Au revoir, baguette!

Daniel Cohen francia filmrendező szeretné Louis de Funes mellé beírni magát a vígjátékkészítés krónikáskönyvébe, Jean Reno pedig segít neki.

– A filmet nézve az az érzésem, mintha veszélyben érezné a tradicionális francia konyhát, s úgy általában a hagyományos konyhaművészetet.
– Nem gondolom, hogy veszélyben lenne, de kétségtelenül megújulóban van a hagyományos gasztronómia. A nagy francia séfek például folyamatosan járják a világot, új irányzatokkal, új ízvilágokkal ismerkednek meg, ihletet merítenek például a japánoktól vagy Közép-Kelet-Európából. A fúziós konyha világában pedig egye kevesebb a klasszikus, tradicionális étterem Franciaországban.

– Az Én, a séf ezért szakít képi ábrázolásában a francia konyha sztereotípiáival? Nincs baguette, nincs sajt, nincs csiga, még a legjobb bort is úgy isszák, hogy otthagyják a teli poharat a válogatott nedűkkel.
– Ezeket a dolgokat természetesen most is ugyanúgy fogyasztjuk. Amit ábrázolni szerettem volna, az a magas színvonalú gasztronómia. Jelenleg tizenkilenc olyan séf van Franciaországban, akik háromcsillagosok, s közülük az egyik munkáját és kihívásait szerettem volna bemutatni.


– Említette, hogy a spanyoloknál és az angoloknál divatos a molekuláris konyha, s a filmben is elhangzik, hogy manapság gasztronómia kapcsán Angliában történnek az igazán érdekes dolgok.
– Ezek az utalások alapvetően a helyzetkomikumok részét képezték. Bevallom ugyanakkor, hogy amikor Santiago Segurát kiválasztottam a spanyol séf szerepére, nem is tudtam, hogy mekkora sztár. Azt tudtam csak, hogy a karaktert egy spanyollal akarom eljátszatni, de aztán utóbb én is megtapasztaltam, hogy hatalmas nyereménye volt a filmnek a humoros és kedélyes Segura, akinek igazán kiváló vígjátéki adottságai vannak.

– A film alapvetése a művi konyha térhódításáról sokban emlékeztet Louis de Funes Szárnyát vagy combját című vígjátékra, aminek Magyarországon napjainkig tartó kultusza van. Véletlen az egybeesés, vagy valamiféle előképként tekintett erre a mozira?
– Gyerekkorom meghatározó élménye volt az említett Louis de Funes-film, s a témáját tekintve valóban vannak hasonlóságok az Én, a séffel. A Szárnyát vagy combját ennek ellenére nem néztem meg újra, amikor a forgatókönyvet írtam. Ugyanakkor nekem is hasonló céljaim vannak, mint Funes-nek, én is szeretném magam beírni a francia vígjátékkészítés krónikáskönyvébe.

– A magyarok is büszkék a konyhájukra, és híresek is róla. Kóstolta már a magyar ízeket?
– Csak rövid időt töltöttem Budapesten és első alkalommal jártam Magyarországon, de megkóstoltam a paprikás csirkét galuskával, ami egészen kiváló volt. Emellett még ettem konfitált szürke marhát, ami nálam vitte a prímet. Ezek alapján szeretnék még többet megtudni a magyar konyháról.