Május 3-án ősbemutatót tartott a több mint hatvanéves múltra visszatekintő Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban, Háy János Vasárnapi ebéd című darabját mutatta be Rátóti Zoltán rendezésében. A teátrum művészei nem sokáig örülhettek az előadás jó fogadtatásának: másnap bejelentették, hogy nincs tovább.
Ám lehet, hogy mégis van. Hétfőn este a Tivoliban tartotta utolsó előadását, A vágy villamosát a Kamaraszínház. (A tizenhárom éve repertoáron lévő előadást Tordy Géza rendezte, a főszerepeket Eszenyi Enikő, László Zsolt, Nagy Enikő és Pindroch Csaba játszotta.) Kora este, az előadás előtt nem sokkal a színház tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) közleményt adott ki, amelyből az derült ki: a vagyonkezelő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a színház újonnan alakult művészeti tanácsa az elmúlt hetekben egyeztetett. A tanács szándékában áll egy szellemi és művészeti koncepciót is tartalmazó pénzügyi-gazdasági terv elkészítése, a Budapesti Kamaraszínház jelenlegi színészeinek, alkalmazottainak egy része új, piaci alapokon létrehozott – nem állami – társaság keretében folytatná tovább munkáját a 2012–2013-as évadban.
Az utolsó három évben több mint 40 százalékkal csökkent a Kamaraszínház állami támogatása, a „végjáték” múlt év december 15-én kezdődött: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) mint a színház működtetője ekkor értesítette levélben a teátrumot, hogy felmondja az intézmény támogatói szerződését. Az ok és az indok: a kulturális államtitkárságnak idén egymilliárd forintot kell megspórolnia, a színház profilját tekintve pedig a fővárosnak kellene működtetnie a Kamaraszínházat. (A mindenkori kulturális kormányzat több mint másfél évtizede tervezi átadni az általa fenntartott színházakat a fővárosnak.)
A színház igazgatója, Szűcs Miklós akkor jogi szakvéleményt kért a szerződés felmondásáról, ami megállapította: a támogatás nem vonható meg addig, amíg a főváros nem vette át a színház fenntartói feladatait. A tárca február végén átcsoportosított 147 millió forintot, hogy a színház működése 2012 első félévére biztosított legyen, bár Szűcs Miklós akkor jelezte: még legalább 30-40 millió forint kellene a szezon befejezéséhez. Igaza lett.
A vagyonkezelő március 7-én társulati ülésen közölte: finanszírozás hiányában felszámolást kezdeményez a színháznál, amely előadásokat május végéig tarthat három játszóhelyén, a Tivoliban, az Ericsson és a Shure Stúdióban. Áprilisban négy hónap elmaradt bérét kapta meg a 140 fős társulat. Május 4-én a felszámolással megbízott Pátria Konzul Zrt. képviselője jelentette be: az utolsó előadást május 7-én játszhatja a Kamaraszínház.
A két világháború és az államosítás után sem volt példa arra, hogy állami fenntartású prózai színházat bezárjanak, mint ami most hétfőn a Kamaraszínházzal megtörtént. (A rendszerváltás után a Rock Színházat 1996-ban szüntette meg az SZDSZ-es kultúrpolitika. Az Arany János Színház vagy a Művész Színház kinyírása a fővárosi SZDSZ számlájára írható. A néhai SZDSZ-ére.) Szűcs Miklós, a Kamaraszínház igazgatója úgy nyilatkozott: ha 2012. végéig megoldják a színház finanszírozását – 150 millió forint kellett volna ehhez −, mutatói alapján 2013. január elsejétől az előadó-művészeti törvény kiemelt kategóriájába került volna. Így központi alapból lehetett volna finanszírozni a teátrumot, ami nem terhelte volna meg a fenntartó büdzséjét.
A Kamaraszínház vezetője hiányolta a színházi szakma együttérzését is. Mint mondta: míg egykor Stohl András színművész perének tárgyalásán vezető színészek demonstráltak jelenlétükkel, most a Kamaraszínház társulatáért senki sem emelte fel a szavát.
Mostani közleményében a vagyonkezelő egyébként nemcsak azzal indokolta a Kamaraszínház bezárását, hogy a Nefmi 147 millió forintos támogatása a színház működéséhez kevés. Állította: a végelszámoló nem kapta meg a Kamaraszínház 2011. évi könyvvizsgáló által elfogadott beszámolóját – a 2011. évi beszámolót a független könyvvizsgáló elutasító záradékkal látta el, így a társaság végelszámolója és az MNV Zrt. a mai napig nem kapott hiteles adatokat a színház működéséről. Ezért döntött úgy a vagyonkezelő, hogy a még rendelkezésre álló pénzt a bérek kifizetésére, nem pedig a színház veszteséges működésének további finanszírozására fordítja. (Persze kérdés, működhet-e nyereségesen úgy egy színház, ha alulfinanszírozott. Szűcs Miklós amúgy állítja: a független könyvvizsgáló nem is adhatott elutasító záradékot, hiszen még jelenleg is vizsgálja a színház mérlegét.)
Egyébként a Kamaraszínház könyvvizsgálói jelentése már áprilisban olyan konfliktust generált Szűcs Miklós igazgató és a teátrum művészeti tanácsának vezetője, Németh Kristóf színművész között, hogy az megjárta a szennybulvárlapok címoldalát is. Németh Kristóf azt állította, Szűcs Miklós nem adta át határidőre az auditált mérleget a végelszámolónak, mire az igazgató pert helyezett kilátásba rágalmazásért és becsületsértésért, valamint úgy nyilatkozott: a színművész az ő helyére pályázik, ki akarja fúrni.
Németh most legutóbb már arról beszélt, neki pazarlónak tűnik a Kamaraszínház gazdálkodása. A művészeti tanács vezetője a finanszírozás és a társulat szempontjából a jelenlegi töredékével képzeli el a színház további működését, ám hogy miből, arról nem közölt részleteket. Annyi bizonyos: az MNV Zrt. közleményétől eltérően Németh is úgy gondolja: állami szerepvállalás nélkül, csak üzleti alapon nem lehet a színházat működtetni.
A disznóól és trágyaszag emlegetése, a tettlegességgel való fenyegetés, majd a bocsánatkérés részleteinek ismertetésétől, az egyéb szaftos történetektől most eltekintünk. Ilyen egy kortárs magyar dráma, amelyben jobb esetben csak az abszurd keveredik a tragikus elemekkel. A Kamaraszínház esetében most főként.
