Gyűjthető kacatok művészete

Jól járt Veszprém, amikor majd 20 évvel ezelőtt Budapest nem volt képes befogadni László Károly kincseit. Az Auschwitzot is megjárt pszichiáternek köszönhetően élt tovább a magyar avantgárd „európai” irányzata.

Amikor László Károly eklektikus gyűjteményével hazánk találkozott 1996-ban, még nem nagyon értette a művészeti közeg és nem látta a kurátori szem sem, hogyan férhet össze a magas művészet pólókkal, plakátokkal, kacatokkal. László Károly szeme látta, s gyűjteménye befogadta a Beöthy Istvántól a pop-arton át a műanyag robotokig ívelő tárgyak széles tömegét. Beöthy István (egyike a László Károly által előszeretettel gyűjtött alkotóknak) voltaképp szintén tavalyelőtt tért végleg haza, halála után majd 40 évvel. Méltó monográfia ugyanis csak 2010 végén jelent meg Passuth Krisztina révén.

László Károly még mindig kétlaki: itthon is van, meg nem is. 2012 nyarán az 1945 utáni Cold War Modern stílus körvonalait a hazai közönség számára bemutató tárlatot rendeztek magyar kurátorok a gyűjtemény darabjaiból. Újra rájöhetünk tehát, hogy miközben szegénynek képzeljük magunkat, valójában nagyon gazdagok vagyunk, hisz a több tízezres nagyságrendű veszprémi László Károly Gyűjteményből válogatott Gyűjthető pop – Space Toys & T-shirts kiállítás május 11-én nyílt Veszprémben a Dubniczay-palota Várgalériájában, és számtalan kérdést felvető, izgalmas kiállítás lett.

A tárlat méretében és jelentőségében természetesen nem mérhető a 2008-as londoni, Victoria és Albert Múzeumban rendezett, stílus-névadó Cold War Modern tárlathoz, ami az 1945 és 1990 közötti iparművészet, azon belül is a dizájn jelentőségét új megvilágításba helyezve mutatott rá a Hidegháború művészetének sajátos jelenségeire. A mostani kiállításon a Jakab-gyűjtemény eddig elfekvőben lévő műanyag robotjait állították ki, hogy a második világháború utáni modernizmus új utópiáját a maga nosztalgikus bájával állítsák párhuzamba.

Az ötvenes évek az érett modernizmus új és egyben utolsó nagy korszakát indította el. Az ipari forradalom és a harmincas évek után az atomkorszak szülte meg a XX. század arcát. Gőzkorszak, jazzkorszak és az atomkor: ez a három „esztétika” szabja meg az elmúlt évszázad tekintetét. A nyolcvanas évekre azonban a „Szerelem nyara” és a Disco korszak lezárultával új kultúrtörténeti kor körvonalazódott – a posztmodern. A képregény és a popkulturális világ az úgynevezett cyberpunk műfajában referált minderre, a nyolcvanas évek óta művelik előszeretettel. A műfaj képregényekben, filmekben, játékokban van jelen, s lényege az, hogy valójában egy sosem létezett jövő párhuzamos univerzumát vázolja fel többnyire disztrópiaként. A steampunk a XIX-XX. század fordulójának időszaka, a dieselpunk a harmincas éveké, az atompunk pedig az ötvenes-hatvanas évek meg nem valósult jövőjének párhuzamos univerzuma.

Veszprémben vicces műanyag játékrobotokból épül fel egy galériányi atompunk díszlet. Az ötvenes évek véresen komolyan gondolt űresztétikája szelídül játékká, elveszítve hidegháborús merevségét és komolyságát. Plasztik játékok, transformerek, robotok vívják az Epikus Csatát egymással. A kérdést, hogy hol művészet ez, s hogy kerül mindez egy műgyűjtő látókörébe, egyszerűen fel sem kell tenni, nemhogy választ keresni rá. Ha a XX. század egészét nézzük, a kérdés fel sem merül, hisz a társadalom és a jövő tervezés mindent átfogó feladatának kulturális és tárgyi leképezésében pont annyira van helye a műanyag robotoknak, mint Breuer Marcell csővázas bútorainak.

(Gyűjthető pop – Space Toys & T-shirts, László Károly Gyűjtemény. Dubniczay-palota, Várgaléria, Veszprém. Látogatható 2012. július 1-ig.)