Kevesebből többet – húszéves a Sziget

„Szent Iván-i tűzugrás”, a levendula gyógyhatásai, a tuaregek élete, és francia utcaszínház – sok megszokott és sok új is belefér majd a jubileumi Sziget programjába.

rKissNelli
2012. 05. 03. 18:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gerendai Károly főszervező a Sziget Fesztivál csütörtöki sajtótájékoztatóján többnyire a fesztivál sanyarú anyagi körülményeiről beszélt: gazdasági válságról, Magyarország nemzetközi megítélésének romlásáról, a terület bérleti díjáról és a sok európai országban bevezetett kedvezőbb „kulturális áfa” hiányáról, sőt azt is megemlítette, hogy sokba kerültek nekik a tavalyi tüntetések.

Elmondása szerint összességében 200 milliós veszteséggel járt a tavalyi Sziget Fesztivál, ebből százmilliót köszönhetnek a Prince-koncertnek, amelynek a látogatottsága elmaradt a várttól, és ezzel a fesztivál eddigi történetének legveszteségesebb napjává lépett elő a herceg 2011-es fellépésének dátuma.


Az élet ennek ellenére megy tovább: a cég többi fesztiválja Gerendai Károly elmondása szerint nyereséges volt, ezekkel a bevételekkel kompenzálták a tavalyi Sziget anyagi kudarcát. Úgy tűnik, közel sincs arról szó, hogy a fesztivál túlélése lett volna a tét idén. A tetemes, több mint 300 milliós megszorítás dacára lesz például fejlesztés is: 200 milliót költenek vizuális megjelenésre. Ezt a nemzetközi trendek is megkövetelik, másrészt a Sziget esetében a főszervező szerint különösen fontos a hangulat, a környezet – Európa nagy fesztiváljaival nem olyan dolgokban kell versenyre kelnünk, amelyekhez óriási befektetések szükségesek, hanem olyasmikkel, amik egyedivé, különlegessé teszik a Szigetet. Ilyen maga a helyszín és a fesztivál sokszínűsége is – mondta Gerendai Károly.


A huszadik Sziget nemcsak azt szeretné bebizonyítani, hogy „színvonalas túlélésre” képes, hanem azt is, hogy van elképzelése a jövőről. A változásokból azt lehet kivenni, hogy a jövő multikulti lesz, és valamivel talán családiasabb, mint eddig. Legalábbis nem okvetlenül gigakoncert-központú – bár idén is sok nagy külföldi zenekar, például a Hurts, a Placebo, a Horrors, a Subways és a Killers áll színpadra a Szigeten –, és nagyobb hangsúly lesz a magyar zenén is. Ezt mutatja például az, hogy 2008-as életre hívása óta először megint lesz a Szigeten magyar dal napja, ami persze nem jelenti, hogy a szeptember elején megrendezendő esemény elmaradna. A Sziget mínusz kettedik napján déltől este 11-ig tart majd a magyar dal napja, amelynek pontos programját egyelőre nem közölték. Erre az alkalomra a jegyár is viszonylag alacsony lesz, és Gerendai Károly elmondása szerint a hét közben dolgozó közönségre gondoltak akkor, amikor vasárnapra tűzték ki a magyar dal napja időpontját.

A mínusz egyedik napon, mint azt már korábban közölték, a Csík Zenekar nagykoncertje várható, a repertoáron új feldolgozásokkal, a nulladik napon pedig Ákos életműkoncertje, ahol a kezdetektől a mai napig született slágereit adja elő az énekes különleges hangszerelésben.

Idén még a leghűségesebb, visszatérő Sziget-látogatóknak is ajánlott lesz, hogy helyet hagyjanak a farzsebben a fesztiváltérképnek, mert nagyon sok színpadot, sátrat és más helyszínt elköltöztetnek, egyes színpadokat össze is vonnak, mások – mint például a metál önálló színpada – megszűnnek a költségcsökkentés következtében, de azért igyekeznek mindenkit kárpótolni valamivel: a metálrajongóknak külön metálnapot kínálnak, ezek a koncertek a nulladik napon zajlanak majd.

A nem zenei művészeti helyszínek (például a Múzeumi Negyed, a Kelet-Európai Vurstli, a Kreatív Workshop Zóna) a KultúrZóna új neve alatt egyesülnek, és sokkal központibb, a bejárathoz közelebb eső helyet kapnak, mint korábban. Újdonság lesz a Holland Meets Hungary nevezetű helyszín, amelyet a sok holland látogatóra tekintettel hoztak létre, és holland, illetve magyar zenekarok önfeledt jammelésére lehet itt számítani, és nagyon hasonló elven olasz helyszínt is létrehoznak idén a Szigeten Puglia Sounds – Mambo Színpad néven.


A nagy utcaszínház programján egy világhírű francia társulat, a Compagnie Pipototal szerepel, akik minden este előadják az élet körforgásáról szóló látványos show-t, és ezt a körforgást, a visszatérő megújulást és megtisztulást szimbolizálja a szintén naponta megrendezett „Szent Iván-i Tűzugrás” a Hungarikum Faluban, ahol idén is megismertetnek egy gyógynövénnyel, ezúttal a stresszcsökkentő, idegerősítő levendulával.

Újdonságként, Desert Spirit fedőnév alatt fut majd egy, az Afro-latin Színpad és Világfalu helyszínét gazdagító program, amely a tuaregek életét mutatja be a harmadik világ országainak felzárkóztatása jegyében, uniós pályázat révén, és mali zene is csatlakozik a programhoz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.