilag a gyerek anyját szidja, hiszen ki mástól tanulná az anyanyelvet. A nyelvművelők egyébként ma már jobban szeretik, ha a nyelvi ismeretterjesztés munkásaiként említik őket. A legfontosabb talán az, hogy a nemzedékek között ne keletkezzen kommunikációs szakadék, a nagymama értse az unokát. A szavak a nyelv építőkockái, ezért fontos az is, hogy ha új építőkockát teszünk föl az asztalra, nehogy túl sokat söpörjünk le közben az asztalról. Ne tömegével vesszenek ki a régi szavak.
– Gyakran mondjuk dicsekedve, hogy a magyar gazdag nyelv. Van értelme méricskélni egymáshoz a különböző nyelveket?
– Minden nyelven ki lehet fejezni mindent. Inkább azt mondanám, hogy nekünk, magyaroknak, fontos a magyar nyelv. Szokták ugyan emlegetni Teller Edét, aki azt mondta, nem jutott volna a felfedéseire, ha nem magyarul gondolkodik. Ezek szubjektív dolgok. De nekünk rendkívül fontos a nyelvünk, ennek gyakorlati okai is vannak, többek között a nyelvünk társtalansága. Vannak persze a magyar nyelvnek egyedülállóan érdekes vonásai. A világ nyelvészeit nagyon izgatja például a tárgyas-tárgyatlan igeragozás jelensége, valamint a piros és vörös szó közti különbség, mert más nyelvekben erre a két magyar színnévre csak egy szó van. Ez utóbbi egy világviszonylatban is sokat vizsgált probléma. A piros és a vörös szó használatának a vizsgálata is bizonyítja, hogy a nyelv hatalmas szabályrendszerében számtalan logikátlan dologra bukkanhatunk, épp ezért izgalmas szellemi kihívás a nyelvvel való foglalatoskodás.
