Más szemmel

Somogyi Alett első éves egyetemistaként nyerte el a Gombold újra 2.0 pályázat Design és hagyomány öltözék kategóriájának díját.

– A kortárs öltözék kategória győztese, Farkas Anett építészhallgatóként indult a Gombold újra pályázaton, te első éves vagy az iparművészetin. A merészségetek meghozta a gyümölcsét. Mindketten saját kategóriátok győzteseként távoztatok.
– Sokat beszélgettünk erről Anettel. Hasonló indíttatásból vágtunk bele mindketten. Kíváncsiak voltunk, hogy is működik egy ilyen pályázat, meddig tudunk eljutni, milyen visszajelzéseket kapunk. Teljesen mindegy volt számomra, hogy hányadéves vagyok az egyetemen. Most jött egy olyan lehetőség az életemben, amelyben élesben próbálhattam ki magam. Teljes kollekciót a semmiből megtervezni persze nem mertem volna elsőre, azért is indultam a Design és hagyomány kategóriában. Egyszerűbbnek bizonyult.

– De ennek ellenére is nagy kihívás lehetett belevágni, hiszen nagyon kevés tapasztalatod van még a textiltervezés területén. Az egyetem előtt kerámiatervezést tanultál.
– Így van. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolába jártam, ahol többek között textilszakra is jelentkeztem, végül úgy alakult, hogy kerámiára vettek fel. De egyáltalán nem bántam meg. Olyan látásmóddal gazdagodtam, amellyel teljesen más oldalról tudom megközelíteni a formai dolgokat. Étkészlettől egészen a kerti kerámiákig mindent meg kellett tanulnom tervezni, most ezt a tudást is kamatoztathatom az egyetemen.

– Mit gondolsz, mivel győzhetted meg a Gombold újra zsűrijét?
– Talán azzal, hogy máshogy közelítem meg a dolgokat. Rengeteg olyan jelentkező volt ezen a pályázaton, aki hosszú ideje foglalkozik ruhatervezéssel. Aki régóta benne van a szakmában, annak valamilyen szinten leszűkül a gondolkodásmódja egy adott sémára, és nem mer ebből kilépni. Én pedig visszanyúltam az alapszínekhez, robusztus felületben gondolkodtam. A subázás technikája szinte már feledésbe merült. Utoljára a hetvenes-nyolcvanas években volt divat, de akkor is kizárólag szőnyegeket készítettek így. Nagyapám falvédőket csinált, az ő tűjét használtam a győztes ruhánál is. A nagymamám mutatta meg, hogyan is kell subázni. Ruháknál ezt a technikát nemigen alkalmazták, vastag felület, megnehezíti a viselést. Nem úgy gyűrődik, mozog, hogy az kényelmes lenne. Ezért sincs az egész ruha befedve ezekkel a díszítőelemekkel. De tervezem, hogy újragondolom ezt a technikát, hogy hordhatóvá tehessem.

– A Design és hagyomány kategóriában milyen kritériumoknak kellett megfelelni?
– Három tervező szabásmintájából választhattuk ki a ruha alapját. Ezt kellett valamilyen hagyományos motívummal, technikával feldolgozni és tervezni. Én a tavalyi győztes, Gyöngyösi Renáta külön erre a célra tervezett szabásmintáját vettem alapul. A subázáshoz matyó motívumokat használtam. Erre a stílusra jellemző a sűrű, tömött hímzésvilág, de le kellett őket egyszerűsíteni, mivel ez a technika nem engedi meg az aprólékosságot. Nagyobb foltokból kellett a virágokat megtervezni. Egyedül a zöld színt hagytam el, az alapszíneket – kék, sárga, piros – vegyítettem.

– Milyen elvárásaid voltak magaddal szemben?
– Nem akartam megváltani a világot. Amikor a döntősök közé beválasztottak, konzultáltam a tanáraimmal. Kikértem a véleményüket, hiszen teljesen más terület tudása van még a birtokomban. Még néha elbizonytalanodom: jó textiltervező leszek? Bár eddig minden jel azt mutatja, hogy jó úton haladok. Elsőre vettek fel az egyetemre, kezdőként megnyertem a Gombold újra pályázat egyik kategóriáját, amelynek köszönhetően Zoób Kati műhelyében féléves gyakorlatot tölthetek el. Azt hiszem, nem is kell most ennél több megerősítés.

– Zoób Katinál milyen lehetőséged lesz?
– Az egyetemi hároméves alapképzés nem elég arra, hogy a tervezés szakmai hátterét igazán megismerhessék a diákok. Most borzasztó nagy lehetőséget kaptam azzal, hogy az egyik legnagyobb magyar divattervező mellett tanulhatok ennek a pályázatnak köszönhetően. Tőlem függ, hogy mennyi tudást szívok majd magamba. A tervezéstől a gyártásig minden szegmensét megismerhetem a szakmának.

– Milyen tapasztalatokat szereztél a Gombold újra kapcsán a szakmáról?
– A pályázat és a bemutató közönségsikere most is bebizonyította, hogy a hétköznapi emberek is figyelemmel követik a hazai divatot. Zoób Katival is sokat beszélgettünk erről: ruhatervezésből egyre inkább meg lehet élni itthon, a reklámra kell nagyon odafigyelni. Bármennyire hihetetlen, Magyarországon van egy olyan fizetőképes réteg, aki áldoz erre. Más iparművészeti ágakról ez nemigazán mondható el, egy keramikus például elismerten is csak nagyon nehezen tud pusztán a tárgyaiból megélni.

– A iparművészet mellett fontos kötelék az életedben a zene.
– Az éneklés a legbiztosabb pont az életemben, enélkül nem tudnék működni. Zenetagozatos általános iskolába jártam, aztán a kisképzőben is kórustag voltam. De nem akartam, hogy ez legyen a szakmám. Ebből töltekezem, az énekkel vezetem le a felgyülemlett feszültséget, innen merítek energiát. Az egykori középiskolai karvezetőnk, Tóth Árpád saját kórust alapított, a Csíkszerdát. Oda a mai napig eljárok. De részt veszek a Hangfürdő nevű projektben is. Hangokkal masszírozunk, egy történetet próbálunk átadni az embereknek testi hangokkal. A hangok hatást gyakorolnak az egész testben áramló életenergiára, megnyugtatnak. Nemcsak a hozzánk fordulóknak, de nekünk is segítenek ezek az együttlétek.

A Gombold újra pályázatról itt mindent megtalál.